2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgadászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Oroszország kész megvitatni az Egyesült Államokkal a zaporizzsjai atomerőműben való amerikai jelenlét kérdését az ukrajnai helyzet rendezése keretében – jelentette ki Alekszandr Lihacsov, a Roszatom orosz nukleáris állami vállalat vezérigazgatója szerdán az Interfax hírügynökségnek.

„Ha az ország vezetése politikai döntést hoz, készek vagyunk ezt megvitatni az amerikai féllel” – válaszolta Lihacsov a hírügynökség kérdésére.

Az Interfax emlékeztetett rá, hogy hétfőn Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette: Moszkva nem kapott Washingtontól a zaporizzsjai atomerőmű jövőjére és annak esetleges amerikai-ukrán közös irányítására vonatkozó javaslatot.

„Nem, nem kaptunk ilyen javaslatot, és ha kapunk, akkor elmagyarázzuk, hogy a zaporizzsjai atomerőmű irányítása a Roszatom orosz állami vállalat hatáskörébe tartozik, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) személyzetének felügyelete alatt, amely folyamatosan jelen van a helyszínen és megfigyelést végez” – mondta Lavrov az amerikai CBS televíziónak adott interjúban.

A zaporizzsjai Európa legnagyobb atomerőműve. A közvetlenül a létesítmény területére mért csapásokat legutóbb január 5-én rögzítettek. A vele szomszédos Enerhodar belvárosát az ukrán fegyveres erők csütörtökön is támadták helikoptertípusú pilótanélküli légijárművel Makszim Puhov polgármester közlése szerint.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG