Naponta mintegy 450 ezer dollárba (169 millió forintba) került az a Kamala Harrist támogató hirdetés, amely a választás előtti héten futott a Las Vegas-i Sphere nevű rendezvényhelyszín gigantikus, 157 méter átmérőjű, gömbformájú kupoláján.

„Szavazz Harrisre és Walzra (Tim Walz alelnökjelölt), szavazz a szabadságra”, hirdette a világ legnagyobb videókivetítője.  

A The Guardian szerint ez volt az első politikai – és összességében az egyik legdrágább – hirdetés, amely feltűnt a tavaly ősszel megnyílt, futurisztikus épületen.

Korábban – dollárban kifejezve hatszámjegyű összegért – a demokratapárti elnökjelöltet támogató transzparensek tűntek fel az égen olyan, az amerikai foci ligában (NFL) érdekelt csapatok meccsei közben, amelyek az úgynevezett csatatérállamokból valók – ezek azok a tagállamok, amelyekben gyakorlatilag eldől az amerikai elnökválasztás. (Erről itt írtunk részletesen.)       

Persze Donald Trumpot sem kell félteni: a republikánus elnökjelölt az NFL-ben játszó két pennsylvaniai csapat, a Philadelphia Eagles és a Pittsburgh Steelers vasárnap és hétfő esti mérkőzései közben futó reklámblokkban tette közzé hirdetéseit, szintén nem két dollárért.

Reklámcsata a bizonytalanokért

A demokratapártiak 1,1 milliárd (!) dollárt költöttek reklámokra csak azóta, hogy Harris július végén elnökjelölt lett – 400 millió dollárral többet, mint a republikánusok. A két elnökjelölt kampánya március óta pedig összesen 2,1 milliárd dollárt emésztett fel, adta hírül a brit lap az AdImpact nevű elemzőcégre hivatkozva.

Mindent egybevéve – tehát a szintén ma zajló szenátusi, képviselőházi és helyhatósági választásokat, valamint helyi referendumokat is beszámítva – a politikai reklámköltések idén elérhetik a 10,7 milliárd dollárt az Egyesült Államokban. Ez 19 százalékos növekedés 2020-hoz képest, és egyben új rekord.

A legnagyobb reklámcsata – ahogy az a fentiekből is kiderül – a csatatérállamokban zajlik, ahol a demokratapártiak és republikánusok a költségeket gyakorlatilag nem kímélve próbálják elérni a még bizonytalan szavazókat – a győzelem szempontjából most ők számítanak a legértékesebbeknek.

„A jelöltek elképesztő mennyiségű pénzt gyűjtöttek össze, és elköltési helyekből igazán nincs hiány” – mondta Steve Caplan politikai marketing szakértő.

Szerinte a digitális média korszakát megelőzően összesen négy olyan nagy televíziós hálózat volt az Egyesült Államokban, amelyeket felhasználtak üzeneteik célba juttatására a jelöltek. Ma már viszont számtalan csatorna és médiafelület van erre, a YouTube-tól kezdve a Facebookon át más közösségi médiumokig – azaz számtalan módon oszthatják fel a hirdetési büdzsét, különböző választói csoportokat megcélozva.

Harris számára például fontos médium lett a Snapchat, ahol nagyon költséghatékonyan érhet el fiatal szavazókat.

A szakértő szerint mindkét kampány ráállt a digitális tartalmak gyártására – a podcastoktól a videókig –, amelyek így erőteljes és hatékony eszközzé váltak az üzeneteik átadása szempontjából.

„A producerek, írók, szerkesztők és gyártók már egy teljes infrastruktúrát alkotnak, amelyek ontják a tartalmakat minden elképzelhető közönség számára, szinte 24 órán át, heteken keresztül” – tette hozzá.

A reklám persze nem az egyedüli kiadás az elnökjelöltek számára – ki kell fizetni a stábtagokat, szervezni kell nagygyűléseket és még sorolhatnánk –, de a költések nagy részét a hirdetések szívják el.

Milliárdok kampányra – de honnan? 

De honnan van erre pénzük az elnökjelölteknek, és pontosan mennyiből gazdálkodhatnak?

A jelöltek egyrészt saját pénzükből kampányolhatnak, másrészt pénzt gyűjthetnek erre a célra magándonoroktól, harmadrészt úgynevezett PAC-októl (politikai akció bizottság) vagy szuper PAC-októl is támogatást kapnak – ezek különböző érdekvédelmi és lobbicsoportokat jelentenek.

A washingtoni székhelyű nonprofit intézet, az OpenSecrets összesítése szerint Harris kampánya, a Harris for President mintegy egymilliárd dollárt gyűjtött össze – ebben benne vannak a Biden-kampánypénzek is. További 586 millió dollárt „külső csoportok” dobtak össze a demokratapárti elnökjelölt számára, aki így összesen 1 milliárd 589 millió dolláros büdzséből gazdálkodhatott – ebből 1 milliárd 466 millió dollárt el is költött.

Harris esetében – aki az egyik legnépszerűtlenebb alelnök volt az USA modernkori történelmében, elnökjelöltként viszont felvette a versenyt Trumppal, alighanem a gigantikus reklámköltéseknek is köszönhetően – a pénzbeli hozzájárulások 58 százaléka úgynevezett nagy adomány, 42 százaléka pedig kis, egyéni adomány (azaz 200 dollárnál kevesebb).

Donald Trump ennél jóval kevesebbet, 382 millió dollárt kalapozott össze a Donald J. Trump for President hivatalos kampánya keretében, további 694 millió dollárt pedig „külső csoportok” dobtak neki össze. Így összesen 1 milliárd 76 millió dollárból gazdálkodhatott, amit szinte teljes egészében el is költött.

Trump esetében a nagy hozzájárulások aránya nagyobb (69 százalék), mint Harrisnél, a kis, 200 dollár alatti támogatások aránya 21 százalék.

Milliárdos donorok

Kamala Harris kampányát olyan gazdag amerikaiak tolták meg, mint például Melinda French Gates, a Bill & Melinda Gates Alapítvány egyik alapítója és a Microsoftot megalapító Bill Gates egykori felesége, valamint Soros György. Ők dollármilliókat adományoztak a demokratapárti  jelöltet támogató csoportoknak, vagy saját PAC-t alapítottak a támogatására.

Donald Trump mögé pedig olyan milliárdosok álltak be, mint Elon Musk, a Tesla alapítója, Timothy Mellon, a vagyonos és befolyásos Mellon-család egyik leszármazottja, Miriam Adelson amerikai-izraeli milliárdos, az Izraelt támogató Adelson Alapítvány egyik alapítója, valamint Richard Uihlein amerikai milliárdos – a Financial Times összesítése szerint ők összesen 395 millió dollárt adományoztak a Trump párti szuper PAC-oknak.

Mindez felveti a gyanút, hogy a szupergazdagok – mindkét oldalon – a támogatásukért cserébe bevásárolják magukat a politikai döntésekbe.

Elemzők egy része szerint ez ennél bonyolultabb kérdés.     

„Ez nem olyan egyszerű, hogy a pénzzel szavazatokat és politikát lehet vásárolni” – mondta a Deutsche Wellének Dan Mallinson, a pennsylvaniai Penn State Harrisburg professzora. A nagy adományoknak köszönhetően ugyan a donorok „politikai hozzáférést kapnak” a számukra fontos témákhoz, de ez még nem jelenti azt, hogy „minden úgy lesz, ahogy ők akarják.”

Más szakértők szerint ugyanakkor a milliárdosok túl nagy befolyásra tettek szert. 

„A gazdagok mindig is politikai erőt képviseltek, de most a milliárdosok egy kis csoportja óriási szereplővé vált a gépezetben a politikai kampányok támogatásával” – véli Noah Bookbinder, a washingtoni székhelyű Állampolgárok a Felelősségért és az Etikáért nevű szervezet vezetője.          

A szupergazdagok tehát – tesszük hozzá – gyakorlatilag politikai befolyást vásárolnak maguknak, és többé-kevésbé képesek érvényesíteni akaratukat, hiszen különben aligha áldoznának ekkora összegeket a jelöltekre. Ez pedig tovább erodálhatja a demokráciába vetett hitet a tengerentúlon, a választás kimenetelétől függetlenül.  

A Nagyító többi cikkét itt olvashatják.