Szétlőve is jobbak a nyugati tankok, mint az oroszok

Amikor 1941 végén kitört a második világháború a Csendes-óceánon is, a japán és az amerikai légierő hordozóról indítható vadászrepülőgépei között papíron hatalmas különbség volt. A kecses, fordulékony, gyors, jókora tűzerővel rendelkező Mitsubishi A6M Zero korának egyik rettegett vadászgépe volt. A másik oldalon a háború első hónapjaiban a tömzsi, lassabb, kevésbé manőverezhető Grumman F4F Wildcat volt a legelterjedtebb vadászgép.

A Wildcatnek elvileg kevés esélye kellett volna legyen a Zero ellen, amely minden fontos, számmal leírható paraméterben jobb volt. Mégis, az 1942. májusi korall-tengeri csatában például 14 Zerót lőtt le az amerikai haditengerészet 10 Wildcat árán, augusztus és november között 72 Zerót 70 Wildcatért cserébe, 1943-ra pedig már átlagosan 6 lelőtt Zero jutott minden egyes elvesztett Wildcatre.

A titok nyitja az, hogy a Wildcat tervezésekor a pilótát, illetve a pilóta túlélési esélyeit is olyan súllyal vették figyelembe, mint a gép nyers képességeit. A Zero sebességének és fordulékonyságának egyik titka a védtelen helyeken elhelyezett, könnyű üzemanyagtartályok voltak, amelyek egyetlen találattól is berobbanhattak, megsemmisítve az egész repülőgépet. A Wildcatek védett helyen található, páncélzattal ellátott tartálya jóval kevésbé volt veszélyes ilyen szempontból. Az amerikai gépen a pilóta hátát vastag páncélzat védte, a gép irányítását pedig szervómotorok tették egyszerűbbé. A strapabíró Wildcatek elképesztő sérüléseket szenvedve is sokszor képesek voltak elevickélni valahogy a hordozókig, esetleg leszállni a vízre, miközben a japán pilóták sokkal gyakrabban pusztultak el gépeikkel együtt.

Márpedig – ahogy azt a japánok is hamar megtanulták – egy vadászgép legértékesebb „alkatrésze” bizony a jól kiképzett pilóta. Gépeket akár napi százas nagyságrendben is lehetett gyártani, egy vadászpilóta kiképzése viszont hosszú hónapokban mérhető, és akkor még az éles harci tapasztalatokról nem beszéltünk. Nem csoda, hogy ahogy teltek a hónapok, egyre több lelőtt japán gép jutott egy amerikai gépre, hiszen a japánok gyakorlatilag kifogytak a tapasztaltalt pilótákból.

Védőn ölelő páncélzat

Hogy jön mindez az ukrajnai háborúhoz? Amikor idén év elején elkezdtek jönni a hírek a különböző nyugati páncélosok (harckocsik, gyalogsági harcjárművek, páncélozott csapatszállítók) Ukrajnának történő átadásáról, a legtöbben azt kezdték el elemezgetni, hogy miként teljesíthetnek ezek a különböző szovjet-orosz típusokkal szemben a harctéren. Meddig lő el a löveg, milyen tűzgyorsasággal, milyen kaliberrel? Átütik egymás páncélzatát a lövedékeik? Milyen sebességre képesek, mekkora a hatótávolságuk?

Ha csak a nyugati harckocsikat nézzük, a Leopardok, Challengerek és majd talán az Abramsek sok tekintetben jobbak voltak mint orosz megfelelőik, más tekintetben pedig nem – a különbség mindenesetre papíron nem drámai. Hasonló mondható el mondjuk a Bradley és a BMP-3 gyalogsági harcjárművek tekintetében. Pusztán az adatok tükrében jogos volt azt mondani, hogy ezek a nyugati modellek ugyan nagy fejlődést hoznak az ukrán képességek tükrében, azonban nem fogják egy csapásra Ukrajna felé billenteni a harctéri erőegyensúlyt.

Aztán ahogy az új eszközök lassan megjelentek a fronton, jönni is kezdtek a diadalittas orosz híradások, fényépek, videók arról, hogy bizony ezek a nyugati járművek sem csodafegyverek, ki lehet ezeket lőni, és amit ki lehet lőni, azt előbb vagy utóbb ki is lövik. Közben pedig az ukrán-nyugati oldalon olyannyira várt nagy ukrán ellentámadás sem hozott gyors eredményeket, adódott tehát a következtetés: semmivel sem jobbak ezek a felmagasztalt nyugati fegyverek, mint a jó öreg orosz technika.

A csak vizuálisan megerősített veszteségeket számoló Oryx adatait vesszük figyelembe, akkor összesen 16 Leopard 2A4 és 2A6 és egy Challenger harckocsi, 53 Bradley gyalogsági harcjármű és 57 M113 páncélozott csapatszállító veszett oda eddig Ukrajnában (a teljesség igénye nélkül).

The burning remains of a NATO lend-lease near Zaporozhye. In the footage we can see at least four dead Bradley BMPs, a Polish BREM with a mine trawl and the lauded and extremely rare Leopard-2A6 - Ukraine was only given a few of them.#source
Join Slavyangrad chat. Your opinion… pic.twitter.com/9BUqCETY9E

— Zlatti71 (@djuric_zlatko) June 9, 2023

Azonban ha jobban megvizsgáljuk ezeket a híradásokat és felvételeket a nyugati eszközök pusztulásáról, akkor valami feltűnhet. Itt van például a múlt héten Ukrajnában megsemmisült első Challenger harckocsi esete. A Challenger a hírek szerint aknára futott, megrongálódott, majd az orosz tüzérség és a légierő vette tűz alá, így végül kiégett és megsemmisült. Igen ám, de abban egyetértenek a források, hogy a legénység nagyjából sértetlenül elhagyta a járművet.

#Ukraine: A Ukrainian Challenger 2 tank was destroyed near Robotyne, #Zaporizhzhia Oblast. A damaged T-64BV and two destroyed IMVs can be seen too.

This is the first confirmed loss of this tank in Ukraine and is also the first one ever destroyed by enemy action. pic.twitter.com/hFWkYQ8XSV

— Ukraine Weapons Tracker (@UAWeapons) September 5, 2023

És ez visszatérő elem. A legénységnek sokszor van ideje és lehetősége a menekülésre, és ugyan ettől még a jármű gyakran megsemmisül vagy a harctéren marad – sőt, ami még kellemetlenebb, akár orosz kézre is kerül, a kezelőszemélyzet, a szállított gyalogság tagjai viszont adott esetben akár rögtön folytathatják is a harcot, vagy visszatérhetnek egy újabb eszközben.

Vessük ezt össze a hasonló orosz járművek jellemző végzetével. Mémek százai, ha nem ezrei foglalkoznak az orosz harckocsik „szokásával”, hogy lövegtornyaikat egészen meglepő magasságokba képesek felrepíteni, miután a toronyban tárolt lőszerek berobbannak. Jól ismert, hogy a nyugati harckocsikban a lőszertartalékot egy zárt, jól védett, robbanás esetén pedig a lökéshullámot kifelé irányító tárolóban tartják. Az orosz megoldás – minden más paraméter egyezése esetén – nagyobb tűzgyorsaságot eredményez, csak éppen sokkal sérülékenyebbé teszi a harckocsit, ráadásul oly módon, hogy egyetlen, egy nyugati harckocsiban simán túlélhető találat azonnal a legénység minden tagjának halálához is vezethet.

With this amazing turret toss, the 65th Mechanized Brigade qualified for the world cup.https://t.co/DBKKRByZeo pic.twitter.com/sTGOkmGRzO

— Def Mon (@DefMon3) September 7, 2023

Hasonló a helyzet a BMP-sorozatú gyalogsági harcjárművekkel. Míg az amerikai/nyugati eszközök esetében a tervezés egyik prioritása volt az, hogy a jármű harcképtelenné válása esetén a legénység lehetőleg ki tudjon menekülni belőle, ugyanez nem mondható el a szovjet eszközökre.

„Az ukrán katonák megfigyelései alapján a nyugati eszközök egy alapvető szempontból nőnek magasan a szovjet tervezésűeknek: a legénység túlélésének esélyét tekintve. A szovjet gépesített egységekben a BMP-t tekintették a fő hadászati eszköznek, ezért a BMP elvesztése az egység elvesztését is jelentette. Ezzel szemben a nyugati haderőknél a gépesítést az alapvető gyalogsági feladatok kiegészítésének tekintették, a védett mozgási képesség feladata a gyalogság a célhoz juttatása, amelyet aztán a gyalogság leküzd.

Ez a megközelítésbeli különbség, illetve a veszteségekhez való más hozzáállás azt eredményezi, hogy a nyugati platformok esetében nagy hangsúlyt fektettek a túlélhetőségre, még a jármű elvesztése esetén is. Ezzel szemben a szovjet tervezésű eszközöknél a páncélzat kompromittálódása általában katasztrofális következményekkel jár a bent tartózkodók számára is”

– fogalmaz a RUSI (Királyi Összfegyvernemi Intézet, brit stratégiai elemzőközpont) friss jelentése e témáról.

Footage of the evacuation of the Armed Forces of Ukraine from a damaged American-made M2A2 Bradley ODS-SA infantry fighting vehicle.

The combat vehicle was hit by an anti-tank grenade and blew up on a mine. pic.twitter.com/2efsIdWhQr

— Sprinter (@Sprinter99800) June 12, 2023

Fogyó eszközök, megmaradó katonák

Márpedig hiába fogynak mindkét oldalon a harckocsik és egyéb páncélosok is, a kiképzett, tapasztalt kezelőszemélyzet, illetve a jól kiképzett, harcedzett gyalogság az, ami egyre nagyobb kinccsé válik. Ukrajna embertartalékai nem kimeríthetetlenek, orosz oldalon pedig a tavaly őszi után egyelőre csak rejtett mozgósítás zajlik, egy újabb nagyszabású mozgósítási hullám politikai árát – most még – nem hajlandó megfizetni Vlagyimir Putyin. De ha frissen mozgósított kiskatona (mobik) lesz is, harcértéke nagyon messze lesz attól, amit egy akár néhány hónapja a csatatéren túlélő, korábban besorozott katonától el lehet várni, és akkor még nem beszéltünk az éveken át képzett, hivatásos állományról.

Az, hogy a nyugati eszközöket használó ukrán katonák jóval többször élhetik túl az ellenséggel való találkozást még akkor is, ha kilövik alóluk a járműveket, hatalmas előnyt jelent az ukránok számára, jóval nagyobbat, mint önmagában az, hogy egy Leopard 2A6 mondjuk mennyivel jobb harckocsi egy T-72-esnél. És ez az előny egyre csak nőni fog. Emlékezzünk a Zerók és a Wildcatek veszteségarányaira: japán szempontból akkorra vált válságossá a helyzet, amikorra lassan, de biztosan kifogytak a tapasztalt pilótákból. Ahogy fogy a jól kiképzett kezelőszemélyzet, úgy lesznek egyre kevésbé hatékonyak, illetve nyújtanak majd még könnyebb célpontot az orosz eszközök. Közben az ukrán legénységek újra és újra csatába mehetnek – sokszor azzal a megfizethetetlen tapasztalattal felvértezve, amit egy ellenség általi kilövés jelent.

Ugyan az ukrán offenzíva pontos veszteségadatai egyik oldalon sem elérhetőek, a becslések szerint az ukránok katonában már most is kevesebbet veszítenek, mint az oroszok, miközben beásott védelem elleni támadások esetén a támadók veszteségeinek jóval magasabbnak kellene lenniük. Ez részben az ukránok óvatos taktikája miatt lehet így – másrészt viszont a tapasztaltabb, jobban kiképzett katonák miatt, akiknek egy része azért lehet még ott a csatatéren, mert nyugati járművei akár saját maguk feláldozása árán is megvédték életét.

Azt se felejtsük el, hogy mennyi járulékos haszna lehet ennek a tervezési hozzáállásnak. Minden bizonnyal jóval nagyobb részét lehet a harcképtelenné vált nyugati eszközöknek begyűjteni és kijavítani. Aztán ott van az a nehezen számszerűsíthető tényező, hogy vajon mennyivel bátrabban hajthatják végre a kockázatosnak tűnő parancsokat azok a katonák, akik egy olyan járműben ülnek, amiből ők maguk vagy bajtársaik már másztak ki egy végzetes találat után, mint azok, akik tudják, nagy esélyük van arra, hogy fel se fogják, hogy mi történik, és már halottak, ha találat éri járművüket.

Gazdasági és katonai értelemben is szokás azt mondani, hogy rövid távon az  autokráciák és a diktatúrák működnek jobban, hosszabb távon azonban általában a demokráciáknak áll a zászló. Makrószinten ez elsősorban a demokráciák hosszú távon jobb alkalmazkodóképessége miatt van, de számos tényező hozzájárulhat – például az is, hogy az egyént jobban megbecsülő rendszerekben arra is jobban figyelnek, hogy a katonáknak akkor is legyen esélyük túlélni egy összecsapást, ha éppen alulmaradnak az ellenséggel szemben.