3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Ha az Európai Unió nem védi meg őshonos nemzeti közösségeket, nem különbözteti meg őket a bevándorló közösségektől, „akkor Európa saját sírját fogja megásni” – hangoztatta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó szombaton az erdélyi Tusnádfürdőn.

A Kárpát-medencei autonómiatörekvésekért felelős miniszterelnöki főtanácsadó a 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) zárónapján a Nemzeti régiók és közösségek Európája című kerekasztalbeszélgetésen vett részt. A Csinta Samu erdélyi közíró, újságíró által moderált beszélgetésen Izsák Balázzsal, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnökével közösen járták körül az SZNT-nek a nemzeti régiók védelmében indított polgári kezdeményezését.

A miniszterelnöki főtanácsadó felidézte: az SZNT kezdeményezése több mint egy évtizedre tekint vissza, és a végkifejlethez közeledik, hiszen az Európai Bizottságnak szeptember 4-éig döntést kell hoznia a kérdésben.

Emlékeztetett: az európai uniós szerződésben van egy passzus, amely felsorolja, melyek azok a speciális régiók, amelyek hozzájutnak a kohéziós alapokhoz, és szeretnék, ha a nemzeti régiók is bekerülnének ezen kategóriák közé.

Úgy vélte, az SZNT „elég furfangosan” olyan megoldási javaslatot ad, amely az önigazgatás „előszobájának” minősülhet. Rámutatott: a kezdeményezésből nemcsak a magyarság, hanem az adott régiókban élő összes nemzetiség profitálhat, plusz pénzforrásokhoz juthat.

Az Európai Bizottságnak szeptember 4-éig döntést kell hoznia
Az Európai Bizottságnak szeptember 4-éig döntést kell hoznia
Fotó: Depositphotos

Az SZNT „bulldog módjára” vitte végig az ötletet, így gyűlt össze a több mint egymillió aláírás a hét országból – mondta. Hozzátette: Magyarország feladata kiállni a kezdeményezés mellett. Úgy vélte, „Székelyföld felemelése” Romániát is gazdagítaná, és Európának is érdeke.

Szili Katalin szerint a bizottságnak meg kell próbálnia „átlépni a saját árnyékát”, és nem politikai döntést hozni, hanem a nemzeti régiókat támogatni.

„Ez nem magyar kérdés, Európában számos nemzeti régió van, amely profitálhat belőle” – húzta alá. „Európa nem ismer mást, csak az erőt”, és ezt az erőt az az 50 millió ember tudja képviselni, aki őshonos közösségben él – mondta.

Közölte: a magyar kormány kezdettől fogva támogatja az SZNT kezdeményezését, ez alaptörvényi kötelességéből is fakad, hiszen „felelősséget visel” a határon túli magyarságért. Úgy vélte, az SZNT kezdeményezése mellett az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) is ki kellene állnia. Disszonánsnak nevezte, hogy „az ukrajnai háborúra rengeteg pénzt költ” az unió, a saját nemzeti régióit ellenben nem támogatja.

Izsák Balázs elmondta: az Európai Bizottság szeptember 4-i döntése semmiképp nem lesz végkifejlet, hiszen ha a bizottság pozitívan dönt, akkor elindul egy jogszabályalkotási folyamat, amelyben a kezdeményezők „mindenképpen rész akarnak venni”. Ha viszont lesöpri az asztalról, akkor annak is lesz folytatása – jelentette ki.

Az uniós kohéziós politikának kiemelt figyelemben kell részesítenie a nemzeti régiókat oly módon, hogy hozzáférjenek a forrásokhoz, de közben ne változzon meg nemzeti identitásuk – mondta.

Közölte: függetlenül attól, hogy mit mond a bizottság, a nemzeti régiók mozgalma el fog indulni. Ennek érdekében nyílt levelet írnak az egyes nemzeti régiók EP-képviselőinek, akikkel kapcsolatot akarnak építeni, fenntartani, és a nyilvánosságot is tájékoztatni a kezdeményezés sorsáról. Az Európai Parlament plénumán tartott vitán ugyanis „éles kritikák” hangzottak el, és az SZNT legnagyobb kihívása, hogy ezt miként lehet politikai cselekvéssé alakítani – húzta alá.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
Kormos Olga | 2026. november 1. 16:58
Négyből három pilóta azt mondja, előfordult már, hogy pár percre bealudt a pilótafülkében repülés közben.
Nemzetközi Ki lesz az új izraeli kormányfő?
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 16:22
Jichák Herzog izraeli államelnök várhatóan minden pártvezetőt megkérdez majd, hogy kit javasolnak miniszterelnöknek.
Nemzetközi Egyszerre négy ukrán régiót ért orosz légicsapás
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 15:24
Több százezer ember maradt áram nélkül.
Nemzetközi Putyin fősajtósa egyértelmű üzenetet küldött Európának
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 14:24
Kifogásolják, hogy Brüsszel továbbra is Oroszország stratégiai vereségét akarja elérni.
Nemzetközi Orbán Viktor váratlanul megszólalt és üzent
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 13:25
A Fidesz elnöke a lengyelországi helyzetre reagált.
Nemzetközi Aleksandar Vucic bizalmasát őrizetbe vették
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 12:23
A szerb bűnügyi rendőrség vezetőjét, Marko Kricakot.
Nemzetközi Sikerült megállapodniuk az ukránoknak és az oroszoknak egy fontos dologban
Privátbankár.hu | 2026. november 1. 10:51
A tűzszünet Oleski körzetében kedden hajnalban lépett életbe és a tervek szerint vasárnap késő estig tart. 
Nemzetközi Terrortámadás készül Moszkvában: az Egyesült Államok figyelmeztette Oroszországot
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 18:55
Moszkvában készülő terrortámadásra figyelmeztette Oroszországot az Egyesült Államok – közölte szombaton az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) a RIA Novosztyi orosz hírügynökség jelentése szerint.
Nemzetközi Szoros a verseny Texasban: mégis kiosztja Trump az árvízsegélyt
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 17:42
Donald Trump amerikai elnök négy nappal a félidős választások előtt jóváhagyta a júliusi texasi áradások károsultjainak szánt szövetségi segélyt, amelyet kormánya korábban elutasított – írta a Politico amerikai hírportál.
Nemzetközi Franciaország ma is az utcára vonul, rendkívüli a készültség
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 16:57
Rendkívüli biztonsági intézkedések mellett szombat délután megkezdődtek a francia nagyvárosokban a szakszervezetek által a megélhetési gondok elleni tiltakozásul harmadik alkalommal szervezett szociális megmozdulások, amelyekhez csatlakoztak az egykori sárgamellényesek és a közoktatás javítását követelő diákok is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG