2p

Sokan attól tartanak, hogy Donald Trump elnök átfogó vámintézkedései, amelyek kereskedelmi háborút robbantottak ki, tovább növelik az árakat és gyengítik a gazdaságot.

A Michigan Egyetem fogyasztói hangulatindexe 57,9 pontra esett, ami 2022 novembere óta a legalacsonyabb érték, szemben a februári 64,7 ponttal. A Reuters által megkérdezett közgazdászok 63,1 pontra való esést vártak — számol be róla a hírügynökség.

Az index teljesen eltüntette Trump 2024-es választási győzelme után bekövetkezett javulást.

A márciusi hangulatromlás a gazdaság több területén tapasztalt negatív várakozásokat tükrözi, beleértve a személyes pénzügyeket, a foglalkoztatást, az inflációt, az üzleti környezetet és a részvénypiacot.

  • A republikánus szavazók várakozásai 10 százalékkal csökkentek.
  • A független szavazók körében 12 százalékos visszaesés volt tapasztalható.
  • A demokraták várakozásai pedig 24 százalékkal estek vissza.

„A fogyasztók mindhárom politikai táborból egyetértenek abban, hogy a gazdasági kilátások február óta romlottak” – mondta Joanne Hsu, a Michigan Egyetem Fogyasztói Felmérésének igazgatója.

Van elégedett fogyasztó is — Donald Trump őket látja
Van elégedett fogyasztó is — Donald Trump őket látja
Fotó: AFP

Pártállástól függetlenül

A Michigan Egyetem Fogyasztói Felmérése pénteken arról számolt be, hogy a hangulatromlás és az inflációs félelmek politikai pártállástól függetlenül érintik a fogyasztókat. A megkérdezettek szerint „a gazdaságpolitikai döntések gyakori változásai megnehezítik a jövő tervezését”, ami visszaköszön néhány üzleti felmérésben is.

A Trump által időről időre bevezetett vámok és az egyre fokozódó kereskedelmi feszültségek veszélyeztethetik a gazdasági növekedést. Az árak emelkedésétől való félelem – amely miatt a hosszú távú inflációs várakozások az 1993 eleje óta nem látott szintre emelkedtek – kihívást jelent a jegybank, a Federal Reserve (Fed) számára, amely mérlegeli a következő lépéseket a monetáris politikában.

„Az esküdtszék meghozta ítéletét: a Trump 2.0 politika árt a gazdaságnak és Amerika jövőbeli jólétének” – mondta Christopher Rupkey, az FWDBONDS vezető közgazdásza.

„A fogyasztók megijedtek, és gyors árnövekedésre számítanak, annak ellenére, hogy Washington arról győzködi őket, hogy a kereskedelmi vámok jót tesznek a gazdaságnak.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
Nemzetközi Irán kitiltja a nemzetközi ellenőröket az atomlétesítményeiből
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:07
Ha nincs biztonság, nincs ellenőrzés sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG