Norvégia váratlan lépése növeli a régiós feszültséget

Januárban Norvégia lett a világon az első ország, amely megnyitotta kontinentális talapzatát a mélytengeri ásványkincsek kereskedelmi célú feltárása előtt. A jóváhagyott javaslat 281 ezer négyzetkilométeres – nagyjából három Magyarország nagyságú – területen nyitja meg a "fenntartható és felelősségteljes" feltárást. A mélytengeri bányászat meghatározása azonban zavaros jogi vizekre sodorhatja Norvégiát, mivel számos olyan nemzetközi megállapodás határait feszegeti, amelyeknek maga is aláírója.

Az Északi-sarkvidék a világ egyik legérzékenyebb ökoszisztémája, amely már most is az átlagosnál négyszer nagyobb ütemű globális felmelegedés súlyos hatásait szenvedi el. Norvégia parlamenti döntése, amely támogatja a sarkvidéki tengerfenék alatti bányászat engedélyezését, nemcsak környezetvédelmi, hanem geopolitikai szempontból is új "Pandora-szelencét" nyithat meg az Északi-sarkvidéken.

Bányászat a mélyben

A mélytengeri bányászat engedélyezésére irányuló javaslatot az a minisztérium kezdeményezte, amely évtizedek óta felügyeli Norvégia hatalmas tengeri olajiparát. Felkérték, hogy térképezze fel "a norvég kontinentális talapzat kereskedelmi szempontból érdekes ásványi lelőhelyeit" – ez aztán szulfidokat és mangánkérgeket talált, amelyekben nagy koncentrációban található réz, cink, kobalt, valamint ritkaföldfémek.

A norvég energiaügyi minisztérium úgy véli, hogy a mélytengeri bányászatból származó ásványi anyagok egyszerre fedezhetik a Zöld energiára való átálláshoz szükséges keresletet és biztosíthatják az ellátást. Az ellenző tudósok és szervezetek azonban azzal érvelnek, hogy ez a logika hibás.

A mélytengeri bányászat ellenzői szerint a bányászat visszafordíthatatlanul károsítja a biológiai sokféleséget és az ökoszisztémákat, és arra figyelmeztetnek, hogy hatással lesz a halászatra, üledékfelhalmozódást okoz, károsítja a tengerfeneket, növeli a szennyezést, és számos más tovagyűrűző hatáshoz járul hozzá.

Norvégia kontinentális talapzata

Az ENSZ jogrend szerint a part menti országoknak a partjaiktól 200 tengeri mérföldes kizárólagos gazdasági övezetük van, amelyen belül joguk van a tengerfenéken és a vízoszlopban található erőforrások feltárására és felhasználására.

Ez Norvégiára is igaz, azonban 2009-ben Norvégia kontinentális talapzatának kiterjesztésére irányuló kérelmét az ENSZ irányító testülete jóváhagyta. Ez a döntés 235 ezer négyzetkilométernyi tengerfenékkel bővítette Norvégia területét - bár fontos kihangsúlyozni, hogy a tengerfenék feletti vízterület nem tartozik norvég területhez.

Ez azt jelenti, hogy bármilyen bányászati tevékenység Norvégia tengerfenékének egy részén elkerülhetetlenül hatással lesz arra a vízoszlopra, ahol a Nyílt Tengeri Szerződést végül alkalmazni fogják - ami potenciálisan jelentős jogi következményekkel járhat.

Nyílt Tenger – vagy mégsem?

2023-ban több mint 80 ország – köztük Norvégia – fogadta el az ENSZ Nyílt Tengeri Szerződését, amelynek célja, hogy szabályozza az óceánok kétharmadát, amely nem tartozik egyetlen ország hatáskörébe sem. A bányászat számos bonyolult jogi kérdést vet fel, amelyek érinthetik ezt a Szerződést.

Például a Szerződést aláíró 80 ország bármelyike javasolhatna védett tengeri területet a nyílt tenger bármely pontján. Elméletileg ez lehetne egy olyan terület, ahol Norvégia mélytengeri bányászatot tervez.

A regionális megállapodások

Vannak olyan regionális megállapodások is, amelyek aggodalomra adhatnak okot.

A Svalbard-szerződés például egy olyan megállapodás, amelyet Kanada és 45 másik ország írt alá. A szerződés elismeri Norvégia szuverenitását a Svalbard-szigetek felett, ugyanakkor egyenlő jogokat és lehetőségeket biztosít a szerződő felek számára a gazdasági tevékenységek, a halászat, a bányászat, a vadászat, a hajózás és a tudományos létesítmények működtetéséhez.

Az 1920-ban aláírt szerződés földrajzi kiterjedését és átfedéseket illetően van némi vita. Márpedig amint néhány vállalat megkapja az engedélyt... azonnal felmerül a kérdés, hogy a Svalbard-szerződés vonatkozik-e erre az adott területre, és hogy ez mit jelent. A norvég kormány azzal érvel, hogy a Svalbard felségvizeken túli területekre nem vonatkoznak a halászati és bányászati záradékra vonatkozó egyenlő jogok, míg olyan államok, mint Izland, az Egyesült Királyság és több uniós ország határozottan ellenzi és nem ért egyet ezzel a norvég állásponttal.

Az Atlanti-óceán északkeleti részének tengeri környezetét védő egyezmény, az OSPAR-egyezmény szintén aggályokat vethet fel a mélytengeri bányászat hatását illetően a régióban, az üledékfoltoktól kezdve a halászatra gyakorolt hatásokig. Az egyezmény azonban nem tiltja Norvégia tevékenységét a kontinentális talapzatán.

Nem véletlen tehát, hogy több ország , köztük Kanada és Franciaország – már moratóriumot, vagy elővigyázatossági szünetet szorgalmaznak a mélytengeri bányászatra a "nemzeti joghatóságon kívüli területeken".