Emlékezhetünk, nagyjából tavaly ilyenkor kezdődött az a kimerítően hosszú huzavona, amely a nyugati harckocsik Ukrajnába küldésével kapcsolatban bontakozott ki. Bár több szakértő már akkor is arról beszélt, hogy a Leopardok vagy éppen Abramsek átadása nem fog drasztikus változást hozni a háború menetébe, a média egy része mégis valamiféle csodafegyverként kezelte ezeket az eszközöket. (Egy másik része pedig ócskavasként, amelyek nem lesznek többre jók, mint a győzedelmes orosz haderő páncéltörő eszközeinek gyakorlatozására.)
Aztán a nyugati eszközök szép lassan, a szokásos módon elhúzva, a pontos megérkezés, pláne a hadrendbe állítás és bevetés időpontjait homályban hagyva megérkeztek – és nem igazán történt semmi. Láthattunk felvételeket a frontokon feltünedező Leopardokról, aztán kilőtt vagy harcképtelenné vált Leopardokról is, de a sokáig várt ukrán ellentámadás a bevetett nyugati páncélosokkal együtt sem ért el átütő sikereket.
Azóta már túl vagyunk az ellentámadáson, és az Avgyijivkánál aratott költséges orosz győzelmen is, az ukrán erők pedig nagyjából a teljes fronton védekezésben, itt-ott visszaszorulóban is vannak. A nyugati harckocsik tehát nem váltották meg a világot.
Hol bújkáltak?
Még ebben a mezőnyben is különösen alul tudták múlni a várakozásokat az M1A1 Abrams amerikai harckocsik. Tegyük hozzá, hogy bár pontosan nem tudjuk, hány Leopard is érkezett meg az ukránokhoz, a felajánlások a százas nagyságrendben jártak, és német tankokból mindenképpen érzékelhető mennyiséget kaptak az ukránok. Ehhez képest a világ legnagyobb katonai hatalma, az Egyesült Államok összesen 31 darab Abramst ígért Ukrajnának, ez a mennyiség még akkor is kevés lenne, ha az Abrams tényleg nagyságrendekkel verné az orosz eszközöket minden tulajdonságában – mint ahogy egyébként nem.
De az Abramseket egészen 2024 elejéig még csak látni sem lehetett a fronton. Hol voltak? Nem tudjuk, hogy a szállítás, az ukrán legénységek kiképzése húzódott-e el, vagy esetleg az ukrán hadvezetés tudatos döntése volt be nem vetésük, mindenesetre a gyakorlatozáson kívül egy árva videó vagy fénykép sem tanúskodott arról, hogy az amerikai harckocsikat a frontra vitték volna.
Ez változott meg február végén, amikor bejárta az internetet egy felvétel, amelyen állítólag Avgyijivka környékén láthatunk egy Abrams M1-et akcióban (hogy pontosan mikor, például a város feladása után vagy előtt, az nem világos). A harckocsi feltehetően a 47. ukrán gépesített dandár, az egyik legtöbb harci tapasztalattal rendelkező, és legtöbb sikert elérő ukrán egység kötelékében jelent meg a fronton. A drónfelvételekből összevágott videón elvileg az látható, ahogy az Abrams orosz pozíciókat, eszközöket támad Sztyepove közelében. A híradások szerint egyébként az Abrams(ek) súlyos veszteségeket okozott/tak e bevetésen az oroszoknak, de erről nehéz lenne biztosat mondani.
The first video of the combat operation of the American M1A1 "Abrams" in service with the 47th Separate Mechanized Brigade in the Avdiivka direction pic.twitter.com/gZNPBcEtMr
— Ukrainian Front (@front_ukrainian) February 23, 2024
Tank állott, most ronhcsalom
Az viszont biztosnak látszik, hogy az ukránok a következő napokban elvesztettek (legalább) két Abramst is a harcokban. Az első ilyen felvételek február 26-án váltak közkinccsé. Az orosz drónfelvételeken egy lángoló, illetve elhagyatottnak látszó Abrams látható, és ezek hitelességét nyílt forrásból dolgozó elemzők is megerősítették, ezzel tehát kimondható, hogy megvan az ukránok első elvesztett Abramse.
The first confirmed loss of a US-supplied M1A1 Abrams main battle tank in service of the Armed Forces of Ukraine.
— Status-6 (Military & Conflict News) (@Archer83Able) February 26, 2024
The tank caught fire after being hit by the Russians near Avdiivka in Donetsk Oblast. pic.twitter.com/Uuk3bvtSil
Nem tudjuk, milyen fegyverrel, vagy inkább fegyverekkel találták el az oroszok a tankot, elképzelhető, hogy több fegyverrendszer (tüzérség, drónok, vállról indítható páncéltörő lövedékek) kombinációja gyűrte le a páncélost. Azt sem tudjuk, mi lett a legénység sorsa, sem azt, mi lett a ronccsal később, pedig ez utóbbi is fontos kérdés – de erről majd később. A felvételek alapján viszont valószínűsíthető, hogy a terveknek megfelelően működtek a Abramsek lőszertároló részlegére szerelt csapóajtók, amelyek feladata, hogy a lőszer berobbanása esetén a nyomást – és a lángokat – felfelé és kifelé, tehát a tank legénységétől elfelé vezessék el, jobb esélyeket biztosítva a személyzet túlélésére még egy a tank számára végzetesnek is bizonyuló találat esetén. (Az orosz tervezésű tankokban az automatikus töltőrendszer miatt a lőszert a toronyban tárolják, berobbanása szinte bizonyosan végez a legénységgel, a tank tornyát pedig látványosan lövi ki a levegőbe, mint arról számtalan felvételt láthattunk az utóbbi két évben.)
Nem kellett sok időnek eltelnie, március 4-én már egy újabb elvesztett Abrams felvételeit láthattuk. Az események rekonstrukciója szerint a harckocsi egy tank elleni aknára futhatott, elvesztette egyik lánctalpát, legénysége elhagyta, majd ezután további károkat szenvedett orosz dróncsapásokban, így végül elvontatásának kísérletét is feladták az ukránok. A felvételeken az is látható, hogy a harckocsi mellett egy M1150 ABV (Assault Breacher Vehicle – rohamjármű) is ott maradt a csatatéren. Ez a páncélos egyébként szintén az Abrams alapjaira épült, és aknamentesítő, műszaki akadálymentesítő, illetve műszaki mentési szerepet is el tud látni, elvesztése pedig akár még súlyosabb veszteség is az ukránoknak, mint egy Abrams harckocsié, tankokból ugyanis jobban állnak, mint az ukrajnai harcokban oly fontos aknamentesítőkből, amelyek nélkül az orosz védelmi állások megközelítése a legtöbb frontszakaszon öngyilkos küldetésnek számít.
Berdychi, a Ukrainian M1A1 Abrams from the 47th Mechanized Brigade hit a mine, threw a track, and was abandoned while defending the main road in town. https://t.co/H0OFACBrKD pic.twitter.com/LIgLadJBkM
— OSINTtechnical (@Osinttechnical) March 3, 2024
Az alábbi felvételen pedig az látható, hogy a két roncs meglehetősen közel található egymáshoz, tehát feltételezhetően ugyanabban az összecsapásban érhette utol őket a végzet.
Russian drone records both Ukrainian M1A1 Abrams tanks destroyed on the northern outskirts of Avdiivka (knocked out on February 26 and March 3). pic.twitter.com/8zZ8YpfEql
— Clash Report (@clashreport) March 4, 2024
Baj van?
Ráadásként március 5-én az oroszok felvételt közöltek egy HIMARS rakétasorozatvető megsemmisítéséről is. Ugyan az oroszok az első HIMARS-ok még 2022 nyarán történt megérkezése óta rendszeresen állították, hogy kilőttek ilyen eszközöket (ha összeszámoljuk az orosz védelmi minisztérium közleményei alapján kilőtt HIMARS-okat, akkor már az Ukrajnának valaha küldött rakétavetők számánál is jóval nagyobb számot kapunk), eddig még soha nem mutattak be bizonyítékokat is állításaik mellé. Eddig. Mi több, az oroszok egy másik HIMARS állítólagos pusztulásáról is közöltek felvételeket, ezeken azonban valójában nem látszik, mit is találtak el. (Az első posztban a megerősített találat, a másodikban a kétséges látható.)
The first visually confirmed loss of the M142 "HIMARS" during the entire war...
— MAKS 23 (@Maks_NAFO_FELLA) March 5, 2024
Eternal memory to the crew pic.twitter.com/Ou2MVpDMDo
Reportedly another HIMARs was tracked and destroyed. pic.twitter.com/m3ncZN68e1
— ayden (@squatsons) March 5, 2024
Ha ehhez hozzávesszük, hogy február végén az oroszok egy szintén amerikai, látszólag épségben a birtokukba került Bradley gyalogsági harcjárművet utaztattak keresztül nyilvánosan az országon, egyfajta parádé keretében (igaz, ebből már több tucatot vesztett Ukrajna nyílt forrásból is megerősíthető módon, bár egy szinte sértetlen példány megszerzése nagy fegyvertény), akkor elmondható, hogy az elmúlt hetek nem éppen az amerikai fegyverek dicsőségéről szóltak Ukrajnában.
Akkor most kiderült volna – amit az orosz propaganda már régóta állít –, hogy a király meztelen, az amerikai (nyugati) eszközök pedig valójában nem ellenfelei az orosz fegyvereknek, különösen nem Ukrajna sáros, havas, aknákkal teli, drónokkal és tüzérségi eszközökkel teli harctéri valóságában?
Erről azért nincs szó. Mint már említettük, természetesen ebben a háborúban sincsenek csodafegyverek, az eredetileg több évtizede hadrendbe állított nyugati páncélosok pedig pláne nem azok. Ha bevetik őket, veszteségeik is lesznek, most pontosan ez történik. Ha pedig a HIMARS-t vesszük, a rendszer valóban hatalmas veszteségeket okozott az oroszoknak, és bizonyos szempontból sorsdöntőnek számított megérkezése, de az azért részben szerencse dolga is volt, hogy eddig egyetlen egyet sem tudtak belőle az oroszok bemérni és kilőni. A mérleg még így is egyértelmű: orosz lőszerraktárak, parancsnoki állások, tüzérségi rendszerek, harcjárművek, katonákkal teli laktanyák tucatjainak bizonyított megsemmisítése ellenében most egy (1) darab HIMARS megerősített pusztulása áll.
Ott se kéne lenniük
Az Abramsek ügyében sem az az igazi kérdés, hogy mit mond el e harckocsikról, hogy bő egy hét alatt kettőt is elvesztettek közülük az ukránok, hanem inkább az, mint mond el bevetésük idejéről és módjáról mindez.
Többször leírtuk az utóbbi hetekben, hogy az elsősorban az amerikai törvényhozásban kialakult patthelyzet, illetve Európa (mondhatni szokásos) bealvása miatt az ukránokat sújtó tüzérségi lőszerhiány hatalmas gondot okoz az ukrán haderőnek. Elsősorban ez vezetett Avgyijivka elvesztéséhez, de emiatt lehetséges az, hogy az oroszok a teljes fronton át tudták venni a kezdeményezést. Tüzérségi lőszer hiányában az ukránok képtelenek hatékonyan megsemmisíteni még biztonságos távolságból a támadó, támadásra összevont orosz erőket, e helyett véres közelharcban kell visszaverniük a rohamokat. A tüzérségi lőszerek hiánya megnyilvánul abban is, hogy az ukránok kevésbé tudják a fronttól távol(abb) tartani az orosz tüzérségi eszközöket, vagy akár drónos egységeket, és ez újabb veszteségeket jelent számukra. (A biztosan kilőtt HIMARS-t a jelek szerint egy távolról indított, szinte kivédhetetlen Iszkander ballisztikus rakéta találta el, a másikat viszont – állítólag – egy orosz rakétasorozatvető, ezt például kilőhette volna még a front felé menet egy ukrán tüzérségi egység, de az is elképzelhető, hogy nem is merték volna közel küldeni az oroszok a fronthoz, ha nem tudják, az ukránoknak ilyen gondjaik vannak.)
Az Abramseket valószínűleg azért vetették be most és Avgyijivka közelében az ukránok, mert muszáj volt valamilyen komolyabb tűzerőt a frontra küldeni, hogy megállítsák az állandó orosz rohamokat a várostól nyugatra kialakított új ukrán védelmi vonalak ellen. Megfelelő tüzérségi támogatás nélkül, az orosz rohamcsapatok és páncélosok ellen kvázi közelharcban, az orosz drónok figyelő szemei előtt, elaknásított terepeken bevetni ezeket a harckocsikat igencsak kockázatos vállalkozás, és ez most be is bizonyosodott. Ahogy viszont az is, hogy a legtöbb nyugati páncéloshoz hasonlóan az Abramsek is legalább annyira képesek, hogy ne feltétlenül vigyék magukkal a pusztulásba a „vasnál” értékesebb legénységet is, tervezésükkor ugyanis ez fontos szempont volt. A két fenti példa esetén is elmondható, hogy a legénység – bár menekülés közben odaveszhettek tagjai – nem pusztult el a harckocsival együtt, hiába érte azt több találat is.
Az igazán rossz hírek
Szót kell ejteni arról is, hogy szintén az elmúlt hetekben került napvilágra egy amerikai védelmi minisztériumi jelentés arról, hogy az Ukrajnának átadott Abramsek, Bradley-k és Strykerek hosszabb távú üzemben tartására semmilyen terv sem született Amerikában. Az eredetileg leszállított mennyiségeken túl sem alkatrész- sem lőszerellátásuk, sem rendszeres karbantartásuk nem biztosított. Nem történtek erőfeszítések a legénység alapvető javításokra, karbantartási feladatokra történő kiképzésére, sem a hátországban nagyjavításokra képes bázisok kialakítására, és erre sem képeztek ki személyzetet. A jelentés szerint a leszállított járművek nagyjából egy évig működtethetők úgy-ahogy az átadott készletekkel, utána viszont súlyos problémák lehetnek harckészültségükkel.
Mindez több okból is komoly gond amerikai szemmel is. Egyrészt fennáll a lehetősége annak, hogy az Ukrajnának átadott harceszközök ellenséges tevékenység nélkül is tönkremennek, és vagy az ukrán erők harcértéke csökken, vagy újakat kell küldeni helyettük. Másrészt a megfelelő karbantartás, a pótalkatrészek és a javítási képességek hiánya növelheti a harctéri veszteségeket is. (Nem tudjuk például, hogy a második elvesztett Abramsszel mi történt, de egy tapasztalt, jól felszerelt, jól kiképzett legénységnek viszonylag gyorsan kéne tudnia lánctalpat javítania, mivel ez a tank legsérülékenyebb része, a meghibásodás pedig mozgásképtelen, könnyű célponttá teszi a harckocsit.)
A másik dolog, ami miatt Washingtonban és Kijevben is aggódhatnak, az az, hogy az oroszok kezébe kerülnek működőképes, vagy akár nem teljesen megsemmisült amerikai eszközök. Ugyan sem az Ukrajnának leszállított Abramsek, sem a Bradley-k nem a legújabb specifikációk szerint modernizált darabok, alapos vizsgálatuk azért biztosan sok mindent elárulhat az orosz katonai mérnököknek, akár egy-két gyenge pontot is felfedezhetnek a konstrukcióban.
Russians already started unpacking the captured Bradley.
— @TheDeadDistrict) December 6, 2023
According to him:
- The vehicle was manufactured in 2022 (IMO was refurbished, but they said it was manufactured)
- The engine is in working condition
- Two Russian units participated in evacuation, a recon team (in EMR… pic.twitter.com/QEjazbjcXe
Az például biztos, hogy az Ukrajnában bevetett Abramsek is fel vannak szerelve reaktív páncélzattal (a páncélosokon látható, kazettákhoz hasonló elemeket érdemes figyelni). Ez úgy működik, hogy a beérkező lövedéket egy vagy több ilyen kazetta kifelé irányuló robbanása semlegesíti, mielőtt még a páncélzatba csapódhatna. Ennek pontosabb ismerete például hozzásegítheti az oroszokat ahhoz, hogy kiismerjék, milyen lövedékek vagy milyen lövedékek kombinációja tudja a leghatékonyabban átütni az amerikai harckocsik, páncélosok védelmét. (Egyelőre nem tudjuk, mi lett vagy lesz a további sorsa a most kilőtt két Abrams maradványainak, de az biztos, hogy ha az ukránok rendszeresen kénytelenek lesznek ezeket ilyen formában bevetni, akkor előbb vagy utóbb orosz kézre kerül egy nem teljesen megsemmisült példány.)
Ahhoz sem kell túl sok fantázia, hogy feltételezzük, az így megszerzett információk nem feltétlenül maradnak meg orosz kézben, hanem megfelelő ellentételezés, esetleg jövőbeli szívességek reményében utat találhatnak mondjuk Kínába, Iránba, onnan pedig akár az iraki lázadókhoz is, adott esetben amerikai katonák életét is veszélyeztetve.
Önmagában tehát azért nincs túl sok oka pánikolni a kijevi hadvezetésnek és szövetségeseinek, hogy a harcokban immár az amerikai haderő egyik alappillérének számító Abramsek is odavesztek, de miértekről és a következményekről azért alaposan el kell gondolkozniuk.
