3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Ursula von der Leyen szerint új korszakba léptünk, amelyben geostratégiai versengés uralkodik.

Új korszakba léptünk, amelyben a kemény geostratégiai versengés uralkodik, kontinens méretű hatalmakkal van dolgunk, amelyek többnyire az érdekeik alapján viszonyulnak egymáshoz: ez az új dinamika egyre inkább meghatározza a globális szereplők közötti kapcsolatokat, amelynek szabályai állandó változásban vannak – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban.

A tavaly decemberi uniós csúcs következtéseiről szóló európai parlamenti vitában az elnök felhívta a figyelmet, hogy a kontinensnek alkalmazkodnia kell az új és változó játékszabályokhoz, miközben továbbra is hű marad értékeihez. Hangsúlyozta: az európai gazdasági erő fenntartása és növelése kulcsfontosságú. „Európa minden eszközzel rendelkezik ehhez: a magánszektor hosszú innovációs hagyományai, a magasan képzett munkaerő és az egyedülálló szociális infrastruktúra mind azt szolgálják, hogy az emberek biztonságban érezzék magukat az élet kockázataival szemben” – tette hozzá. Kiemelte, hogy az unió és az egységes piac figyelmet és gondoskodást igényel; az európaiak számára a globális verseny itthon kezdődik.

Ursula von der Leyen szerint három fontos cél van
Ursula von der Leyen szerint három fontos cél van
Fotó: EPA/RONALD WITTEK

„Ez a versenyképességről szóló Budapesti Nyilatkozat központi eleme, amelyet a magyar uniós elnökség alatt fogadtunk el és a lengyel elnökség alatt kell végrehajtani” – tette hozzá. Mint mondta a jövő héten a bizottság bemutatja az új versenyképességi iránytűt, amely irányítani fogja a következő öt év munkáját a testület számára. Von der Leyen szavai szerint Európai Unió három kulcsfontosságú célt tűzött ki, hogy megerősítse pozícióját a globális gazdasági és technológiai versenyben. Az első cél – mint mondta – az innovációs szakadék csökkentése versenytársakkal szemben. Az alacsony beruházások és innovációkörforgás megtörése érdekében elengedhetetlen az állami és magánszektor együttműködése. Az európai ipar már most is komoly előrelépéseket tett, tavaly közel 10 százalékkal növelte kutatás-fejlesztési kiadásait, így a magánberuházások terén Európa ismét a globális második helyen áll. Ehhez azonban további koordinációra és a stratégiai területekre való fókuszálásra van szükség – taglalta.

A második cél a dekarbonizáció és a versenyképesség összehangolása. Az Európai Unió ütemtervet dolgoz ki annak érdekében, hogy a fenntarthatóság és a gazdasági növekedés kéz a kézben járjon, és a kontinens energiafüggetlensége is erősödjön – mondta az elnök. Von der Leyen szerint harmadik cél a gazdasági ellenállóképesség és biztonság megerősítése. Ennek érdekében elindul az Európai Megtakarítási és Befektetési Unió, amely új megtakarítási és befektetési termékeket, valamint kockázatitőke-ösztönzőket hoz létre. A cél az, hogy a beruházások szabadon és zökkenőmentesen áramolhassanak az unió területén, támogatva az európai innovációt és a helyi vállalkozásokat.

Az elnök kiemelte, hogy az EU egyik legfontosabb partnere az Egyesült Államok. Az EU és Amerika között egyedülállóan integrált gazdasági kapcsolat áll fenn, a kereskedelem volumene eléri az 1500 milliárd eurót, és munkahelyek milliói függenek e kapcsolat fenntartásától mindkét oldalon. Az EU prioritása az új amerikai kormánnyal a korai kapcsolatfelvétel, a közös érdekek megvitatása és a pragmatikus tárgyalási alapok megteremtése.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
Nemzetközi Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:48
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
Nemzetközi Szörnyű tévedés: drón helyett egy utasszállítót lőhettek meg az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:36
Egy Minszkből Moszkvába tartó járat kaphatott légvédelmi rakétatalálatot.
Nemzetközi Orbán Viktor szövetségese mérhet csapást a NATO-ra Szlovéniában
Bózsó Péter | 2025. július 11. 10:21
Geopolitikai vonatkozásai miatt nagy jelentőségű lehet a NATO-kilépésről szóló lehetséges népszavazás délnyugati szomszédunknál, ami Janez Janša hatalomba való visszatérését célzó belpolitikai játszmájához is kötődik.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG