2p

A jogi bozottsága megszavazta. A zárt ajtók mögött történő szavazáson állítólag 19 támogatás mellett mindössze egy tartózkodás és egy ellenszavazat volt.

Kedden az Európai Parlament jogi szakbizottsága megszavazta, hogy az EP is csatlakozzon az Európai Unió Bíróságán zajló perhez, amelyet az Európai Bizottság indított Magyarország ellen a szuverenitásvédelmi törvény miatt. A politikai döntés már korábban megszületett, most pedig a szakbizottság is jóváhagyta a részvételt. A Népszava információi szerint a zárt ajtók mögött zajló szavazáson 19-en támogatták a javaslatot, egy képviselő tartózkodott, egy pedig ellene voksolt.

A per azért indult, mert az Európai Bizottság szerint a szuverenitásvédelmi törvény sérti az uniós jogot. Ez a lépés egy kötelezettségszegési eljárás végső szakasza, miután a Bizottság már néhány hónappal a 2023 végén elfogadott törvény után jelezte aggályait. Mivel Magyarország nem adott érdemi választ a felvetésekre, az ügy bíróság elé került. A magyar kormány azzal érvel, hogy a Szuverenitásvédelmi Hivatal célja az ország megvédése a külföldi befolyástól. Az eddigi működése során azonban a Lánczi Tamás vezette hivatal főként civilek és újságírók ellen lépett fel a szuverenitás védelmére hivatkozva.

Orbán Viktor miniszterelnök beszédeiben gyakran hivatkozik a szuverenitásra
Orbán Viktor miniszterelnök beszédeiben gyakran hivatkozik a szuverenitásra
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

A Bizottság, és immár az Európai Parlament, érvelése szerint az uniós joggal ellentétes, hogy a Hivatal tevékenységei nagyrészt ki vannak zárva a bírósági felülvizsgálat alól, valamint a törvény szembe állítja egymással a magyar és nem magyar tevékenységeket és érdekeket. Ezek ellentétesek a hátrányos megkülönböztetés európai tiltásával, amely olyan érték, amelyet az Európai Parlament meg akar erősíteni. Ahhoz, hogy az Európai Parlament jogilag peres fél legyen a Bizottság oldalán, az Európai Parlament elnökének kell megbíznia az EP jogászait — írja a Népszava.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Lépett a kormány: elvették a menekültstátuszt a Magyarországra szökött lengyel minisztertől és helyettesétől
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 19:44
Emellett útiokmányaikat is érvénytelenítették.
Nemzetközi Több hullámban érkezett az eddigi legnagyobb orosz támadás Kijev ellen
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 15:56
A Kijev elleni támadás több mint 11 órán át tartott.
Nemzetközi Gyanús helyeken ólálkodtak az orosz drónok, de a NATO mégsem lépett?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 14:21
Meglepő új tanulmány jelent meg.
Nemzetközi Megint odaszóltak a lengyelek Zelenszkijnek – az ukrán EU-csatlakozás is veszélyben?
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:18
Nem csökken a feszültség a két ország között.
Nemzetközi Amerikai atombombák érkezhetnek Litvániába
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 13:03
Idéjétmúlt az alkotmányozás korlátozás.
Nemzetközi Már 800-nál is több halottat követelt a kánikula Németországban
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 12:46
85 éves kor felett különösen veszélyes a nagy meleg.
Nemzetközi Hatmilliárd eurót kap Kijev védelmére Ukrajna, újabb uniós szankciók is jöhetnek
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 11:06
Csak az erőből ért Oroszország?
Nemzetközi Oroszország-Ukrajna 8:1, de ennek most az ukránok örülhetnek nagyon
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 10:03
Tizedelik a drónok az orosz katonákat.
Nemzetközi Rengeteg halott és sebesült Kijevben, hiába figyelmeztetett előre Zelenszkij
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 07:23
Csütörtök hajnalban pusztító támadást intéztek az oroszok az ukrán főváros ellen.
Nemzetközi Elképesztő izgalmak a vébén
Privátbankár.hu | 2026. július 2. 06:33
A házigazdák pedig emberhátrányban nyertek, Anglia is alaposan megizzadt Kongó ellen.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG