Kedd este - magyar idő szerint már szerdán - a pennsylvaniai Philadelphiában tartandó tévévita lesz az első összecsapás a két amerikai elnökjelölt között. Aki hajlik arra, hogy alábecsülje a televíziós elnökjelölti viták befolyását a választói attitűdökre, az ne feledje, hogy a legutóbbi, június 28-i vita az elmúlt évtizedek legnagyobb választások előtti politikai földrengését eredményezte az Egyesült Államokban.

A Donald Trumppal folytatott tévévitában nyújtott katasztrofális teljesítmény önmagában nem távolította el Joe Bident az elnökjelöltségért folyó versenyből. De ha erre a vitára nem került volna sor, valószínűleg ma is Biden lenne a demokrata jelölt, nem pedig az alelnöke, Kamala Harris.

A szeptember eleji választói attitűdök alapján a vitának várhatóan nem lesz jelentős hatása. Bár a regisztrált szavazók háromnegyede mondta azt, hogy megnézi a 90 perces vitát, csak valamivel kevesebb mint 30 százalékuk mondta azt, hogy nagyon, vagy valamennyire fontos lesz a szavazatuk eldöntésében.

Ráadásul szinte minden eltökélt szavazó (Kamala Harris 96 és Donald Trump 95 százaléka) azt mondta, hogy már eldöntötte, kire fog szavazni, és ez nem fog változni. De miért kell ezeket az adatokat fenntartásokkal kezelni?

Miért hasznos a televíziós vita?

Hiszen ha most, két hónappal a választások előtt ennyire szilárdan elszántak, akkor miért is van szükség a tévévitára? Pontosabban, miért tesznek a választási táborok olyan nagy erőfeszítéseket, hogy felkészítsék jelöltjeiket egy hagyományos televíziós műsorra, amely nélkül a kampány lehetetlen lenne?

Nos azért, mivel joggal kételkedhetünk abban, hogy a választók valóban szilárdan meg vannak győződve arról, hogy kire fognak szavazni, ahogyan azt ma állítják.

A kampánystratégák jól tudják, hogy a televíziós viták gyakran maradandó benyomást hagynak a választókban, és potenciálisan befolyásolhatják a politikai preferenciáikat.

Az 1988 és 2016 közötti elnökválasztások rövid története megerősíti, hogy a televíziós viták bizony nagyban formálták a választók hozzáállását. Mind a nyolc ciklusban, kivéve 1996-ot (Clinton/Dole), a választók mintegy kétharmada mondta azt, hogy a televíziós viták segítettek abban, hogy eldöntsék, kire szavazzanak.

Ha a két elnökjelölt közötti televíziós leszámolást látványosságnak tekintjük, amely meghatározza a győztest és a vesztest, anélkül, hogy mélyen belemerülnénk az elhangzottak tartalmába, akkor észszerűnek tűnik, hogy Trumpnak nagyobb esélye van.

Trump sértegeti Harrist

A Harris elleni provokatív sértegetések eddig uralják Trump kampányát, és ez egyértelműen kifizetődőnek tűnik, tekintve a még mindig magas támogatottságát.

Egy rövid tévépárbajban, amelyben technikailag 45 perc áll a rendelkezésére, több hely jut Trump számára az ellenfele elleni verbális támadásaihoz, mint politikájának hosszabb kifejtésére. Ez egy olyan terület, ahol a volt elnök jól érzi magát, mert nemcsak a színpadi szerepléshez van tehetsége, hanem erős egójával erős verbális ütéseket tud kiosztani.

Ugyanakkor Trump fegyelmezetlensége - ahogyan nem követi stratégái tanácsait - jelentős kockázatot jelent, és potenciálisan elszalasztja az esélyt, hogy megnyerje a bizonytalan szavazókat, ami mindkét párt számára kulcsfontosságú cél.

A legnagyobb hiba, amit Trump elkövethet a mai vitán, hogy ha túlságosan magabiztosan lép föl. Az előző, június 28-i, Bidennel való leszámoláskor kiütötte ellenfelét, és kirúgta őt a versenyből.

De a mai vita nem fog hasonlítani a június végihez. Hiszen a demokraták lecserélték jelöltjüket, és Harrisnek megfelelő kampányt terveztek. Biden már nem Trump ellenfele, de vajon Trump tényleg tisztában van ezzel az alapvető változással?

Harris kockázatai

Harris még soha nem találkozott Trumppal, most lesz az első alkalom, hogy egy teremben tartózkodnak. Ez hátrányt jelenthet az amerikai alelnök számára.

Harris hetek óta nyomás alatt áll, amiért nem hajlandó sajtótájékoztatót tartani, így elkerüli a kérdések záporát. Ez azt a látszatot kelti, hogy bizonytalan a politikájának védelmében. A CNN-nek adott legutóbbi interjúja nem sokat változtatott ezen a benyomáson.

Ebben a tekintetben a televíziós vita nem fog változtatni semmin, mert korlátozza a közvetlen konfrontációt (a mikrofonok elnémulnak, amíg az ellenfél beszél). A legnagyobb kezdeti előnye a demokrata párti jelöltnek azonban éppen az, hogy megválaszthatja, milyen megközelítéssel száll szembe Trumppal. Bármit is választ, az meglepetés lesz a republikánus jelölt számára.

Trump az elmúlt időszakban következetesen lekicsinyelte Harrist, és a mostani tévévitában könnyen megismételheti korábbi sértéseit („holdkóros”, „kommunista” és „szemét”).

Harrisnél viszont fennáll a veszélye annak, hogy a vitában megismétli a legegyszerűbb kérdésekkel kapcsolatos zavarodottságát és kitérési manővereit, ami a CNN-en történt vele, amikor láthatóan küszködött egy egyszerű kérdésnél: „Mit fog tenni az első napon, ha Ön lesz az Egyesült Államok elnöke?”

Hogyan állnak most?

A The New York Times új közvélemény-kutatást tett közzé, amely szerint Trump 48, Harris pedig 47 százalékon áll - azok körében, akik nemcsak szavazásra jogosultak, hanem valószínűleg szavazni is fognak november 5-én.

A felmérés szerint a potenciális szavazók 28 százaléka mondta azt, hogy többet szeretne tudni Harrisről, míg Trumpról csak 9 százalék. Emellett a valószínű szavazók 47 százaléka szerint Harris túl baloldali, míg a valószínű szavazók 32 százaléka szerint Trump túl konzervatív.

A New York Times/Siena közvélemény-kutatásait különösen megbízhatónak tartják, és az elmúlt években kiemelkedő szerepet játszottak az amerikai politikában - különösen az adománygyűjtésben bekövetkezett fordulatokhoz kötik őket.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)