2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Norvégiában lemondott az egészséügyi miniszter, mert kiderült, doktori disszertációja plágium eredménye.

Lemondott a norvég egészségügyi miniszter, mert egykori egyeteme, ahova a doktori disszertációját írta, éppen az egészségügy irányításáról, megállapította, hogy a munka plágium, és szándékosan az, és ettől megrendült benne úgy a közvélemény, ahogy a miniszterelnök bizalma. Ilyen fontos terület, mint az egészségügy, élén, csak makulátlan ember állhat - írja a abcnyheter.no.

Egy év alatt a harmadik miniszter bukik bele plágiumvádba, illetve összeférhetetlenségi botrányba, a külügyminiszter például abba, hogy a férje, tudta nélkül, részvényekkel kereskedett a hivatali ideje alatt, és felhasználHATott bennfentes információkat - kommentálja a hírt a Vakmajom a Facebook-oldalán.

Ekkora a morális fertő Norvégiában? Éppen ellenkezőleg, ilyen roppant magasak az etikai elvárások, pláne olyanokkal szemben, akik közfeladatot visznek, és az adófizetők pénzéről döntenek. Nem eshet csorba a hírnevükön. Semennyi.

A Vakmajom blog szerzői szerint ugyanis elképzelhetetlen, hogy a közvélemény legyintsen bármilyen kis stiklire, hogy "tudjuk, így megy ez ott fönt". Nem így megy.

Nem ezért fizetjük az irgalmatlan magas adókat, hogy legyintsünk. Ahogy az is elképzelhetetlen, hogy bármilyen magas polcon álló személy kedvéért egy független egyetem eltussoljon egy ügyet, és ne védje meg kőkeményen, bárkivel szemben a reputációját, ha visszaélést talál.

A reputáció ugyanis a legfőbb tőke, egy komoly intézmény nem fogja beáldozni jövő-menő, efemer politikusok tekintélyének oltárán, hiszen akkor az övé megsemmisül.

Nos, széleskörűen - és teljesen tévesen - elterjedt hiedelem, hogy "Norvégia csak azért gazdag, mert sok olaja és gáza van". Ennél nagyobbat aligha lehetne tévedni, a gazdagság fő alapja ez a magas erkölcsi mérce, hogy azonnali bukást von maga után a legkisebb gyanúja annak, hogy közfunkcióban valaki nem tisztességes. Az ilyennek nem is ajánlatos az adófizetők pénze közelébe kerülni, még akkor sem, ha felkészült és a képességi erre predesztinálják. Ez a szinte sajnálnivaló és együttérzést keltő megrendültség és szégyen, ami Ingvild Kjerkol arcán látszik, a norvég jogállam és a norvég jólét valódi alapja. Olaja Venezuelának is van, ilyen éthosza nincs, és ezért szegény - teszi hozzá a blog.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Emberi mulasztás miatt zuhant le az Air India londoni járata
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 08:16
Az előzetes jelentések szerint lekapcsolták a hajtómű üzemanyag-kapcsolóit az Air India 260 halálos áldozatot követelő katasztrófája előtt.
Nemzetközi Vizsgálat indult az X és Elon Musk ellen Franciaországban külföldi befolyás gyanúja miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:46
A párizsi ügyészség hivatalos vizsgálatot indított az X közösségi média platform – korábban Twitter – és annak vezetősége, köztük Elon Musk tulajdonos ellen, miután felmerült a gyanú, hogy a vállalat algoritmusa külföldi befolyás érdekében torzíthatja a tartalomterjesztést.
Nemzetközi Donald Trumpot meghívták Kínába
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 19:16
Marco Rubio amerikai külügyminiszer és kínai kollégája Vang Ji „pozitív és konstruktív” tárgyalásról számoltak be malajziai találkozásuk után.
Nemzetközi Nagyon aggódnak az európai borászok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:45
Úgy tűnik, nem részesülhetnek preferenciális elbánásban az EU és Donald Trump amerikai elnök kormányzata közötti kereskedelmi megállapodásokban – közölte pénteken az iparág fő lobbicsoportja.
Nemzetközi Meglepetés Kanadában
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 17:20
A vártnál jobban nőtt a munkahelyek száma, a munkanélküliségi ráta pedig az elemzők által várt emelkedés helyett csökkent.
Nemzetközi Tükörklauzulát követel az agrárminiszter a EU-Mercosur kereskedelmi megállapodásba
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 16:53
Nagy István szerint tönkretenné a gazdákat a megállapodás, különösen azért mert, Brüsszel egyidejűleg megnyitotta az uniós piacot az ukrán mezőgazdasági termékek előtt is.
Nemzetközi Az oroszok által lefoglalt egyetlen amerikai cég exportra készül
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 15:14
A Kreml korábban azzal indokolta az elkobzást, hogy a cég stratégiai szerepet tölt be Oroszország élelmiszerellátásában.
Nemzetközi Célkeresztben a kormány – újabb uniós forrásokat köthetnek jogállami feltételekhez
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 13:35
2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre. Orbán Viktor Magyarországa, eurómilliárdok elvesztésével néz szembe az Európai Bizottság a jövő szerdán nyilvánosságra hozandó tervei szerint.
Nemzetközi Fájdalmas lépésre kényszerülhetnek a hollandok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 12:48
A menekültügyi és fejlesztési kiadások csökkentésével érnék el a NATO védelmi kiadási célját.
Nemzetközi Szörnyű tévedés: drón helyett egy utasszállítót lőhettek meg az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 10:36
Egy Minszkből Moszkvába tartó járat kaphatott légvédelmi rakétatalálatot.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG