3p

Vasárnap is folytatódik a svájci békekonferencia - a kiszivárgott nyilatkozattervezet alapján béke biztosan nem lesz az eredmény. Az USA újabb másfél milliárd dollárt küld - összefoglaló.

  • Vasárnap három munkacsoportot alakítanak a svájci békecsúcson: a nukleáris biztonsággal és védelemmel, a humanitárius kérdésekkel, valamint az élelmezésbiztonsággal és a fekete-tengeri hajózás szabadságával foglalkoznak ma. Több mint 90 ország vesz részt a hétvégi svájci békecsúcson - Kína viszont nem vesz részt rajta, Oroszországot meg sem hívták, így nagy áttörésre nem számítanak a szakértők.  A csúcstalálkozó végleges nyilatkozatának a Reuters által látott tervezete "háborúnak" nevezi az orosz inváziót - miközben Moszkva egyébként elutasítja ezt a jelzőt, különleges katonai műveletnek nevezik a hadműveletet, a Nyugat elleni szélesebb körű küzdelem részének tekintve azt.  A nyilatkozatterv felszólít arra, hogy állítsák vissza Ukrajna ellenőrzését a zaporizzsjai atomerőmű és az azovi tengeri kikötők felett. 
  • A Reuters közzétette a teljes, meglehetősen rövid nyilatkozattervet is - ez számos kényes kérdéssel nem foglalkozik, például hogy milyen lehet Ukrajna háború utáni berendezkedése, hogy Ukrajna csatlakozhat-e a NATO-hoz, vagy hogy hogyan lehetne kezelni a csapatkivonásokat mindkét oldalról.
  • Magyarországot Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter képviseli a csúcson.
  • Az Egyesült Államok több mint másfél milliárd dollárt ajánlott fel Ukrajna számára humanitárius segélyként és az energiaellátás javítására - jelentette be Kamala Harris alelnök, miután találkozott Volodimir Zelenszkij elnökkel a Svájcban rendezett békekonferencián. Az alelnök bejelentése szerint 824 millió dollárt szánnak az ukrán energiainfrastruktúra helyreállítására és egyéb energiaszükségletek kielégítésére. 379 millió dollár humanitárius célokat szolgál, így élelmiszer- és vízellátást, menedékhelyek kialakítását, valamint egészségügyi szolgáltatásokat tartalmaz. Az amerikai kormányzat 300 millió dollárt nyújt Ukrajnának polgári biztonsági célokra, ide értve a bűnüldöző szervek anyagi támogatását.
  • Az Ukrajnát ért orosz támadásokban három ember meghalt, hat pedig megsebesült az elmúlt nap folyamán - jelentették a regionális hatóságok június 16-án.Oroszország összesen kilenc ukrajnai területet - Csernyihiv, Szumi, Poltava, Luhanszk, Zaporizzsja, Herszon, Dnyipropetrovszk, Harkiv és Donyeck - vett célba. Az utóbbi két régióból áldozatokról számoltak be.
  • Oroszországban közben kisebb túszdráma zajlik. Hat fogvatartott, akik közül néhányan kapcsolatban álltak az ISIS-szel, túszul ejtették az őröket egy előzetes letartóztatási központban Rosztovban. A férfiak, akik között vannak olyanok is, akiket már elítéltek terrorcselekmények miatt, kiütötték cellájuk egyik ablakának rácsait, és behatoltak egy őrszobába, ahol legalább két börtönőrt túszul ejtettek. Összefoglalónk megjelenésének idején érkezett a hír: fegyverropogás hallatszik a helyszínen.
  • Nyikita Cicsaji orosz fotós, aki a News.ru orosz hírportálnak dolgozott, meghalt egy ukrán dróntámadásban a Donbaszban - jelentette a hírportál.
     

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
Nemzetközi Irán kitiltja a nemzetközi ellenőröket az atomlétesítményeiből
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:07
Ha nincs biztonság, nincs ellenőrzés sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG