2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Bassár el-Aszad szíriai elnök bukása súlyos csapás Moszkvának.

A BBC Oroszországga foglalkozó munkatársa szerint az elmúlt 24 óra eseményei alapjaiban rengették meg Moszkva szíriai projektjét. Damaszkusz elesett, Bassár el-Aszadot elmozdították, és a hírek szerint Moszkvába menekült. Az orosz állami hírügynökségek a Kreml forrására hivatkozva jelentették, hogy Aszad és családja „humanitárius alapon” kapott menedéket Oroszországban.

A BBC cikkében hangsúlyozta: Aszad bukása komoly presztízsveszteség Moszkva számára, amely 2015-ben katonai erővel avatkozott be Szíriában, hogy biztosítsa a szíriai elnök hatalmon maradását.

„Ez volt Vlagyimir Putyin első nagy kihívása a Nyugat dominanciájával szemben a posztszovjet térségen kívül” – fogalmazott a BBC szakértője, hozzátéve, hogy a szíriai beavatkozás a kezdetekben sikeresnek tűnt.

2017-ben Putyin a Hmeimim légibázison tett látogatásán kijelentette, hogy a szíriai küldetést „sikeresen teljesítették”. A cikk emlékeztet, hogy Moszkva komoly stratégiai előnyöket szerzett a szíriai háború révén, például hosszú távú bérleti szerződéseket kötött a Hmeimim légibázisra és a tartúszi tengeri kikötőre.

 

Régóta barátok, most azonban új szelek fújhatnak
Régóta barátok, most azonban új szelek fújhatnak
Fotó: Wikipedia


A legnagyobb kérdés Moszkva számára az, hogy mi lesz ezekkel a bázisokkal. Az orosz külügyminisztérium közölte, hogy a szíriai orosz katonai létesítményeket „magas készültségbe helyezték”, és egyelőre „nincs komoly fenyegetés” ellenük. Az állami televízió szerint az ellenzéki vezetők garantálták ezek és a diplomáciai missziók biztonságát.

A BBC cikke idézte az orosz állami televízió vasárnap esti híradóját, amely élesen bírálta a szíriai hadsereg teljesítményét. „Aleppóban szinte harc nélkül adták fel az állásokat” – fogalmazott a műsorvezető, aki szerint ez érthetetlen annak fényében, hogy a szíriai kormánycsapatok jobban felszereltek és túlerőben voltak.

A cikk végül kiemelte, hogy Moszkva igyekszik a közvéleményt más irányba terelni.

„Természetesen nem vagyunk közömbösek Szíria eseményeivel kapcsolatban, de prioritásunk Oroszország biztonsága – különösen a Különleges Katonai Művelet zónájában” – idézte az orosz állami televízió műsorvezetőjét a BBC. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ausztrália nem ad biankó háborús csekket
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:44
Majd akkor döntenek ausztrál katonák bevetéséről, ha aktuális lesz.
Nemzetközi Hatottak a bombák? Irán már tárgyalna
Privátbankár.hu | 2025. július 13. 09:04
De biztosítékokat kérnek cserébe.
Nemzetközi Hátborzongató dolgok történhettek az Air India gépének pilótafülkéjében
Litván Dániel | 2025. július 13. 06:11
A Boeingnél ünnepelhetnek a katasztrófáról készült előzetes jelentés láttán. De mi játszódhatott le a végzetes másodpercekben a pilótafülkében?
Nemzetközi Háborús vészhelyzet: az EU már a készletek felhalmozásán dolgozik
Kormos Olga | 2025. július 12. 17:04
Az Európai Bizottság ismertette stratégiáját, amelyben vészhelyzet esetére gyógyszereket, generátorokat és nyersanyagokat tárolna.
Nemzetközi A Gatwick repülőtéren leszállt az első elektromos járat
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 15:23
Ezen a héten landolt az első elektromos járat a Gatwick repülőtéren.
Nemzetközi Katonai szakértő: Észak-Korea invázióra készülhet Ukrajnában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 14:45
Michael Clarke katonai elemző professzor szerint a világ nem hagyhatja szó nélkül Észak-Korea egyre bővülő kapcsolatát Oroszországgal.
Nemzetközi Tömeges ólommérgezés egy kínai óvodában
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 13:17
A legtöbb család a nagyobb városokban keres kezelést, miután egy helyi kórházban végzett tesztek sokkal alacsonyabb eredményeket mutattak, mint más intézményekben.
Nemzetközi Kudarc szélére kerültek a gázai tűzszüneti tárgyalások
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:21
Állítólag Izrael és a Hamász között megakadtak a tárgyalások. 
Nemzetközi Riasztó betegségben halt meg egy ember az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 10:01
Tüdőpestisben meghalt egy ember egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán – közölték a helyi egészségügyi hatóságok.
Nemzetközi Egyre rosszabb bőrben van az orosz gazdaság
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 09:37
Oroszország külkereskedelmi többlete májusában 8,7 milliárd dollár volt, kisebb az egy évvel korábbi 12,1 milliárd dollárnál – áll az orosz jegybank jelentésében.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG