2p

Kedden közvetlen tárgyalások kezdődtek Oroszország és az Egyesült Államok között az ukrajnai háborúról és annak befejezéséről Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban.

Ez az első alkalom a totális háború kezdete, 2022. február 24-e óta, hogy a két nagyhatalom képviselői személyesen egyeztetnek egymással:

A rijádi csúcs
A rijádi csúcs
Fotó: MTI/AP/Reuters pool/Evelyn Hockstein

Az asztal baloldalán foglal helyet az amerikai küldöttség: a képen hozzánk legközelebb Steve Witkoff, az Egyesült Államok közel-keleti ügyekben illetékes megbízottja látható, mellette Marco Rubio amerikai külügyminiszter ül, ő mellette pedig Mike Waltz amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó foglal helyet.

A kép jobb oldalán elöl Szergej Lavrov orosz külügyminisztert, mellette pedig Jurij Usakovot, az orosz elnök külpolitikai tanácsadóját láthatjuk. Középen jobbra Moszaad bin Mohammad al-Aiban szaúdi nemzetbiztonsági tanácsadó, balra pedig Fejszál bin Farhán asz-Szaúd herceg, szaúd-arábiai külügyminiszter ül.

A BBC által idézett amerikai közlések szerint a mostani találkozó az első lépés annak felmérésére, hogy Oroszország „komolyan gondolja-e” a háború befejezését. Moszkva pedig azt közölte, hogy szeretné normalizálni kapcsolatait az Egyesült Államokkal.      

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Százmilliárdokat hozhat a béke Magyarországnak
Privátbankár.hu | 2025. március 18. 10:03
Az orosz gáz visszatérése átalakíthatja a piacot.
Nemzetközi Donald Trump ellenzi a lengyel atombombát
Káncz Csaba | 2025. március 18. 09:38
A megkérdezett lengyelek 53 százaléka támogatja azt az elképzelést, hogy hazájuknak legyen saját atomfegyvere. De a lengyel követelések ellentmondanak az amerikai elnök azon szándékának, hogy gyorsan megkösse az ukrajnai békemegállapodást. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Várhatóan kedden érkeznek a Földre az űrben rekedt űrhajósok
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 19:59
Az űrben töltött kilenc hónap után a NASA űrhajósai, Butch Wilmore és Suni Williams végre hazafelé készülnek és kedden várhatóan meg is érkeznek a Földre. 
Nemzetközi Robert Fico kiáll Orbán Viktor mellett
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 18:23
Szlovákia soha nem fogja támogatni az Európai Unió Magyarország elleni szankcióit – jelentette ki Robert Fico. 
Nemzetközi Kijevnél itt húzódik a vörös vonal – ebben nem engednek
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 17:29
Kijevnek határozott vörös vonalat húzott a békemegállapodás elfogadásával kapcsolatban – mondta egy ukrán politikus.
Nemzetközi A parlament honlapján jelent meg egy Ukrajna-ellenes politikai javaslat
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 16:25
Egy bizottsági állásfoglalást szavaztatna meg a parlamenttel egy fideszes politikus, hogy a kormányzat ne támogassa a közös védelmi hitelfelvételt.
Nemzetközi Csehország az EU-val mentené meg a Szabad Európa Rádiót
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 15:38
A csehek uniós segítségért folyamodnak a Szabad Európa Rádió miatt Trump döntése után.
Nemzetközi Ruanda kiásta a csatabárdot Belgiummal
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 15:18
Ruanda megszakította a diplomáciai kapcsolatokat Belgiummal, mondván, hogy az európai nemzet „folyamatosan aláásta” a Kongói Demokratikus Köztársasággal folyó konfliktus során.
Nemzetközi „Pánik és összeomlás” – így veszítette el az ukrán hadsereg Kurszkot
Wéber Balázs | 2025. március 17. 15:02
Egybehangzó nyugati sajtóhírek szerint teljes visszavonulásra kényszerült az ukrán hadsereg az oroszországi Kurszki területen, így a tavaly nyáron indult offenzíva lényegében véget ért. Bár a támadás eleinte súlyos presztízsveszteséget jelentett a Kremlnek, végeredményben Kijev nem érte el a céljait.   
Nemzetközi Németország nem tudja mire vélni: három állampolgárukat nem engedték be az Egyesült Államokba
Privátbankár.hu | 2025. március 17. 14:45
Németország három olyan esetet vizsgál, amikor állampolgárait megtagadták az Egyesült Államok területére.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG