
A hiány okát Demcsak elsősorban abban látja, hogy az ukrán bortermelők félig lerombolt ágazatot örököltek a Szovjetuniótól, s szerinte az eltelt közel két évtized sem volt elég a kis számú vállalkozó talpra állásához, termelésének modernizálásához.
Annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Ukrajna belépésével a Kereskedelmi Világszervezetbe (WTO) az ország piacáról ki fognak szorulni a tisztességtelen termelők, mert képtelenek lesznek felvenni a küzdelmet európai társaikkal.
Már megjelentek azok a kistermelők, akik alacsony árkategóriájú, jó minőségű borokat készítenek, de egyedi termékekkel még nem tudnak előrukkolni. |
Robert Gulijev, a szövetség elnökének helyettese nehezményezte, hogy Ukrajnában sok bortermelő még mindig olyan elavult, Európában nem elfogadott technológiát alkalmaz, amelyet szerinte már régen be kellett volna tiltani.
Tarthatatlannak mondta, hogy erjedésükkor metilalkoholt szintetizáló direkt termő szőlőfajtákat használnak borok előállítására. Sajnálatosnak mondta azt is, hogy Ukrajnában megengedett a must cukrozása, szesszel való dúsítása, s ezt a gyakorlatot az ország valamennyi bortermelő vidékén alkalmazzák, beleértve a Krímet is.
Ha jók leszünk, ihatunk?
Inkább külföldön dolgoznak az ukránok
Világító uborka és színtelen vörösbor Szegeden
MTI