Újráznak? A koalíció presztízse múlik az eü-törvényen
Juhász Attila hangsúlyozta: a törvény parlamenti elfogadása után csak az volt a kérdés, hogy az Országgyűlésnek küldi-e vissza a jogszabályt a köztársasági elnök, vagy az Alkotmánybíróság (Ab) elé utalja. Az elnöki indoklásból az derült ki, hogy az államfő valószínűleg nem talált olyan alkotmányos indokot, ami miatt az Ab elé utalhatta volna a kérdést. Egykori alkotmánybíróként az Alkotmánybíróságnak korábban is csak olyan törvényeket küldött, amelyek valóban problémásak voltak; ebben az esetben Sólyom László célja az volt, hogy kifejezze politikai ellenérzését - mondta az elemző.
Kiszelly Zoltán szerint Sólyom László politikai döntést hozott: a köztársasági elnök azt mondta, hogy a kormányon lévőknek kell újra dönteniük az egészségbiztosítási rendszer átalakításáról. Az aktuálpolitikai környezet is szerepet játszott az elhatározásban: az államfő nem akarta azt a látszatot kelteni, hogy álláspontja az ellenzékhez áll közel. A köztársasági elnök azt is el akarta kerülni, hogy állásfoglalását aktuálpolitikai célokra használják fel - tette hozzá a politológus.
Kiszelly Zoltán úgy vélekedett: az államfő arra hagyatkozik, hogy alkotmányossági kifogásokkal a szakmai szervezetek, vagy a pártok fordulnak majd az Alkotmánybírósághoz. Sólyom László ugyanakkor sokszor megtapasztalhatta, hogy amikor visszaküld egy törvényt a parlamentnek, akkor a kormánytöbbség a politikai kompromisszum eredményeként elfogadott jogszabályt érdemi változtatás nélkül fogadja el újra - fűzte hozzá.
A kormánypártok most egyrészt presztízsokokból fogják újra megszavazni a törvényt: nem akarják felülírni saját korábbi döntésüket. Másrészt a koalíciós partnerek népszerűsége alacsony, a belső vita pedig tovább csökkentheti ezt. Emellett a tavaszi népszavazási kampányra tekintettel is újra igennel voksolnak majd a szocialisták és a liberálisok - hangsúlyozta a politológus.
Juhász Attila is úgy vélte: a kormánypártok főként azért szavazzák majd meg újra a törvényt, mert az egészségbiztosítási rendszer átalakítása szimbolikus jelentéssel bír, ha nem fogadnák el a jogszabályt, akkor az a kormány meggyengülését mutatná.
Szomszéd Orsolya szerint is érdemi változtatás nélkül fog újra átmenni a parlamenten a törvény. Az első szavazás alkalmával egybekovácsolódott a kormányoldal a kérdésben, nem voltak kiszavazások, és ez a helyzet várhatóan nem fog megváltozni - tette hozzá. A politológus kiemelte: Sólyom László eljárásjogi, tartalmi és szakmai szempontból is emelt kifogásokat döntése indoklásakor. Az államfő egyebek mellett hiányolta a pénztárak közötti valódi verseny kialakulásának lehetőségét, ami azt jelentheti, hogy Sólyom László "versenyzőbb" modellt tartana helyesnek - tette hozzá.
A határozatot - a papírforma szerint - mindegyik párt a saját érdekeinek megfelelően értékelte - húzta alá Szomszéd Orsolya.
Alkotmányossági aggályokat a köztársasági elnök, úgy tűnik, nem talált, pedig a törvény sorsát az befolyásolta volna leginkább, ha az Alkotmánybíróság elé kerül. Így - annak ellenére, hogy a jogszabály nem lép hatályba január 1-jén - az államfői döntés nagy fennakadást nem okoz a rendszer kormány szándékai szerinti átalakításában. A végrehajtási rendeletek előkészítése ugyanis valószínűleg megkezdődik az egészségügyi tárcánál - mondta Szomszéd Orsolya.
Az MDF az Alkotmánybírósághoz fordul
Az MDF nem ért egyet Sólyom László döntésével, és az Alkotmánybírósághoz fordul, ha az Országgyűlés újra elfogadja az egészségbiztosítási törvényt - közölte Dávid Ibolya pártelnök.
A demokrata fórum véleménye szerint azzal, hogy az államfő az Országgyűléshez küldte vissza a törvényt, lemondott arról a jogáról, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon - írta Dávid Ibolya közleményében. Az MDF viszont úgy véli, hogy a köztársasági elnök által említett kifogások is azt támasztják alá, hogy a törvény alkotmányossági szempontból is aggályos.
Dávid Ibolya emlékeztetett rá: a múlt héten levélben fordult Sólyom Lászlóhoz, hogy kérjen normakontrollt az Alkotmánybíróságtól. A köztársasági elnök csütörtökön sajtótájékoztatón fejtette ki aggályait a december 17-én elfogadott törvénnyel kapcsolatban, és közölte: nem írja alá, hanem megfontolásra visszaküldi az Országgyűlésnek.
Sólyom visszadobta az egészségbiztosítási törvényt
Döntés után: a pártok elfogadják, sőt van aki örül
MTI