6p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Bill Gates bezárja a világ legnagyobb magánalapítványát – de előtte még eladományoz 200 milliárd dollárt, vagyis mintegy 73 ezer milliárd forintot. Csak hogy átélhető legyen: ez közel akkora összeg, mint amekkora Magyarország teljes állami költségvetése 2026-ra. A Microsoft társalapítója szerint túl sok a sürgető probléma ahhoz, hogy bármit is magának tartson meg. A döntés hátterében nemcsak elvek, hanem személyes mérföldkövek is állnak.

A Gates Alapítvány fennállásának 25. évfordulóján váratlan közlemény jelent meg a szervezet honlapján: Bill Gates, a Microsoft társalapítója bejelentette, hogy az általa létrehozott, a világ egyik legnagyobb jótékonysági szervezete 2045. december 31-én befejezi működését.

Gates úgy döntött, hogy teljes vagyonát – jelenleg 112 milliárd dollárt, azaz mintegy 40 880 milliárd forintot – még életében a társadalom szolgálatába állítja.

Csak hogy átélhetőbb legyen ez a felfoghatatlan összeg: a 2026-os költségvetésről szóló törvényjavaslat szerint Magyarország teljes éves állami kiadási főösszege 43 765 milliárd forint, vagyis Gates egyetlen emberként közel akkora összeget adományoz el, mint amennyiből az egész ország gazdálkodik egy éven át a tervek szerint.

„Sok mindent fognak rólam mondani, amikor meghalok, de abban biztos vagyok, hogy azt nem, hogy gazdagon halt meg” – írta Gates. „Túl sok a sürgető probléma ahhoz, hogy visszatartsak olyan erőforrásokat, amelyekkel embereken lehetne segíteni.”

Felfoghatatlan összeget adományoz el Bill Gates
Felfoghatatlan összeget adományoz el Bill Gates
Fotó: Mfor.hu

A döntés hátterében az évfordulón túl több személyes mérföldkő is áll: idén lenne 100 éves Gates édesapja, a Microsoft 50 éves, ő maga pedig 70 lesz októberben. Gates ezt az időszakot arra használta fel, hogy újragondolja a terveket, és végül arra jutott, hogy az alapítvány céljai rövidebb idő alatt is megvalósíthatók. 

A következő húsz évben évi 10 milliárd dollárt, átszámolva körülbelül 3650 milliárd forintot költ majd az alapítvány, összesen várhatóan több mint 200 milliárd dollárt, ez 73 ezer milliárd forintot jelent.

„Amikor először kezdtem el azon gondolkodni, hogyan adjam vissza a vagyonomat, azt tettem, amit mindig is teszek, ha új projektbe kezdek: rengeteg könyvet olvastam. Az egyik legjobb, amit olvastam, Andrew Carnegie 1889-es esszéje volt, The Gospel of Wealth (A gazdagság evangéliuma). A legismertebb mondata az, hogy: »az, aki gazdagon hal meg, szégyenben hal meg«.”

A Gates Alapítvány 2000-ben jött létre két családi alapítvány összevonásával, és az elmúlt negyedszázadban a globális egészségügy, oktatás és szegénységellenes küzdelem egyik legbefolyásosabb szereplőjévé vált. Az AP összefoglalója szerint első 25 évben több mint 100 milliárd dollárt (nagyjából 36 500 milliárd forintot) költöttek el, ennek mintegy fele közegészségügyi programokra ment. A szervezet kulcsszerepet játszott a Gavi vakcinaszövetség és a Globális Alap létrehozásában, amelyek több mint 80 millió élet megmentéséhez járultak hozzá.

A Gates Alapítvány legnagyobb külső támogatója Warren Buffett, aki 2006-ban csatlakozott az adományozókhoz, és azóta több mint 35 milliárd dollárnyi (azaz nagyjából 12 775 milliárd forintnyi) Berkshire Hathaway részvényt ajánlott fel. Gates szerint „mindez nem jöhetett volna létre Warren nagylelkűsége nélkül. Ő mutatta meg először, hogy az ember mindent visszaadhat.” Buffett 2010-ben Gates és Melinda French Gates oldalán elindította a Giving Pledge nevű kezdeményezést is, amely arra kéri a világ leggazdagabb embereit, hogy vagyonuk legalább felét ajánlják fel jótékony célra. Mára több mint 240 milliárdos csatlakozott a felhíváshoz.

Geopolitikai sakkjátszmák és ingadozó tőkepiacok – Hogyan pozícionáljuk befektetéseinket?
A témában a Klasszis Média május 27-én 17 órától geopolitikai szakértők, gazdasági elemzők, befektetési szakemberek részvételével tart rendezvényt.

Vegyen részt Ön is! Klasszis Befektetői Klub - részletek és jelentkezés >>

Nem a világot váltják meg, de...

A következő húsz év céljai között szerepel a megelőzhető gyermek- és anyai halálozás felszámolása, a halálos fertőző betegségek – például a HIV, a malária, a tuberkulózis és a gyermekbénulás – végleges visszaszorítása, valamint több százmillió ember kiemelése a mélyszegénységből. Gates szerint a világ rendelkezik azzal a tudással és eszköztárral, amellyel az ötéves kor alatti gyermekhalandóságot az eddigi ötmillióról ismét a felére lehetne csökkenteni.

Az alapítvány ugyanakkor komoly bírálatokat is kapott. Egyes szakértők szerint túlzottan technokrata szemléletet képvisel: elsősorban gyógyszerekre és technológiai megoldásokra összpontosított, ahelyett, hogy az egészségügyi rendszerek hosszú távú megerősítésére törekedett volna. Többen azt is kifogásolták, hogy a támogatások többsége nem közvetlenül a célországok helyi szervezeteihez jutott, hanem nyugati vagy nemzetközi közvetítőkön keresztül.

A vezérigazgató, Mark Suzman szerint éppen az alapítvány adatalapú működése, szoros programfelügyelete és állandó partneri kapcsolatai biztosítják a hatékonyságot, viszont a következő években bővítik a helyi jelenlétet, és több munkát visznek ki a seattle-i központból partnerországokba.

A bejelentés hetében Gates több interjúban is bírálta Elon Muskot, aki a Doge nevű hatékonysági hivatal révén jelentősen csökkentette az amerikai fejlesztési segélyeket. Gates szerint ezek a megszorítások több, az alapítvány által támogatott hosszú távú programot is veszélybe sodortak, például a gyermekbénulás felszámolását, amelyre a Gates Alapítvány több mint 6 milliárd dollárt (körülbelül 2 190 milliárd forintot) fordított eddig. Gates szerint Musk egyik döntése miatt például leállt egy Mozambikban működő HIV-megelőzési program, amely a fertőzött anyáktól az újszülöttekre való átvitel megakadályozására szolgált – állítólag azért, mert Musk összekeverte a mozambiki Gaza tartományt a Közel-Keleti Gázával. „A világ leggazdagabb embere, aki a legszegényebb gyerekeket sodorja veszélybe – ez nem szép látvány” – fogalmazott Gates a Financial Timesnak.

Bill Gates továbbra is aktívan részt vesz az alapítvány munkájában, és nem tervezi a klasszikus értelemben vett nyugdíjba vonulást. Mint írta: „tisztelem azokat, akik nyugdíjasként pikéznek, de ez nem az én világom”. A következő húsz évben is stratégiával, partneri egyeztetésekkel és tanulmányutakkal fogja tölteni a mindennapjait.

A Gates Alapítvány a legfontosabb adományozási eszköze marad, de Gates más területeken is aktív marad: energetikai innovációkba fektet a Breakthrough Energyn keresztül és támogatja az Alzheimer-kutatást is. Ezekből származó esetleges nyereségeit szintén az alapítvány számára ajánlja fel.

A mostani döntést Gates pályafutása utolsó nagy fejezetének tekinti. Mint írta: ahogy a Microsoft 50 éves lesz, úgy érzi, méltóképpen ünnepli meg ezt azzal, hogy visszaadja mindazt, amit a cégen keresztül elért.

„A világ legszegényebbjein való segítség az egyik legjobb dolog, amit a gazdagok tehetnek. Én ezt fogom tenni a következő húsz évben.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A nap képe: türkökkel feszített Orbán Viktor a Karmelita erkélyén
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 17:03
Budapesten tartják ugyanis a Türk Államok Szervezetének informális csúcstalálkozóját.
Nemzetközi Itt a levél: összeálltak Orbán Viktor ellen, elzárnák az uniós pénzcsapot
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 16:41
EP-képviselők közös levélben követelik: az EU azonnal állítson le minden magyar támogatást. Nyilvános a dokumentum teljes szövege.
Nemzetközi Az EU-nál is betelt a pohár Netanjahu miatt – Magyarország megint nemmel szavazott?
Wéber Balázs | 2025. május 21. 15:43
Napról napra nő a nemzetközi nyomás az izraeli kormányon, hogy engedjen be nagy mennyiségű segélyt a Gázai övezetbe az egyre terjedő éhínség miatt. Az EU – eddigi legerősebb lépéseként – kedden kezdeményezte az Izraellel kötött gazdasági-politikai egyezmény felülvizsgálatát. A tagállamok többsége támogatta az indítványt, Magyarország feltehetően nem volt közöttük. A KKM ezzel kapcsolatos kérdéseinkre egyelőre nem válaszolt.
Nemzetközi Az utcán végeztek ki egy oroszbarát politikust Spanyolországban
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 14:17
Spanyolországban jelentős létszámú orosz és ukrán közösségek élnek – nem ez az első bűncselekmény, amelyben érintettek.
Nemzetközi Máris szakadhat a vesztes román elnökjelöltet támogató párt
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 12:52
Hat képviselő lép ki a George Simion mögé beállt Fiatal Emberek Pártja. Ki árult el kit?
Nemzetközi Reménysugár a gázaiaknak – valami érkezhet az emírségekből
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 12:19
Egy kicsit enged a szorításból Izrael.
Nemzetközi Minden uniós pénzt megvonna Magyarországtól EP-képviselők egy csoportja
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 11:24
Daniel Freund szerint a magyar kormány már hetente intéz támadást a civil társadalom és a független média ellen.
Nemzetközi Putyin Kurszkban, rakétái Szumiban jártak – vizsgálat indult Ukrajnában a katonák halála miatt
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 11:10
Először utazott a nagyrészt visszafoglalt kurszki régióba az orosz elnök. Lőtéren vesztek oda az ukrán katonák, parancsnokuk is bajban lehet.
Nemzetközi Nagy mentelmi jogi bejelentésre készül az Európai Parlament a néppárt képviselőiről
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 10:13
Roberta Metsola szerda délután szólal meg olyan képviselők ügyében, akiknek mentelmi jogát felfüggesztenék.
Nemzetközi Itt a bejelentés az amerikai Aranykupoláról, Kína és Oroszország is szívhatja a fogát
Privátbankár.hu | 2025. május 21. 09:04
Kiválasztották, milyen rendszer védené az Egyesült Államokat. Belepiszkál Donald Trump a nukleáris elrettentés egyensúlyába.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG