5p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Barcelonában már elkezdték csökkenteni az autóforgalmat a gyalogosok javára, sőt, a párizsi Champs-Élysées is autómentessé válhat. Hamburg pedig 20 éven belül, egyes merész tervek szerint, teljesen autómentes város lehet. Úgy tűnik, London lesz a következő a sorban.

Naponta akár félmillió látogató is sétálgat az Oxford Streeten, egyik üzletből ki, a másikba be. Ez London leghíresebb bevásárlóutcája, mintegy 300 üzlettel. Itt, valamint a Covent Garden, a Bond Street és a Piccadilly környékén számos világmárkás butik található. A legendás utcát különösen karácsonykor látogatják meg ma a világ minden tájáról érkező turisták, hiszen pazar díszeiről és fényáradatáról ismert, amelyeket minden évben egy híresség kapcsol be, november közepén.

Az utóbbi harminc évben az Oxford Street, amely a Hyde Park sarkánál lévő Marble Arch-nál kezdődik és a St Giles' Circusig terjed, sokat szenved a turistaözön miatt. Az autók miatti nagyfokú környezetszennyezés mindenki számára nyilvánvalóvá vált, az itt élők és dolgozók próbálnak tiltakozni ellene, de az ide utazók se örülnek a tömegnek.

A helybeliek soha nem itt vásárolnak

Az utóbbi időben megváltozott a helyzet. Míg egyes turisták ma is azért jönnek ide, hogy shoppingoljanak, mások elkerülik, mint a pestist – ahogy a svéd Vagabond című lap cikkírója fogalmaz. Újabban a brit főváros turisztikai szakemberei és a helyszínt kiválóan ismerő bloggerek megpróbálják elterelni a turistaáradatot más környékekre. Ma már se szeri, se száma az olyan tippeknek, amelyek lényege, hogy felejtsük el az Oxford Streetet. Bár a Selfridges áruház meglátogatását nehéz kihagyni annak, aki először jár Londonban. 

Eltűnhetnek az autók London közepéből
Eltűnhetnek az autók London közepéből
Fotó: Londoni polgármesteri hivatal

A világ összes méregdrága márkája képviselteti itt magát, de jellemző, hogy a helybélieknek soha nem itt vásárolnak, hiszen a magas árak mellett eszük ágában sincs megvenni a felkapott amerikai cuccokat, mint mondjuk a Kardashian nővérek kozmetikumait.

Az Oxford Street forgalomcsökkentése nem most kezdődött el, eddig is csak a buszok és taxik behajtása volt engedélyezett (meg bizonyára, korlátozott időben, néhány áruszállító kocsié és kivételezett üzlettulajdonosé), ennek ellenére akkora a forgalom, hogy lassan akadályozza a gyalogosok mozgását. A javaslatot sokan támogatták, de annak idején leszavazta a konzervatív vezetés.

Friss tervekkel jelentkezett a polgármester

Az utca autómentessé tételének új terveit London polgármestere, Sadiq Khan jelentette be, miközben kiemelte: az Oxford Street egykor az Egyesült Királyság kiskereskedelmi ágazatának koronaékszere volt, de kétségtelen, hogy az elmúlt évtizedben óriási károkat szenvedett. A klasszikus nagyáruházaknak betett a Covid, akárcsak az online értékesítés felpörgése. Ugyanakkor a zsúfoltság nem csökkent.

A megszállott London-imádókat persze nehéz lebeszélni az itteni kószálásról. Ezért több turisztikai blogger újabban úticélokat tanácsol az ide látogatóknak, amelyek kívül esnek ezen a régión és más néznivalókat helyeznek előtérbe.
Az magától értetődő, hogy aki először jár itt, nem hagyhatja ki az olyan klasszikusokat, mint a Big Ben, a Szent Pál-székesegyház vagy a Tower Bridge. Ha azonban már volt itt, érdemes buszra szállnia, és visszasétálnia Kelet-Londonba, és a Temze déli részéhez, közben pedig felfedezni kis kitérőket, sikátorokat ismeretlen utcákat, tereket.

Docklands, az új sztár

Docklands és a folyó déli oldala egyre népszerűbb, nagyon szépen fejlődik. Patinás régi kocsmák maradtak itt meg, és új trendi kávézók nyíltak. Ezután érdemes elsétálni a folyó déli oldalán a Borough Markethez és a Tate Modern galériához, ami közel van a Covent Gardenhez. Egy másik fejlődő terület, amely folyamatosan szépül a folyó északkeleti oldalán található Shoreditch. Meglepő butikok, nagyszerű street food és egyedi kínálatú alternatív üzletek várják az ide látogatókat. Köztük természetesen sok szálloda is, mint például a Hoxton hotel.

Marylebone-ban, a Prince Regent közelében található a fantasztikus Daunt Books könyvesbolt, amit élmény meglátogatni. Ezen a környéken főleg csak a helyiek vásárolnak, hasznos néhány mellékutcába belesni, hogy megismerkedjünk a kis boltok kínálatával.

Fish and chips helyett rendeljen pásztorpitét

Brixtonban tapasztalhatjuk meg igazán, hogyan élnek az itteni emberek. Jó ötlet felszállni egy buszra a Fehér Kápolnához, amelynek környékén fantasztikus éttermek találhatók. A Primerose Hill is nagyon kedves része Londonnak, sok bájos kávézóval és buja parkkal, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik az egész metropoliszra. A bloggerek újabban azt tanácsolják, hagyjuk ki a klasszikus fish and chips rendelését, inkább döntsünk a szintén híres pásztorpite mellett. A kocsmákban persze kötelező megkóstolni a százféle sört.

A turistáknak program gyanánt mindenekelőtt a múzeumokat ajánlják, de nem a felkapottakat, hanem például a Közlekedési Múzeumot, amely tökéletes program a gyermekkel érkezők számára. Ugyancsak ajánlott a Természettudományi Múzeum meglátogatása.

Meglepő tipp lehet egy turistának, hogy látogasson el egy temetőbe, ezek a történelembe való csöndes betekintést nyújtják, a művészi sírboltokon és síremlékeken keresztül.

Címkék: Nemzetközi London

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
Nemzetközi A BRICS országokat még csak fenyegeti Trump a büntetővámmal
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:38
Egy forrás szerint a büntetővám csak akkor kerül bevezetésre, ha „Amerika-ellenesnek” ítélt politikát folytatnak a BRICS tagok.
Nemzetközi Orosz csoda: a belföldi turizmus lett a gazdaság motorja
Elek Lenke | 2025. július 8. 14:18
A digitális eszközök megteremtették az egyéni utazás lehetőségét, felpörgették az orosz turizmust. 
Nemzetközi Zelenszkij ritka jó hírt kapott Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 13:10
Érkeznek a fegyverszállítmányok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG