Rishi Sunak szerdán előre menekült és bejelentette július 4-re az előrehozott választások megtartását. Az ötéves ciklus legkésőbb 2025 januárjában ért volna véget.
Eddig a legtöbb megfigyelő azt feltételezte, hogy Sunak októberig vagy novemberig vár a választás időpontjával. Az őszi alsóházi választásoknak az lehetett volna az az előnye, hogy a lakosság elkezdte volna érezni a pénztárcáján a gazdaság tétova fellendülését.
Valóban, az év első negyedévében elért 0,6 százalékos növekedésnek köszönhetően az ország maga mögött hagyta a stagnálás időszakát. Emellett az infláció áprilisban 2,3 százalékra csökkent.
Sunak hatalmas kockázatot vállal a júliusi választásokkal. A Konzervatív Párt a közvélemény-kutatásokban mintegy 20 százalékponttal van lemaradva a munkáspárti ellenzék mögött. Legutóbb John Major konzervatív miniszterelnök 1997-ben írt ki általános választásokat hasonlóan rossz kiindulási helyzetben, mire a Munkáspárt Tony Blair vezetésével elsöprő győzelmet aratott.
Menekülés a süllyedő hajóról
Olyan konzervatív nagyágyúk, mint Michael Gove és Andrea Leadsom pénteken csatlakoztak a konzervatív képviselők rekordméretű elvándorlásához az alsóházból, mert szerintük itt az ideje, hogy egy "új generáció" vezesse a pártot. Ezzel 78-ra emelkedett azoknak a hivatalban lévő toryknak a száma, akik kijelentették, hogy nem indulnak újra, és ezzel megdöntötték az eddigi rekordot, az 1997-es 72 képviselőt.
Konzervatívok a közvélemény-kutatásokban
A 2019-es parlamenti választásokon a Boris Johnson vezette Konzervatív Párt elsöprő győzelmet aratott. Azóta két esemény miatt visszaesett a népszerűségük: A Johnson harsány kormányzati stílusával kapcsolatos elégedetlenség a Johnson munkatársai által a Downing Street-i hivatalos rezidenciáján a szigorú koronavírus korlátozásokkal ellentétben tartott partik körüli afférban csúcsosodott ki. Aztán Johnson utódja, Liz Truss válságot idézett elő a pénzügyi piacokon a fedezetlen adócsökkentési terveivel - mire a konzervatívokba vetett bizalom végleg megroppant.
Sunaknak 2022 őszi hivatalba lépése óta nem sikerült felzárkóznia a közvélemény-kutatásokban. Ez elődjei örökségével függ össze. Nem véletlen, hogy a Munkáspárt a "Vessünk véget a tory káosznak" kifejezést választotta választási kampányszlogenjének. Ráadásul a technokrata Sunak a gazdaság stabilizálásán és az infláció csökkentésén kívül kevés érdemi sikert tud felmutatni.
A brit vezető sajtó szkeptikus
"Sunak a nyári választások megtartásáról szóló döntése dühös visszatetszést váltott ki néhány kétségbeesett tory képviselőből, akik hamar elveszthetik mandátumukat, hiszen a párt nagy lemaradásban van a felmérésekben" - jegyzi meg a Financial Times.
A The Spectator politikai szerkesztője, Katy Balls azt írja, hogy Sunak jó gazdasági hírekre várt - a vártnál magasabb első negyedéves növekedési adatokra, az infláció csökkenésére -, mielőtt kiírta volna a szavazást, de egyesek szerint ez egy olyan stratégiának tűnik, amelynek célja egyszerűen az, hogy kevesebb mandátumot veszítsen. "Bárki, aki mégis úgy gondolja, hogy a toryk nyernek, természetesen menjen a bukmékerekhez, akik 25 az egyhez szorzót kínálnak a tory többségre" - írja Balls.
A Munkáspárt is biceg
Keir Starmer munkáspárti vezető üdvözölte Sunak bejelentését. Utalt az ország sivár állapotára, az egészségügytől kezdve a folyók és tavak vízminőségéig. Hangsúlyozta, hogy tizennégy év konzervatív kormányzás után Nagy-Britannia készen áll a változásra.
Az, hogy a Munkáspárt a választási kampány favoritja, nem a saját erejének, hanem elsősorban a konzervatívok gyengeségének a következménye. Starmer karizmatikusságának hiánya komoly teher a Munkáspárt számára.
Míg a felmérések szerint a lakosság 35 százaléka pozitív véleménnyel van Starmerről, addig 53 százalék negatívan értékeli. Ezzel a munkáspárti vezető kevésbé népszerűtlen, mint Sunak. Starmer azonban lényegesen alacsonyabb népszerűségi mutatókkal rendelkezik az emberek körében, mint a dinamikus Tony Blair és David Cameron 1997-es és 2010-es első választási győzelmük idején.
Míg a konzervatívok gyengének tűnnek, a Munkáspártnak saját ellentmondásait kell leküzdenie ahhoz, hogy tőkét kovácsoljon belőle - mutat rá Helen Lewis, a The Atlantic munkatársa: "A választások előrehozott kiírásával Sunak azt reméli, hogy az ellenzéki pártok is rosszul járnak, akiknek igyekezniük kell, hogy jelölteket találjanak a megüresedett helyekre és pénzt gyűjtsenek. Starmer Munkáspártja jóval lemaradva kezdi meg a hathetes kampányt: a 2019. decemberi választáson a párt 59 mandátumot veszített... Ennek következtében a Munkáspártnak az általános többség eléréséhez nagyobb kilengésre van szüksége, mint amit a párt 1997-ben - a fiatal, népszerű és karizmatikus Tony Blair alatt - látott. Starmer pedig nem Blair."
A konzervatív stratégák remélik, hogy a Starmerrel szembeni szkepticizmus növekedni fog, ahogy a közvélemény a szavazás napjáig közelebbről szemügyre veszi a Munkáspártot. Eddig Starmer nem mutatott be részletes tervet, és a támadások minimalizálására szorítkozott. A toryk megpróbálják majd úgy beállítani, hogy a munkáspártiakra leadott szavazat azt kockáztatja, hogy az ország letérhet a fellendülés útjáról, amelyet nemrégiben Sunak alatt láthattak.
A lakosság számára a legfontosabb problémákat a gazdasági helyzet és a magas megélhetési költségek jelentik. Ezeket követi az egészségügyi rendszer, a migrációs politika és a lakáshiány. Az olyan kérdések, mint a biztonságpolitika, a klíma- vagy a nemi kérdésekkel kapcsolatos kultúrharc és a gázai háború megoszthatják a munkáspárti szavazókat, de ezek eddig sokkal kevésbé foglalkoztatták a lakosság többségét.
Miért gondolják egyesek, hogy az időzítés a fociról szól?
A július 4-i választás a labdarúgó-Európa-bajnokság kellős közepén zajlik, ami egyesek szerint arra enged következtetni, hogy Sunak a pozitív nemzeti hangulatot szeretné kihasználni, hogy megfordítsa a szerencséjét. Hogy ez reális remény-e, az inkább előbb, mint utóbb kiderül, de Sunaknak tisztában kell lennie azzal, hogy ez egy szerencsejáték.
Utoljára 1970-ben fordult elő, hogy egy nemzetközi labdarúgó-torna idején általános választásokat írtak ki. Harold Wilson Munkáspártja négy nappal azután veszített, hogy a világbajnokság negyeddöntőjében a regnáló bajnok Anglia kikapott Nyugat-Németországtól.
