5p

Donald Trump fogsora ismét az érdeklődés középpontjába került Amerikában, ahol a közvéleményt évek óta roppantul foglalkoztatja, hogy vajon mi rejlik a 78 éves elnök szájában. 

A második elnöki ciklusát töltő Donald Trump minden bizonnyal megszokta, hogy a közvélemény nem csak munkásságát – elnöki tevékenységét –, hanem megjelenését is igyekszik a legapróbb részletekig kivesézni. A közösségi platformokon időről időre előkerülő téma például az amerikai elnök hajviselete és bőrszíne, pontosabban, hogy azt barnítókrémekkel vagy természetes módon érhette-e el, illetve mindenkori verbális és non-verbális megnyilvánulásai: arckifejezései, grimaszai, hanghordozása. Ahogy fogsorának aktuális állapota is. 

A sasszemű és fülüket hegyező kritikusok figyelmét nem kerülte el, hogy amikor Donald Trump 2024 végén Elon Muskkal, a Tesla és az X (korábban Twitter) vezérével, a költséghatékony kormányzás jegyében azóta létrehozott hivatal, a DOGE vezetőjével korábbi elnöki tevékenységéről és a jövőről beszélgetett, feltűnően selypített. Az X-en azonnal megindult a találgatás, hogy mi lehet a probléma a 78 éves Trump fogsorával, és vajon műfogsort visel-e.

Az interjú ideje alatt az X-en 15 ezer alkalommal pötyögték be a hozzászólók a fogsor szót, és újra felbukkant a #DenturedDonald (legtalálóbb magyar megfelelője talán a műfogsoros, fogsoros vagy protézises) hashtag is.  

Donald Trump fogai már első elnöki ciklusa alatt a figyelem középpontjába kerültek. 2017 decemberében éppen Izraelről beszélt a nyilvánosság előtt, és egyebek mellett azt is bejelentette, hogy az Egyesült Államok Tel-Avivból Jeruzsálembe költözteti nagykövetségét, amikor az utolsó szavak cserbenhagyták: pöszén és artikulálatlanul buktak ki belőle. A neten azonnal elterjedt, hogy vélt fogpótlása okozhatott problémát a beszéd során. A Fehér Ház szóvivője később azzal indokolta a dolgot, hogy az elnök szája kiszáradt. A „fogas kérdés” viszont azóta is foglalkoztatja a közvéleményt – világszerte.   

A Conversation rá is repült a témára, és részletesebb cikket szentelt az amerikai elnökök fogazatának. Ehhez egy 2017-es felmérés eredményét vette alapul, miszerint a 75 éves vagy annál idősebb amerikaiak majdnem negyedének egyáltalán nem maradt eredeti foga. A lap szerint a mindenkori elnökök fogsora nagyon is sokat számít. Annak állapota – rendezett volta vagy hiányossága – jelentősen befolyásolhatja a közvéleményt: ronthat vagy éppen javíthat az elnök megítélésén. 

Még a fogsora is téma
Még a fogsora is téma
Fotó: MTI/AP/Evan Vucci


Nem mindig őszinte az az elnöki mosoly 

George Washington, az Egyesült Államok első elnökének kinevezése óta hagyomány, hogy az új elnök hivatali ideje alatt portrét készíttet magáról. Donald Trumpról még januári beiktatása előtt megjelent a legfrissebb hivatalos kép, amin kék öltönyben, fehér ingben és kék nyakkendőben, szélfútta hatást keltő hajjal, egyik szemével hunyorítva néz a kamerába. És ami a téma szempontjából érdekes: szigorúan zárt ajkakkal.

A mosolygós elnöki portré egyébként egészen 1991-ig nem volt jellemző. Ronald Reagan volt az első, aki vállalta, hogy fogsora is látszódjon – írta a Conversation. Első hivatalba lépésekor még Donald Trump is követte ezt a példát: 2017-es elnöki portréján még egészen másképp festett, mint a mostanin. 

Annak, hogy a 18-19. században nem készült mosolygós portré az Egyesült Államok elnökeiről, praktikus és társadalmi okai is voltak. Mivel ezeket festették, nehéz lett volna órákon át mosolyogva modellt ülni. Ráadásul a 18. században a társadalmi konvenciók miatt nem volt illendő a fogak mutogatása és azok megörökítése, akkoriban a széles mosolyt elsősorban a bujaság vagy a részegség velejárójának tekintették.

Az Egyesült Államok mindenkori elnökének pedig az erkölcsösséget és józanságot kellett képviselnie – amihez komoly arckifejezés társult.

Az ápolt fogsor félsiker

Ahogy változott a technológia, úgy alakult a szemléletmód is. Theodore Roosevelt 26. amerikai elnök 1901-es hivatalba lépésekor például a fotózás – a fényképezőgépek elterjedésének köszönhetően – könnyebb és szélesebb rétegek számára elérhető tevékenység lett. Emellett Roosevelt gyakran és szívesen nevetett a kamera előtt, ezért úgy került be a köztudatba, mint „az első elnök, aki mosolygott”. Ez imidzsének és megítélésének is jót tett: megmutatta, hogy az egészséges fogsor legalább olyan hatékony politikai eszköz lehet, mint az ügyesen megválogatott szavak. 

De nem minden amerikai elnök volt olyan szerencsés, hogy víg kedélyéből és imponáló fogazatából előnyt kovácsolhasson. A már említett George Washington például már egészen fiatalon műfogsor viselésére kényszerült, hivatalba lépésekor ugyanis csak egyetlen saját fog árválkodott a szájában. Feljegyzések szerint élete során összesen négy fogsort fogyasztott el, ám a közhiedelemmel ellentétben ezek nem fából, hanem sárgarézből, ólomból, aranyból, valamint állatok és rabszolgák fogaiból készültek. Az már más kérdés, hogy a rossz szájhigiénia és a gyakori vörösborfogyasztás miatt ezeket is gyorsan amortizálta.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Félelmetesen drága Trump iráni háborúja
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:44
Nagyon sokba kerül a katonai művelet.
Nemzetközi Daniel Freund a Privátbankárnak: „Magyarországnak három hónap alatt kellene három évnyi munkát elvégeznie”
Vámosi Ágoston | 2026. április 29. 18:48
Nem reménytelen a leendő Tisza-kormány küzdelme a Magyarországnak járó több mint tízmilliárd euró RRF-forrásért, de óriási lemaradást kell behoznia az első néhány hónapban. A Privátbankár az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottságának vezetőjét kérdezte arról Strasbourgban, hogy mire számít az új kormány részéről. 
Nemzetközi Jó hírt közölt Magyar Péter: eredményes volt a tárgyalás Ursula von der Leyennel
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:16
Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
Nemzetközi Ursula von der Leyen szerint évekig érezhetjük az iráni konfliktus hatásait
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:59
A közel-keleti konfliktus következményei hónapokig, sőt akár évekig is érezhetők lehetnek – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén.
Nemzetközi Jóváhagyta az EP az uniós költségvetést
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 16:30
Az Európai Parlament szerdán jóváhagyta az Európai Unió 2024-es költségvetésének végrehajtását, ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy több tagállamban a jogállamiság romlása veszélyezteti az uniós források megfelelő felhasználását.  
Nemzetközi Főhet a feje Magyar Péternek: eljárásokat indított Brüsszel Magyarországgal szemben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 15:46
Hat kötelezettségszegési eljárás esetében hozott döntést szerdán Magyarországgal szemben az Európai Bizottság.
Nemzetközi Brutális adat jött: ennyivel csökkent a forgalom a Hormuzi-szorosban
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 09:13
A Hormuzi-szoroson átmenő hajóforgalom február óta gyakorlatilag leállt – közölte kedden az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ). Az átkelő hajók száma február 28-a óta 95,3 százalékkal csökkent.
Nemzetközi Tapsviharral vette be az uralkodó az amerikai demokrácia fellegvárát
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 07:39
A brit király volt a második, aki mindezt megtehette. Lelkesen fogadák. 
Nemzetközi „Negyven nap után már nem törődnek a túléléssel” – döbbenetes állapotok az ukrajnai fronton
Wéber Balázs | 2026. április 28. 18:31
Az ukrán hadsereget továbbra is sújtó emberhiány túlterheli a fronton szolgáló egységeket, ami apátiához vezet. Ukrajna mozgósítási válsággal küzd, százezrek menekültek külföldre a behívó elől. Nagyító alatt ezúttal az ukrajnai fronthelyzet.  
Nemzetközi Magyar Péter megjelölte az időpontot, amikor Zelenszkijjel találkozhatnak
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 17:23
A leendő miniszterelnök beregszászi találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkijjel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG