1p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A kínai nyugdíjrendszernek alkalmazkodnia kell.

Kína a következő öt évben fokozatosan emelni fogja a nyugdíjkorhatárt, hogy megpróbáljon megbirkózni az elöregedő népességgel és a nyugdíjrendszer megrogyásával – írja a BBC. A cikk szerint az országban a várható élettartam mára az Egyesült Államoknál magasabbra, 78 évre emelkedett, míg a kommunista forradalom idején, 1949-ben még csak 36 év volt.

Nem bírja a rendszer a megemelkedett nyugdíjkorhatárt
Nem bírja a rendszer a megemelkedett nyugdíjkorhatárt
Fotó: Depositphotos

A nyugdíjkorhatár azonban továbbra is Kínában az egyik legalacsonyabb a világon - a férfiak esetében 60 év, a fehérgalléros munkakörben dolgozó nők esetében 55 év, a munkásosztálybeli nők esetében pedig 50 év. A nyugdíjkorhatár emelésének terve egy sor határozat része, amelyeket a múlt héten fogadtak el a kommunista párt ötévente megrendezett, harmadik plenumként ismert legfelsőbb szintű ülésén.

Azt nem részletezték, hogy mennyivel és mikorra emelnék a nyugdíjkorhatárt, de egy 2023 végén kiadott kínai nyugdíjfejlesztési jelentés azt írta, hogy „a 65 éves kor lehet a végeredmény a kiigazítás után”.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Már csak ez hiányzott Marine Le Pennek
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 06:53
Nem kapott segítséget a strasbourgi bíróságtól az elítélt francia politikus.
Nemzetközi Megvan, ki vezeti a NASA-t egy ideig – Elon Musk nem lesz boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 06:39
Igaz, csak ideiglenes a döntés.
Nemzetközi Kína beszólt az Európai Uniónak
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 18:21
Peking szerint a fejekben van a legnagyobb baj az Európai Unióban.
Nemzetközi Kimondták Putyinék felelősségét a maláj gép lelövéséért
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:27
Oroszország tehet a maláj gép 2014-es lelövéséért a strasbourgi bíróság szerint.
Nemzetközi Hatalmas rijekai projektbe fog az INA
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 16:02
Az INA horvát olajipari vállalat szerződést írt alá a Lamor és a Litoclean vezette nemzetközi konzorciummal egy tengerfenék-helyreállítási projekt megvalósítására, amelynek keretében egy hidraulikus gátat építenek a rijekai finomító alatt – közölte szerdán a vállalat.
Nemzetközi XIV. Leó pápa előbb találkozott Zelenszkijjel, mint Putyinnal
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 15:47
XIV. Leó pápa találkozott Ukrajna elnökével, és tárgyalásokat ajánlott Oroszországnak.
Nemzetközi Házkutatást tartottak Le Penék irodáiban
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 15:29
Házkutatást tartott szerdán a rendőrség a francia Nemzeti Tömörülés (RN) párizsi irodáiban, a hatóságok azt vizsgálják, a legutóbbi választások során a párt betartotta-e a kampányfinanszírozásra vonatkozó törvényeket.
Nemzetközi Orosz hekkerek üzentek a Telegramon Budapestnek
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 14:21
Egyelőre nem tudni, hogy milyen oldalt törtek fel, de szakértők szerint egy nagyobb egységről, ipari komplexumról vagy lakóövezetről, esetleg termálfürdőről lehet szó.
Nemzetközi Görögország bekeményít a menekültekkel szemben
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 14:01
Kiriakosz Micotakisz görög miniszterelnök bejelentette a parlamentnek, hogy Görögország felfüggeszti az Észak-Afrikából hajóval érkező migránsok menedékjog iránti kérelmeinek feldolgozását.
Nemzetközi Hihetetlen csavarral rejtegetik a Rogán Antalt is reptető cég új csodagépét
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 13:34
Az új magánrepülő köré háromlépcsős céghálót húztak, a végén bukkan elő egy nemzetközi bizalmi vagyonkezelő csoport.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG