4p

Az együttműködésen alapuló világrend, amelyet 25 évvel ezelőtt elképzeltek, nem valósult meg, helyette a kíméletlen geostratégiai versengés új korszaka köszöntött be, ami miatt Európának sebességet kell váltania – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a davosi Világgazdasági Fórumon.

Von der Leyen kifejtette, hogy a XXI. század nagy várakozásokkal kezdődött, 2000 körül a hiperglobalizáció korszaka a csúcspontján járt, a technológiában még mindenki egyértelműen csak a fejlődés és a béke érdekében munkálkodó erőt látta, a G7-csoport Oroszországgal kiegészülve G8-ra bővült, egyesek még a történelem végét is emlegették. Itt, a davosi Világgazdasági Fórumon a világ vezetői korábban arról tanácskoztak, hogyan lehetne a globális együttműködés révén felszámolni a szegénységet és a betegségeket.

Von der Leyen szerint változnia kell az EU-nak is
Von der Leyen szerint változnia kell az EU-nak is
Fotó: MTI/EPA/Julien Warnand

Egy integráltabb és együttműködőbb világ ígérete után azonban ma azt látjuk, hogy a világ új vonalak mentén töredezni kezdett. Bár 2000 óta a globális kereskedelem volumene megkétszereződött, a regionális blokkokon belüli kereskedelem nagyobb ütemben bővül, mint a blokkok között. Csak tavaly a globális kereskedelmi korlátozások megháromszorozódtak, az ellátási láncoktól való függésünket időnként fegyverként fordítják ellenünk, és a minket összekötő létesítmények, mint például a tenger alatti kábelek, támadások célpontjaivá válnak. A mesterséges intelligenciától a tiszta energiákig, a kvantumtól az űrig, az Északi-sarktól a Dél-kínai-tengerig folyik a versengés az erőforrásokért, az új technológiákért és a globális kereskedelmi útvonalakért – mondta a bizottság elnöke.

Von der Leyen hangsúlyozta: a világ változik, és ezért az Európai Uniónak is változtatnia kell. Európa korábban az Oroszországból érkező olcsó energiára hagyatkozott, és túlságosan gyakran kiszervezte a saját biztonságát, de ezeknek az időknek már vége. Közölte, hogy az Európai Bizottság jövő héten bemutatja az úgynevezett versenyképességi iránytűt, azt az útitervet, amellyel a következő öt évben növelnék a termelékenységet az innovációs szakadékok kiegyenlítése révén, összehangolnák a szén-dioxid-mentesítést és a versenyképességet, leküzdenék a munkaerőhiányt, és visszaszorítanák a bürokráciát.

Ezt a stratégiát – fejtette ki von der Leyen – három alapvető területen fogják alátámasztani. Elsőként hatékony tőkepiac kiépítésére van szükség, ösztönözni kell, hogy az európai megtakarításokat unión belüli beruházásokra fordítsák. Ezzel a céllal egy európai megtakarítási és beruházási uniót fognak létrehozni.

Másodszor jelentősen meg kell könnyíteni az üzleti tevékenyéget az unión belül, egyszerűsíteni kell az uniós szabályokat, és le kell építeni a felesleges bürokráciát. Von der Leyen kiemelte, hogy az egységes piacot a mai napig túl sok nemzeti korlátozás sújtja, és a vállalatoknak 27 különböző tagállami szabályozással kell megküzdeniük. Ehelyett az unió azt fogja ajánlani az innovatív vállalkozásoknak, hogy az EU területén egyetlen egységes szabályrendszer szerint működhessenek.

A harmadik pillér az lesz, hogy lebontják az energiaunió előtti utolsó akadályokat is, és beruháznak a zöld technológiák új generációjába azzal a céllal, hogy az energia ára stabil és alacsony legyen.

A bizottság elnöke hangsúlyozta, hogy az uniónak kiegyensúlyozottabb kapcsolatot kell kiépíteni Kínával, és megoldásokat kell találnia a közös érdekeltségű ügyekben.

Az Egyesült Államok viszonylatában is pragmatizmusra kell törekedni: az unió prioritása lesz, hogy minél előbb konzultációkat kezdjen, és megvitassa a közös ügyeket.

„Mindkét oldalon nagyon sok forog kockán” – fogalmazott, hozzátéve, hogy az amerikain és az európain kívül nincs a világon két másik olyan gazdaság, amely ennyire integrált lenne.

A párizsi klímaegyezménnyel kapcsolatban von der Leyen azt mondta: a megállapodást továbbra is „az emberiség legjobb reményének” tartja.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Egy vezéráldozatot már követelt az izraeli választás
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:53
Lemondott az izraeli politika egyik veteránja.
Nemzetközi Fontos hír jött a krakkói tragédiáról – frissítve
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 16:38
A magyar külügy is megszólalt.
Nemzetközi Elképesztő szerencséje volt a két hős lengyel rendőrnek – de a krakkói gyilkosnak is
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 15:54
Az egyik rendőr valószínűleg az életét köszönheti ennek.
Nemzetközi Veszélybe került a Los Angeles-i olimpia, az oroszok örülhetnek a fejleményeknek
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:59
Változtatni kellett a szabályokon, különben nem lett volna '28-ban olimpia?
Nemzetközi Úgy tűnik, mégis odaengedik az oroszok és az amerikaiak az európaiakat is az asztalhoz Abu-Dzabiban
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 14:33
Részt vesznek a háború lezárást célzó tárgyalásokon az európaiak is.
Nemzetközi Találatot kaphatott a szaúdi főváros egyik ikonikus épülete
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:46
Az Aramco egyik épülete szenvedett károkat.
Nemzetközi Az oroszok szerint minden a lehető legjobban alakul az ukrán fronton
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 13:11
Minden frontszakaszon előrenyomul az orosz haderő – az orosz haderő tájékoztatása szerint.
Nemzetközi Megvan, mikor indul az új időszámítás Szerbiában
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:53
Összeül az új parlament, rögtön fontos szavazások is jönnek.
Nemzetközi Újabb dermesztő részleteket közöltek a krakkói mészárlásról – felkavaró tartalom
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:47
Két külföldi áldozat is van, a merénylő állapotáról is új információkat közölte a lengyel hatóságok. A videók megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk!
Nemzetközi Trump mindenkit meglepett egy felkéréssel – de lehet, hogy összekevert két embert
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 11:06
Furcsa jelöltje van az elnöknek egy fontos posztra – de lehet, hogy baki történt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG