Európa összezár Trump és Kína nyomása alatt

Egy évvel ezelőtt Mario Draghi, az Európai Központi Bank volt elnöke egy versenyképességi jelentésben felvetette egy egyre szegényebb és gyengébb Európa rémképét. Most az eurót megmentő politikus visszatért, és múlt pénteken figyelmeztetett, Trump elnök nyilvánvaló képessége arra, hogy erőszakkal kényszerítse rá az akaratát az EU-ra, egyértelmű bizonyíték arra, az unió irrelevánssá válik, vagy még rosszabb sorsra jut, ha nem tudja összeszedni magát.

„Évekig az EU úgy vélte, hogy 450 millió fogyasztójával gazdasági ereje geopolitikai hatalmat és befolyást biztosít számára a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokban. Az idei az illúzió szertefoszlásának éveként fog bevonulni a történelembe” – mondta Draghi az éves Rimini-találkozón, amely az olasz politikában egy kiemelt esemény.  Európa „brutális ébresztőt kapott Trumptól” – tette hozzá.

A partvonalra szorulva

Gazdasági ereje ellenére az EU csak „marginalizált” szerepet játszik Trump ukrajnai békefolyamatában, „megfigyelőként” vesz részt a gázai mészárlásban, és „Kína egyértelművé tette, hogy nem tekinti Európát egyenrangú partnerének”.

„Európa nem készült fel egy olyan világra, ahol a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatokat nem a hatékonyság, hanem a geoökonómia, a biztonság és az ellátási források stabilitása határozza meg” – figyelmeztetett Draghi, aki egyben Olaszország volt miniszterelnöke is. „Politikai szervezetünknek alkalmazkodnia kell a kor követelményeihez, amikor azok létkérdéssé válnak.”

Draghi tavalyi jelentésének becslései szerint az európai gazdaságnak 750 és 800 milliárd euró közötti további éves beruházásra van szüksége ahhoz, hogy lépést tartson a nagy versenytársakkal az energia-, a technológiai és a védelmi területeken.

A jelenlegi uniós költségvetés, amely a GDP körülbelül 1,1 százalékát teszi ki, nem tesz lehetővé ilyen beruházásokat. Az olyan eszközök, mint a NGEU („Next Generation EU”), bebizonyították, hogy a közös hitelfelvétel működhet, de ezek csak ideiglenesek és korlátozott jellegűek.

Draghi ezért ragaszkodik ahhoz, hogy az Unió intézményileg úgy viselkedjen, mint egy állam – fiskális kapacitással és egységes tőkepiaccal.

Eltávolodás a tisztán kormányközi logikától

A biztonság területén az Európai Bizottság 2025 márciusában elindította a „Readiness 2030” programot, amelynek teljes költségvetése 800 milliárd euró. Fontos újdonság a 150 milliárd euró értékű közös európai hitelkeret a fegyveres erők modernizálására és az interoperabilitás javítására. Az európai gyártók a források legalább kétharmadát kapják meg egy közös ipari védelmi bázis létrehozására.

Ez egy olyan intézményi változás, amely a szövetségi modell jellemzőit hordozza magában, mivel az erőforrások és a tervezés a nemzeti keretrendszerből egy közös szintre kerülnek át.

A politikai keretrendszer is változik. Friedrich Merz német kancellár egyértelműen hangsúlyozza, hogy Németország fokozni kívánja hozzájárulását az európai védelemhez, és Berlin hajlandó támogatni az uniós szintű nagyobb beruházási alapokat. Emmanuel Macron francia elnök pedig továbbra is támogatja az európai szuverenitás védelmi és fiskális integráció révén történő megvalósításának gondolatát.

A jelenlegi helyzet azt mutatja, hogy az EU már elmozdult a tisztán kormányközi logikától. A 2022-es és 2023-as energiaválság a gáz közös beszerzéséhez vezetett. A világjárvány megerősítette, hogy a vakcinák közös beszerzése hatékonyabb, mint a nemzeti stratégiák.

Az ukrajnai háború eközben szükségessé tette közös programok kidolgozását a katonai segítségnyújtás és az ipar megerősítése érdekében. Minden válság új kompetenciákkal ruházza fel az Uniót, és ezzel új elemeket ad a szövetségi struktúrához.

A mélyebb integráció legreálisabb útja

A lehetséges föderalizáció gazdasági hatásai számosak lennének. Az integrált tőkepiac lehetővé tenné az európai vállalatok finanszírozását az Unión belül, ahelyett, hogy tőkét kellene keresniük az amerikai piacon. Az energiaátviteli hálózatok összekapcsolása és a szabályozási előírások harmonizálása eközben csökkentené a költségeket és növelné a rendszer ellenálló képességét.

Az uniós szintű fiskális kapacitás lehetővé tenné a kutatásba és a mesterséges intelligenciába történő stratégiai beruházásokat olyan mértékben, amelyek jelenleg az egyes tagállamok számára elérhetetlenek.

A biztonsági érv ugyanolyan erős. Az európai országok 2024-ben több mint 320 milliárd eurót költöttek védelemre, de ezeknek az összegeknek csak körülbelül 18 százaléka került közös projektekre. Ennek eredménye a széttagoltság, a képességek többszörös megduplázódása és a korlátozott interoperabilitás.

Egy szövetségi keret lehetővé tenné a szabványosítást, a költségcsökkentést és a nagyobb működési hatékonyságot. Ezen túlmenően az olyan ipari programok, mint a „Readiness 2030” az európai bázis megerősítését célozzák, ezáltal csökkentve az amerikai beszállítóktól való függőséget és növelve a stratégiai autonómiát.

Az intézményi kérdés azonban továbbra is nyitott. A megállapodás módosításához a legtöbb országban egyhangúlag és népszavazással kell dönteni.

Az EU alkotmányának 2005-ös kudarca azt mutatja, hogy a politikai kockázat nagy. A mélyebb integráció legreálisabb útja nem egy lépésben történő föderáció létrehozása, hanem az úgynevezett „fokozott együttműködés” keretében történő fokozatos hatáskör-átruházás.

Ez azt jelenti, hogy egy kisebb országcsoport – elsősorban az euróövezet tagjai és azok, akik hajlandók tovább menni – közösen bevezethet szövetségi funkciókat, míg mások később csatlakozhatnak. Ilyen példák már léteznek. Az euró mint közös valuta, a belső határok nélküli schengeni övezet és a PESCO a védelem területén.

Az EU ezért gyakorlatilag már most is „többsebességes” közösségként működik, amelyben a mag előrehalad, a többi tag pedig akkor csatlakozik, amikor politikai és gazdasági szempontból készen áll rá.

A föderalizmus történelmi háttere Európában

Érdemes emlékezni arra, hogy a föderalista eszme nem a modern válságok terméke. Már az 1920-as években Aristide Briand francia külügyminiszter javasolta egy „szövetségi unió” létrehozását az európai államok között, és kijelentette, hogy ez az egyetlen módja az új háborúk elkerülésének. Bár a Nemzetek Szövetsége akkoriban nem fogadta el tervét, az a későbbi generációk számára továbbra is referenciaérték maradt.

A mai vezetők – Draghitól Macronig – a föderalizmust nem idealista távlatként, hanem a kontinenst megrázó válságokra adott pragmatikus válaszként tekintenek.

Kilátások 2035-ig

Az integráció elmélyülése esetén 2030-ra az EU pénzügyi és védelmi kapacitása összehasonlítható lesz a mai közepes hatalmakéval (például Japánéval, Kanadáéval és Dél-Koreáéval), bár erőforrásai messze meghaladják azokét. Ebben az összehasonlításban nem a méret, hanem az intézményi koherencia mértéke a fontos.

2035-re egy működő szövetséggé fejlődhet, amelynek egyértelmű jogosultságai vannak a gazdaság, a védelem, az energia és a külpolitika területén, még formális alkotmány nélkül is.

Ha a folyamat megakad, az ellenkező következményekkel járna: a országok közötti különbségek mélyülnének, a centrifugális erők erősödnének, és az EU a globális kapcsolatokban a jelentőségét veszítené.

Európa nem engedheti meg magának, hogy határozatlan maradjon egy olyan időszakban, amikor az Egyesült Államok újradefiniálja szerepét, Kína és India pedig növeli globális befolyását.

A föderalizmus már nem ideológiai eszményként, hanem túlélési eszközként értékelendő.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)