2p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

India keményít: forráskódot kér, a kameragyártók tiltakoznak.

Nemzetközi megfigyelőeszköz-gyártók kerültek szembe az indiai hatóságokkal egy új szabályozás miatt, amely szerint az internetre kapcsolt térfigyelő kamerák (CCTV) hardverét, szoftverét és forráskódját kormányzati laborokban kell bevizsgálni – derült ki hivatalos dokumentumokból és céges levelezésekből. A rendelkezés április 9-től minden új és importált CCTV-modellre vonatkozik a Reuters szerint.

Az indiai kormány szerint a szabályozás nem irányul egyetlen ország ellen sem, célja a biztonság fokozása.

Ugyanakkor a Reuters szerint a döntés hátterében a kínai technológia miatti aggodalom is állhat. Egy 2021-es parlamenti nyilatkozat szerint több mint egymillió, kínai gyártmányú kamera működik indiai állami intézményekben.

A Reuters által megvizsgált dokumentumok szerint több gyártó – köztük Hanwha, Motorola, Bosch és Xiaomi – próbálta elérni a szabályozás halasztását, sikertelenül. Egyes cégek szerint a forráskód-megosztás, a firmware-frissítések utáni retesztek és az ismételt gyári auditok lelassítják az engedélyeztetést. Május végéig több mint 340 kérelem várt elbírálásra, ezekből csak 35-öt hagytak jóvá, közülük egyet külföldi cég esetében.

India CCTV-piaca 2030-ra 7 milliárd dollárra nőhet, de az új szabályok miatt lelassulhat a kereskedelem. A Nehru Place elektronikai piacon a kereskedők forgalomcsökkenésről számoltak be, mivel nem tudják kiszolgálni a nagyobb megrendeléseket az elhúzódó engedélyezés miatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Alaszkában nem a hideg miatt rágják a körmüket az emberek
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 19:16
Rendkívül szoros a szenátorválasztás állása a korábban stabilan republikánus államban.
Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG