2p

Az északkelet-lengyelországi Redzikowóban hivatalosan is felavatták szerdán az amerikai rakétavédelmi rendszer európai részét (EPAA) képező rakétavédelmi bázist, az ünnepségen részt vettek a lengyel politikai vezetők mellett az Egyesült Államok és a NATO képviselői.

Andrzej Duda lengyel elnök a szerdai megnyitón mondott beszédében kiemelte: miután lengyel földön amerikai bázis létesült, „az egész világ egyértelműen és világosan látja, hogy (Lengyelország) már nem orosz befolyási övezet”.

Duda a Lech Kaczynski néhai lengyel elnökkel a bázis terveiről 2008-ban folytatott beszélgetését idézte fel, amelyen elmondása szerint elhangzott: légvédelmi szempontból a bázis nem közvetlenül Lengyelországot, hanem a tőle távoli területeket védi a például Iránból kilőtt rakétáktól. Varsó számára elsősorban az a jelentősége, hogy amerikai katonai titok alá vont létesítményről van szó, amelyet az Egyesült Államok őrizni fog – magyarázta az államfő.

1989 óta nem volt ilyen nagy NATO-esemény Lengyelországban
1989 óta nem volt ilyen nagy NATO-esemény Lengyelországban
Fotó: Depositphotos

 

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter beszédében elmondta: a bázis jelenlegi változata nemcsak az Egyesült Államok, hanem Európa területét, ezen belül Lengyelországot védheti. Wladyslaw Kosiniak-Kamysz lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter úgy fogalmazott: a támaszpont „az amerikai, a szövetséges fegyveres erők örök lengyelországi jelenlétét” hozza magával, ebből a szempontból a létrehozása az 1989 utáni történelem egyik legfontosabb eseménye.

Stuart Munsch admirális, az Amerikai Egyesült Államok Haditengerészete Európai és Afrikai Erőinek parancsnoka az amerikai és a lengyel nemzetbiztonság szempontjából nevezte fontosnak a bázist. A redzikowói támaszpont egyik eleme az amerikai rakétavédelmi rendszer európai részének (EPAA). A NATO légvédelmi rendszerét is alkotó EPAA-n belül Európában az Aegis Ashore rakétavédelmi rendszert telepítették. Ilyen rendszert befogadó támaszpontot már 2016 májusában a romániai Deveselun is felavatták.

A NATO szerint a romániai és a lengyelországi elfogórendszer nem rendelkezik támadó jellegű kapacitásokkal, és nélkülözhetetlen az euro-atlanti térség védelme szempontjából. Oroszország viszont biztonsági fenyegetésnek tekinti ezeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Súlyos döntést hoztak Washingtonban – ez nagyon sok embernek fájni fog a világon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 19:31
Az amerikai képviselőház éles politikai viták után péntek hajnalban elfogadta a külföldi segélyprogramok és médiatámogatások összesen 9 milliárd dolláros csökkentéséről szóló törvényt.
Nemzetközi Telefonált Zelenszkij – újabb francia szupergépeket kaphat Ukrajna
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:31
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közösségi oldalain nyilvánosságra hozta, hogy pénteken telefonon beszélt Emmanuel Macron francia elnökkel.  
Nemzetközi Megint lecsaptak az orosz drónok Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 17:07
Az orosz hadsereg dróntámadást hajtott végre péntek reggel, az éjszakai csapás után a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében lévő Kamjanszke járás ellen, egy férfi és egy nő életét vesztette, 11 ember pedig megsérült – közölte Szerhij Liszak, a régió kormányzója a Telegramon.
Nemzetközi Ki nem találná, melyik európai országban a legzsúfoltabbak a börtönök
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 15:31
Továbbra is növekvő túlzsúfoltság jellemzi az európai börtönöket, ami a tagországok egyharmadában komoly kihívást jelent – közölte az Európa Tanács pénteken.
Nemzetközi Illegális bevándorlás: szigorít az EU a schengeni határokon
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 14:46
Az Európai Unió Tanácsa jóváhagyta a schengeni külső határellenőrzés szigorítását és felgyorsítását lehetővé tevő úgynevezett digitális regisztrációs határigazgatási rendszer (EES) fokozatos elindítását hat hónapon belül – közölte az uniós tanács pénteken.
Nemzetközi Belgium is bekeményít a bevándorlókkal szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 13:31
A belga szövetségi parlament csütörtök éjszaka elfogadta a családegyesítési szabályokat szigorító migrációs jogszabályt is, amelyet Anneleen Van Bossuyt menekültügyi és migrációs miniszter terjesztett elő.
Nemzetközi Izrael több helyen a földig rombolja, ami Gázából megmaradt
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 12:13
Izrael több ezer épületet rombolt le Gázában, mióta márciusban kilépett a Hamásszal kötött tűzszünetből, és az elmúlt hetekben egész városokat és külvárosokat – amelyek egykor több tízezer embernek adtak otthont – rombolt le.
Nemzetközi Megvan az oroszokkal szembeni 18. uniós szankciós csomag – az Orbán-kormány sem vétózott
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 10:40
Az uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő szerint ez az eddigi egyik legszigorúbb retorzió.
Nemzetközi 16 éves választási korhatár: kitaposott utat követnének a britek – kedvet kaphat a Fidesz is?
Kormos Olga | 2025. július 18. 10:12
A brit kormány 16 évre csökkentené a választási korhatárt. Európában ez lenne a hatodik ország, ahol a fiatal szavazóknak nagyobb jogosítványt adnának. 
Nemzetközi Nagyon kiakadt az Orbán-kormányra a lengyel külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:05
Radoslaw Sikorski szerint Magyarország barátságtalan cselekedet hajtott végre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG