3p

Törökországban a kormány leváltott három kurdbarát polgármestert.

Törökországban három nagyobb város kurdbarát polgármesterét távolítottak el tisztségéből a betiltott Kurdisztáni Munkáspárthoz fűződő állítólagos kapcsolatuk miatt.

A belügyminisztérium közlése szerint Mardin, Batman és Halfeti városok DEM-párti (Népek Egyenlőségének és Demokráciájának Pártja) polgármestereit terrorszervezetben való részvétellel vádolták meg. A török kormány a helyükre saját embereit nevezte ki, a döntést úgymond a PKK összes támogatójának címezték.

A DEM, amely a harmadik legnagyobb parlamenti párt Törökországban, elítélte és államcsínynek nevezte a polgármesterek leváltását, amely szerintük éles ellentmondásban áll az ankarai kormány által belengetett béketárgyalásokkal.

„A döntés azoknak a kudarcba fulladt támadásoknak a legújabb példája, amelyekkel a török kormány 1994 óta próbálja eltávolítani a kurd népet a török politikai életből” – áll a DEM közleményében.

A három elbocsátott polgármester tagadja az ellenük felhozott vádakat, és közölték: fellebbezést nyújtanak be az illetékes bírósághoz.

A DHA hírügynökség jelentése szerint az érintett három tartományban tíz napig gyülekezési tilalmat vezettek be a tüntetések megelőzésére.

Júniusban a délkeleti Hakkari tartomány egyik DEM-párti polgármesterét fosztották meg tisztségétől két hónappal a helyi választási győzelme után. A tartományban a párt 75 önkormányzatban aratott győzelmet.

Nem először fosztották meg a választási győzelmüktől az ellenzéki pártok színeiben indult polgármesterjelölteket
Nem először fosztották meg a választási győzelmüktől az ellenzéki pártok színeiben indult polgármesterjelölteket
Fotó: MTI/AP/Petrosz Karadzsiasz

Törökországban nem ez volt az első eset, hogy a hatóságok megfosztották választási győzelmüktől az ellenzéki pártok színeiben indult polgármesterjelölteket azzal a váddal, hogy kapcsolatban állnak a PKK-val; 2019-ben a DEM egyik elődpártja, a Népek Demokratikus Pártja (HDP) mintegy 50 sikeres jelöltjét fosztották meg elnyert tisztségétől és ültették be helyükre a kormányzó Igazság és Fejlődés párt (AKP) hivatalnokait.

Ahmed Türköt, Mardin polgármesterét harmadik alkalommal fosztották meg választási győzelmétől. Ő is tagja a 2014-es nagyszabású tüntetések kirobbantásával vádolt, májusban elítélt kurdbarát politikusok körének.

A múlt héten az ellenzéki Köztársasági Néppárt (CHP) egyik polgármesterét tartóztatták le a politikus PKK-hoz fűződő állítólagos kapcsolatai miatt. Ekrem Imamoglu isztambuli polgármester, Recep Tayyip Erdogan török elnök legnagyobb riválisa a döntést a török kormánypárt választáson elért gyenge teljesítménye miatti „kilengésnek” nevezte.

A DEM október végén közölte, hogy a Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) bebörtönzött vezetője, Abdullah Öcalan nyitott lehet a török kormánnyal való béketárgyalásokra. Erdogan török elnök „történelmi lehetőségnek” nevezte a fegyverletételt, megfigyelők szerint a fejlemények a török állam és a PKK között létrejövő új békefolyamat kezdetét jelenthetik, amire a nyolcvanas évek óta nem volt példa. A legutóbbi béketárgyalási kísérletek 2015-ben fulladtak kudarcba.

(MTI/Reuters/dpa)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG