4p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

Miközben az EU a héten elfogadta a 15. szankciós csomagot Oroszországgal szemben, a tengeren szállított orosz olajat pedig már 2022-ben kitiltotta az EU-ból, addig India még szorosabbra fűzi kapcsolatait az orosz gazdasággal, és a napokban rekordméretű üzletet kötött a Rosznyefttel.

Gigantikus szerződést ütött nyélbe a Rosznyeft a Reliance nevű olajfinomítóval: az állami kézben lévő orosz olajipari cég naponta csaknem 500 ezer hordó olajjal látja majd el a magánkézben lévő indiai céget, értesült a Reuters az üzletet ismerő forrásokból. A hírügynökség szerint az az eddig legnagyobb energiaipari üzlet a két ország között.

Hosszútávú gigabiznisz 

A megállapodás 10 évre szól – és további 10 évre meghosszabbítható – , a globális ellátás 0,5 százalékának felel meg, értéke pedig a jelenlegi árakon számolva évi mintegy 13 milliárd dollár.

A szállítások jövő januárban kezdődnek majd, és nagyrészt Ural típusú olajat fednek le, amely a legnépszerűbb olajfajta az indiai finomítók számára. Az olajat a Reliance Dzsámnagarban található finomítója fogja használni, amely a világ legnagyobb ilyen típusú létesítménye. (A város a nyugat-indiai Gudzsarát államban fekszik.)    

Narendra Modi indiai kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök idén júliusban Moszkvában – India fokozza a bizniszt Oroszországgal
Narendra Modi indiai kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök idén júliusban Moszkvában – India fokozza a bizniszt Oroszországgal
Fotó: Kremlin.ru/ Szergej Bobjlev/RIA Novosti

A vételárra 2025-ben hordónként három dollár kedvezményt adnak az oroszok, az összességében pedig a havi dubaji átlagárhoz igazodik. Az árazást és a mennyiséget minden évben felülvizsgálják a piaci fejleményektől függően.

A Rosznyeft nem kommentálta az értesülést. Az indiai cég pedig csak annyit közölt, hogy nemzetközi szállítókkal, köztük oroszokkal is együttműködik, az üzleteket pedig piaci alapon kötik.

Mivel India nem vetett ki szankciókat az orosz energiahordozókra, a helyi olajfinomítók továbbra is importálhatják azokat. És a jelek szerint jól járnak: a nyugati büntetőintézkedések az orosz olajat ugyanis hordónként minimum 3-4 dollárral olcsóbbá tették a rivális típusoknál.     

Az ázsiai ország energiapiaca egyébként az egyik leggyorsabban növekvő piac a világon és Kína növekedésének lassulásával a globális kereslet egyik motorjává válik. Az olajipari cégek pedig nagy versenyt folytatnak azért, hogy elláthassák ezt a piacot.

Ami a politikai hátteret illeti, Vlagyimir Putyin orosz elnök a tervek szerint hamarosan hivatalos látogatást tesz Indiában Narendra Modi miniszterelnök meghívására – a Kreml szerint a vizitre jövő év elején kerülhet sor.

Modri egyébként idén júliusban járt hivatalos látogatáson Moszkvában – akkor Putyin többek között arról beszélt, hogy a két ország közötti kereskedelem folyamatosan és jelentősen növekszik. 

A hírügynökség a mostani hírrel kapcsolatban emlékeztet arra is, hogy Donald Trump megválasztott amerikai elnök beiktatása, 2025. január 20-a után azonnal nyomást kíván helyezni Moszkvára és Kijevre a háború befejezése érdekében.

Már India az orosz olaj legnagyobb vevője   

Ahogy arról korábban beszámoltunk, India júliusban már megelőzte Kínát a világ legnagyobb orosz olajimportőreként, tehát az indiai finomítók már több olajat vásárolnak Oroszországtól, mint a kínaiak. Akkor az orosz nyersolaj India teljes olajimportjának a 44 százalékát tette ki, és új rekordszintre, napi mintegy 2 millió hordóra nőtt, ami 12 százalékkal több egy évvel korábbhoz képest.

India teljes energiaiimportjának pedig több mint egyharmadát teszi ki az orosz olaj jelenleg.

A világ legnépesebb országa azt követően vált annak egyik legnagyobb, majd legnagyobb importőrévé, hogy az Európai Unió szankciókat vetett ki az orosz olajra az Ukrajna elleni katonai agresszió miatt 2022 végén, amit 2023 elején az olajipari termékekre is kiterjesztett – a behozatali tilalom alól csak a vezetéken szállított olaj kapott mentességet, többek közt a magyar kormány nyomására. 

És miközben most India megkötötte eddigi legnagyobb energiaipari üzletét Oroszországgal, az EU újabb, sorrendben 15. szankciós csomagjáról állapodott meg.

Ennek keretében például további 52 orosz olajat és gázt szállító, homályos tulajdonosi hátterű tankert tiltanak ki az uniós kikötőkből (ezek az úgynevezett orosz árnyékflottához tartoznak), amelyek „segítenek Moszkvának milliárdokat keresni” a tiltott eladásokból.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Tovább tolódik a brit-amerikai támaszpont sorsa
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 15:45
A brit kormány felfüggesztette a Chagos-szigetek, köztük a legnagyobb brit-amerikai támaszpontnak otthont adó Diego Garcia szuverenitásáról Mauritiusszal kötött megállapodás végrehajtását, miután lejárt az egyezmény tárgyalására biztosított parlamenti idő, és az Egyesült Államok hivatalos jóváhagyása is késik.
Nemzetközi Szakértő: ennyi robbanószerrel alig lehetett volna kárt okozni a szerbiai olajvezetékben
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 14:16
A Szerbiában felfedezett robbanóanyag mennyisége sem a Török Áramlat gázvezeték megsemmisítéséhez, sem jelentős roncsolásához sem lett volna elég. 
Nemzetközi Várakozás Iszlámábádban: az amerikai-iráni tárgyalások öt legnagyobb vitapontja
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 12:34
Iszlámábádban tárgyal a két fél, az asztalukon minimum öt olyan ponttal, amelyek régóta húzódnak. 
Nemzetközi Elstartolt a voksolás az amerikai kontinensen
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:22
Megkezdődött az amerikai földrész magyar külképviseletein az országgyűlési képviselők választása helyi idő szerint szombat reggel. Összesen 5586-an voksolhatnak az amerikai kontinensen, négy évvel ezelőtt ez a szám négyezer volt.
Nemzetközi Májustól járműnek számít az elektromos roller Ausztriában
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 11:11
Májustól új szabályok lépnek életbe Ausztriában az elektromos rollerek használatára vonatkozóan: kötelezővé válik az irányjelzők felszerelése, a 16 év alatti vezetőknek pedig bukósisakot kell viselniük.
Nemzetközi Íme Donald Trump újabb nagyívű víziója
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:50
Donald Trump nem csak gigantikus báltermet szeretne a Fehér Házba, de egy minden eddiginél nagyobb diadalívet is Washington DC-be.
Nemzetközi „Isten nem áld meg egyetlen konfliktust sem” – így kritizálta a pápa az iráni háborút
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:22
A közösségi médiás bejegyzés nem nevez meg neveket, de bírálja a vallás felhasználását az USA közel-keleti háborújának dicsőítésére. 
Nemzetközi Így ért földet az Artemis-2 magyar idő szerint hajnali kettőkor
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:19
Probléma nélkül megérkezett az Artemis–2-küldetés legénysége a Földre, a történelmi pillanatoknak éjszaka lehettünk szemtanúi: a három amerikai és egy kanadai űrhajós magyar idő szerint nem sokkal éjjel 2 óra után landolt San Diego közelében a Csendes-óceánra. Az Artemis–2 űrrepülésével csaknem 54 év után jutott ember ismét a Hold közelébe.
Nemzetközi Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 19:47
Átfogó kollektív szerződést kötött a Lufthansa City Airlines és a ver.di szakszervezet a pilóták és a légiutas-kísérők foglalkoztatásáról. A megállapodás az első ilyen jellegű egyezség a vállalatnál, és egységes keretet teremt a repülő személyzet munkafeltételeire és bérezésére – közölte a vállalat sajtóosztálya.
Nemzetközi Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 19:17
Komoly finanszírozási problémák veszélyeztetik Donald Trump gázai újjáépítési tervét: a korábban beígért 17 milliárd dolláros támogatásnak eddig csak töredéke folyt be a létrehozott Békebizottsághoz – számolt be róla a Reuters nyomán a Portfolio.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG