3p

Lemondott az amerikai Kongresszus felsőházi pozíciójáról a demokratapárti Bob Menendez, New Jersey szenátora, akit megvesztegetés, zsarolás, bűnszervezet és hivatali hatalommal való visszaélés miatt találtak bűnösnek.

Lemondott a szenátori székéről Bob Menendez, az amerikai Kongresszus felsőházának demokrata tagja kedden, akit egy héttel korábban korrupció miatt talált bűnösnek a bíróság. A New Jersey állam szenátoraként dolgozó politikus levélben közölte döntését New Jersey kormányzójával, akinek azt is jelezte, hogy lemondása augusztus 20-tól érvényes. A szintén demokratapárti kormányzónak címzett levélben is megerősítette, hogy fellebbez az ítélet ellen, és ha kell, a Legfelsőbb Bíróságig is elmegy. Lemondása dátumának indoklásául azt hozta fel, hogy a következő négy hét időt ad stábjának a szenátori tisztség rendezett átadására.

Az Associated Press (AP) hírügynökségi jelentése ugyanakkor megjegyzi, hogy augusztus 20-a egyben a szenátori tiszteletdíj átutalásának is napja.

A fizetését azért még megvárja
A fizetését azért még megvárja
Fotó: Wikipedia

Bob Menendez szenátort New Yorkban 9 héten keresztül tartott bírósági büntetőtárgyalás nyomán találta bűnösnek az esküdtszék az ellene felhozott 16 vádpontban, amelyek többi között megvesztegetésről, zsarolásról, bűnszervezetről és hivatali hatalommal való visszaélésről szóltak. Az ügyészség szerint a demokrata politikus készpénzt és aranyrudakat fogadott el üzletemberektől, és az egyiptomi kormány ügynökeként lépett fel szenátusi pozícióját kihasználva. A házkutatás során Bob Menendez ingatlanaiban több százezer dollárnyi készpénzt, valamint aranyrudakat találtak elrejtve.

Az esküdtszék múlt kedden meghozott döntését követően Bob Menendez a bíróság előtt tett nyilatkozatában csalódottságát hangoztatta az ellene született bírósági ítélet miatt, és azt állította, hogy soha nem szegte meg hivatali esküjét, és nem cselekedett külföldi ország ügynökeként sem.

Az ügyben két New Jersey állambeli üzletember, Fred Daibes és Wael Hana is a vádlottak padján ült, akik megvesztegették a törvényhozás felsőházának tagját, az esküdtszék őket is bűnösnek találta. Szintén vádlottként szerepel az ügyben Bob Menendez felesége, akinek esetében betegség miatt felfüggesztették az eljárást.

A bíró az esküdtszék ítéletének kihirdetésekor közölte, hogy a büntetés mértékét október 29-én ismerteti. Az ügyben szereplő bűncselekményekért összesen több mint 200 év büntetés szabható ki.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
Nemzetközi Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:31
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain nyilvánosságra hozta, hogy pénteken telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.  
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:07
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre péntek reggel, az éjszakai csapás után a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Kamjanszke járás ellen, egy férfi és egy nő életét vesztette, 11 ember pedig megsérült – közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója a Telegramon.
Nemzetközi Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:31
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent – közölte az Európa Tanács pénteken.
Nemzetközi Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 14:46
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
Nemzetközi Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 13:31
A belga szövetségi parlament csütörtök éjszaka elfogadta a családegyesítési szabályokat szigorító migrációs jogszabályt is, amelyet Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter terjesztett elő.
Nemzetközi Izrael több helyen a földig rombolja, ami Gázából megmaradt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:13
Izrael több ezer épületet rombolt le Gázában, mióta márciusban kilépett a Hamásszal kötött tűzszünetből, és az elmúlt hetekben egész városokat és külvárosokat – amelyek egykor több tízezer embernek adtak otthont – rombolt le.
Nemzetközi Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:40
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez az eddigi egyik legszigorúbb retorzió.
Nemzetközi 16 éves választási korhatár: kitaposott utat követnének a britek – kedvet kaphat a Fidesz is?
Kormos Olga | 2025. július 18. 10:12
A brit kormány 16 évre csökkentené a választási korhatárt. Európában ez lenne a hatodik ország, ahol a fiatal szavazóknak nagyobb jogosítványt adnának. 
Nemzetközi Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:05
Radoslaw Sikorski szerint Magyarország barátságtalan cselekedet hajtott végre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG