2p

A magyar kormányfő is aláírta ugyanis a tagországok erről szóló nyilatkozatát.

Bár a katonai szövetség washingtoni csúcstalálkozójának végén kiadott nyilatkozatban konkrét dátum nem szerepel, a tagországok egységesen támogatják Ukrajna csatlakozását - derül ki a BBC összefoglalójából. Az Orbán Viktor által is aláírt nyilatkozatban szintén szerepel, hogy továbbra is Oroszország jelenti a legfőbb biztonsági kockázatot a szövetségre nézve.

A NATO-tagországok azt is kijelentették, hogy Kína érdemi részt vállal Oroszoroszág háborús törekvéseinek előmozdításában, ami az eddigi legélesebb kritika Pekinggel szemben. A kínai vezetés azzal reagált erre, hogy felszólította a NATO-t, hagyjon fel a Kínával való fenyegetéssel, valamint a konfrontációval és rivalizálással.

A közlemény szerint Ukrajna az elmúlt hónapokban előrelépést tett a NATO-csatlakozáshoz szükséges demokratikus, gazdasági és biztonsági reformok terén, de a hivatalos tagfelvételi meghíváshoz további lépésekre lesz szükség. A nyilatkozat fontos mondata, hogy miközben Ukrajna folytatja útját az integráció felé, a katonai szervezet továbbra is támogatja ebben, és ezt a támogatást visszafordíthatatlannak nevezték az aláírók.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG