Az európai háború és a német-francia ellentét

Európa háborús alapokra helyezése egyre gyorsul, mióta Putyin közel két évvel ezelőtt megindította az ukrajnai inváziót, és szétzúzta Európa biztonsági rendjét. "Fel kell-e készítenünk gyermekeinket a háborúra?" kérdezte a befolyásos Frankfurter Allgemeine Zeitung a múlt hónapban. A cikk Bettina Stark-Watzinger oktatási miniszter azon javaslatáról szólt, hogy az iskolákban polgári védelmi gyakorlatokat szervezzenek, és a fegyveres erők rendszeres osztálylátogatásainak köszönhetően "laza kapcsolatot alakítsanak ki a Bundeswehrrel".

Tíz nappal korábban a Német Városok és Önkormányzatok Szövetsége több milliárd eurót követelt a használaton kívüli bunkerek újra üzembe helyezésére és újak építésére. A Hidegáború idejéből származó 2000 nyilvános óvóhelyből mindössze 600 maradt meg, amelyek összesen csupán 500 ezer ember befogadására alkalmasak.

Párizsban is élénk vita folyik a háború esetleges kiterjedéséről, különösen, mióta Macron elnök februárban nyilvánosan kijelentette, hogy a szárazföldi csapataik bevetése nem zárható ki. Két nappal később Scholz kancellár egy videóban azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a NATO nem volt és nem is lesz "érdekelt fél" ebben a háborúban.

Stratégiai naivitás

Párizs és Berlin közös alapról indult. A balti államok és Lengyelország ismételt figyelmeztetései ellenére mindkét ország bizonyos stratégiai naivitást tanúsított Oroszországgal szemben. Mindketten alábecsülték az orosz fenyegetést. Az Egyesült Államokkal és Nagy-Britanniával ellentétben hírszerző szolgálataik nem hittek az invázióban.

Berlin és Párizs nem igazán hitt a 2017-ben publikált amerikai Nemzetbiztonsági Stratégiának sem, amely egy anarchikus nemzetközi arénát jelenített meg, és figyelmeztetett: Moszkva „vissza akarja állítani a nagyhatalmi státuszát és befolyási övezetet akar létrehozni a határai közelében.”

Az ukrajnai háború is megmutatta a két ország korlátait. Franciaország ambiciózus, de üres zsebekkel rendelkező hadsereggel rendelkezik. Ez alapvetően egy bonszai hadsereg, amely nem rendelkezik a nagy intenzitású konfliktus fenntartásához szükséges felszereléssel és lőszerrel. Az ukrajnai háborús erőfeszítések támogatása is elmarad Németországétól. Párizs 2022-2023-ban a kormány saját számításai szerint 3,8 milliárd euró értékű fegyverzetet biztosított Kijevnek, szemben a Berlin által küldött 17,7 milliárd euróval.

Berlini kalkulációk

Németországot eközben a múlt századi történelem bűntudata nyomasztja. A márciusi adatok szerint a német válaszadók mindössze 28 százaléka támogatja, hogy Kijevet 500 kilométeres hatótávolságú Taurus cirkálórakétákkal lássák el. 58 százalék ellenzi ezen fegyverrendszer biztosítását - több mint felük (31 százalék) azt szeretné, ha Németország semmilyen fegyverrel nem látná el Ukrajnát.

Scholz elutasítása mögött hivatalosan az a félelem áll, hogy Németországot háborúba sodorhatja, ha a cirkálórakéták orosz területre csapódnak, vagy ha német katonákat telepítenek Ukrajnába, hogy segítsenek a rendszer működtetésében. Berlinben attól tartanak, hogy Ukrajna és Oroszország egy nagyon hosszú, kimerítő állóháborúba - egy "Verdun drónokkal" típusú vérzivatarba – csúszik bele, és ezt Kijev már nem lesz képes megnyerni. Ezért a további ellenállás hiábavalónak tűnik, és a további fegyverszállítások sem fognak itt már segíteni.

Különböző értelmezések

Párizs és Berlin osztozik abban a meggyőződésben, hogy Ukrajna hosszú távú támogatása létfontosságú, de eltérően értelmezik a háborút. Franciaország úgy látja, hogy ez egy lehetőség Európa számára a szuverenitás megszerzésére, míg Németország mindenekelőtt azt látja, hogy nagymértékben be kell fektetni a NATO európai ágának megerősítésébe, és korlátozni kell az amerikai kivonulás lehetőségét.

Ez a stratégia tükröződik a Bundeswehr azon törekvésében, hogy Európa vezető hagyományos hadseregévé váljon, valamint az „European Sky Shield” kezdeményezésben. Ez az amerikai, német és izraeli felszerelésre épülő kezdeményezés irritálja Párizst.

Kései ébredés

A kontextus azonban megváltozik, ahogy az Ukrajnára nehezedő nyomás fokozódik, és Donald Trump visszatérése a hatalomba elképzelhetőnek tűnik. Márciusban Párizs és Berlin bejelentette, hogy a francia-német KNDS csoport Ukrajnában fog letelepedni, hogy pótalkatrészeket gyártson Kijev számára. A szimbólumot jelentősnek szánják, de egy kicsit későn érkezett.

Mivel Európa hadiipara messze elmarad Oroszországétól - és még inkább az USA-étól -, az európai katonai képességek kiépítése valószínűleg évekig fog tartani. Beszédes, hogy a német fegyveres erők teljes lőszerkészlete mindössze két napig bírná a harcot egy olyan ellenféllel szemben, mint Oroszország.

Putyin tervei

Bár Oroszország már nem olyan erős, mint egykor volt, Európának jó oka van az aggodalomra. Putyin eltökéltsége, hogy megfordítsa a hidegháború végkimenetelét, az orosz birodalmi hatalom helyreállításának szinte vallásos megszállottságává nőtte ki magát. Putyin alatt Oroszország hajói és kémrepülőgépei rendszeresen ellenőrzik olyan országok határait, mint Svédország, Finnország, a balti államok, sőt még Nagy-Britannia is.

Putyin agressziója arra kényszerítette Európát, hogy komolyan foglalkozzon az újrafegyverkezéssel. Az EU tagállamainak katonai kiadásai 2022-ben rekordot jelentő 240 milliárd eurót értek el, 6 százalékkal többet, mint az előző évben, és a McKinsey előrejelzése szerint Európa éves védelmi kiadásai 2028-ra 500 milliárd euróra nőhetnek.

Az a szervezeti és anyagi leépülés, amelyet az orosz hadsereg a két éve tartó intenzív ukrajnai harcok során elszenvedett, valamint annak kockázata, hogy a NATO-val való teljes körű háborús mozgósítás destabilizálhatja Putyin rendszerét, valószínűleg visszatartja a Kreml urát attól, hogy belátható időn belül további katonai hadjáratokba kezdjen.

Ha Oroszország ukrajnai térnyerése a jelenlegi védelmi vonalakra korlátozódik döntő győzelem nélkül - ami az Ukrajnának nyújtott nyugati támogatástól függ -, akkor Putyin kedve a további balti kalandokhoz komolyan csökkenne. Ez azonban nem akadályozná meg abban, hogy a szürke zónában megpróbálja destabilizálni Moldovát, Grúziát, a Dél-Kaukázust, a Nyugat-Balkánt, sőt Franciaországot és Nagy-Britanniát is.

(Káncz Csaba szerzői oldala itt érhető el.)