3p

Egyre többen léptetnék vissza.

Újabb demokrata párti kongresszusi tagok szólították fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől, és péntekre 32-re bővül a választott politikusok listája, akik új jelöltet szeretnének.

A washingtoni idő szerint péntek délutáni összegzés szerint már 29 kongresszusi képviselő kérte nyilvánosan Joe Bident arra, hogy "adja át a fáklyát", és engedje át a jelöltséget másnak, rajtuk kívül 3 szenátor is felkérte az elnököt a visszalépésre.

Joe Biden felett eljárt az óra?
Joe Biden felett eljárt az óra?
Fotó: EPA/MICHAEL REYNOLDS

A legutóbbi közleményt Morgan McGarvey képviselő adta ki, aki úgy fogalmazott, "nem nagy öröm annak felismerése, hogy (Joe Bidennek) nem szabad a jelöltünknek lennie novemberben, de ennek a választásnak túl nagyok a tétjei, és nem kockáztathatjuk, hogy a kampány fókusza máson legyen, mint Donald Trump-on, és a MAGA-szélsőségesein". A CNBC televízió értesülése szerint Kamala Harris alelnök pénteken telefonon egyeztetett demokrata párti vagyonos anyagi támogatókkal, akiket arról próbált meggyőzni, hogy ő, mint alelnök-jelölt, Joe Biden elnökjelölttel közösen képes legyőzni Donald Trumpot.

Pénteken Jen O'Malley Dillon, Joe Biden kampánycsapatának társelnöke, az MSNBC televízió reggeli műsorában kitartott amellett, hogy az elnök versenyben marad, és úgy fogalmazott, hogy több út kínálkozik a választási győzelem felé. A kampányilletékes ugyanakkor elismerte, hogy van egy kis "csuszamlás" a támogatottságban, amit kis mértékűnek mondott, és azt is megállapította, hogy az elmúlt hetek kemények voltak kampányuk számára.

Már reklámot is indítottak

A Joe Bidenre a politikai közösségéből nehezedő nyomás részeként a demokrata párt generációváltását is célul kitűző demokrata politikai akcióbizottság (Pass the Torch PAC) televíziós reklámot jelentetett meg, amrlynek szereplői arra kérik Joe Bident, hogy "adja át a fáklyát" annak érdekében, hogy megakadályozzák Donald Trump újbóli elnökké választását.

Az NBC News hírtelevízió pénteken azt az értesülést közölte, hogy a Biden-család tagjai arról egyeztetnek, hogy amennyiben Joe Biden a visszalépés mellett dönt, azt miként lehet úgy kivitelezni, hogy a Demokrata Párt a legjobb helyzetben legyen a választás kampány további időszakára.

Az értesülések szerint a Demokrata Párt vezetése azt tervezi, hogy amennyiben Joe Biden a visszalépés mellett dönt, egy úgynevezett "mini-előválasztást" tartanának, hogy megtalálják az új elnökjelöltet.

Joe Biden szerdán Las Vegasban betegség miatt félbeszakította kampánykörútját. Az elnök koronavírussal fertőződött, ami miatt hazautazott Delaware állambeli otthonában, ahol önkéntes karanténba vonult.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
Nemzetközi Irán kitiltja a nemzetközi ellenőröket az atomlétesítményeiből
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:07
Ha nincs biztonság, nincs ellenőrzés sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG