Erről lesz szó a cikkben:
- Sikeres volt-e a magyar EU-elnökség, vagy inkább csak részleges eredmények születtek?
- Miért volt fontos a schengeni bővítés, és kik jártak jól vele?
- Milyen okok akadályozták a magyar prioritások érvényesítését?
- Miben különbözik a lengyel elnökség programja és mozgástere?
- Hogyan befolyásolja mindez Magyarország nemzetközi megítélését?
- Milyen kihívások várnak az EU-ra 2025-ben, és miért kulcsfontosságú az elnökség szerepe?
Különös körülmények között telt el a gördülő elnökségi ciklus Magyarországra jutó féléve. Abból a legelfogultabb udvari zsurnaliszta sem tudott kirobbanó sikert varázsolni a magyar nagyközönség számára; külföldön pedig hallható megkönnyebbüléssel fogadták a félév leteltét.
A 2024. július 1-jétől december 31-éig tartó magyar uniós elnökség eredményei közé jóindulattal beírható, hogy az osztrák ellenkezés gyengülése nyomán oda jutottak a tárgyalások, hogy 2024 végén kibővülhetett a schengeni övezet Bulgáriával és Romániával. Az utóbbi komoly jelentőségű a magyar gazdaságra, társadalomra nézve, sokféle formában: munkavállalási, fogyasztási, gazdaságtelephelyi vonatkozásokban hamar, a települési és kulturális, helyi politikai ügyekben középtávon. Az osztrák politikai kedvezmény jókor jött, mert az Európa-szerte manapság ismét felerősödő idegenellenes, bevándorlást elvető hangulat nem kedvez semmilyen kibővítő aktusnak, a tagállami szint feletti szabályok kiterjesztésének. Egy esetleges szélsőjobboldali osztrák kormánynak borítékolhatóan más az álláspontja egy ilyen ügyben. A magyar elnökség hivatalos programjában szereplő prioritásaival lényegében nem sok történt.
Ezek a területek álltak az elnökségi stallumot viselő magyar kormány fontossági listáján:
