2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának új, független jelentése azzal vádolja Izraelt és a Hamászt, hogy háborús bűnök és emberi joggal kapcsolatos jogsértések sorozatát követték el tavaly október 7-e óta.    

Az ENSZ-szakértők nyomozásán alapuló jelentés szerint mind a zsidó állam, mind a palesztin szélsőséges iszlamista szervezet szándékos gyilkosságokat követett el a civil lakosság ellen, amelyek háborús bűnöknek minősülnek, írja a BBC.

A jelentés, amely az október 7-e és 2023 vége közötti időszakot öleli fel, Izraelt emberiesség elleni bűncselekményekkel, ezen belül kínzással, kiirtással, valamint a palesztin férfiak és fiúk célzott üldözésével vádolja. Számos más háborús bűn is szerepel az Izraellel szembeni vádak között, köztük éheztetés, kollektív büntetés, valamint több mint tízezer gyerek meggyilkolása és megcsonkítása. 

Egy férfi visz egy sebesült gyereket a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban egy izraeli légicsapás után 2023. november 20-án
Egy férfi visz egy sebesült gyereket a Gázai övezet déli részén fekvő Rafahban egy izraeli légicsapás után 2023. november 20-án
Fotó: EPA/MOHAMMED SABER

A vizsgálat vezetője, Navi Pillay szerint az izraeli hadsereg nehézfegyverzetet vetett be lakott területen, ami háborús bűnnek minősül, mivel közvetlenül a civil lakosságot támadták azzal a céllal, hogy „maximális károkat” okozzanak. Izrael visszautasította a vádakat.

A Hamászt szintén számos, az október 7-i támadás során elkövetett háborús bűnnel, többek között kiterjedt szexuális erőszakkal és tömeges gyilkosságokkal vádolta meg a szervezet.

A Hamász tavaly október 7-i terrortámadása mintegy 1200 áldozatot követelt, mintegy 250 embert túszul ejtettek. A válaszult indult izraeli hadműveleteknek több mint 36 ezer halálos áldozata van a Gázai övezetben. Helyi közlések szerint az áldozatok között mintegy 16 ezer gyerek van. További több ezer áldozat lehet a romok alatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Donald Trump megint bejelentett egy óriási importvámot
Privátbankár.hu | 2025. július 9. 06:55
Washington 50 százalékos importvámot vet ki a rézre.
Nemzetközi Németország beidézte a kínai nagykövetet a vörös-tengeri incidens miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:53
Berlin szerint a kínai akció veszélyeztette a vörös-tengeri hajózást védő katonai személyzet életét.
Nemzetközi Az EU túlzottdeficit eljárása többet megenged majd Magyarországnak is
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 19:01
Az Európai Unió Tanácsa aktiválta a Stabilitási és Növekedési Paktum (SGP) nemzeti kivételi záradékát 15 tagállam számára.
Nemzetközi Ideiglenesen lezárták az Akropoliszt, betiltottak többfajta munkavégzést
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 17:25
Görögország kedden több órára lezárta az Akropoliszt, miután a mediterrán térséget a nyár második komoly hőhulláma érte el, a hőmérséklet helyenként a 41 Celsius-fokot is megközelítheti.
Nemzetközi Az EU jóváhagyta a bolgár eurót – amit helyben elleneznek
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 16:39
Kedden jóváhagyták az EU pénzügyminiszterei azokat a jogszabályokat, amelyek lehetővé teszik Bulgária csatlakozását az euróövezethez.
Nemzetközi Az Európai Ügyészség vizsgálja a szélsőjobboldali uniós képviselők pénzügyeit
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 15:55
Az Európai Ügyészség (EPPO) vizsgálatot indított az Identitás és Demokrácia nevű, mára feloszlatott európai parlamenti szélsőjobboldali frakció állítólagos pénzügyi visszaélései miatt.
Nemzetközi Ezt jól kifőzték Indiában
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:51
Az ázsiai óriás 2026-tól kezdődően a főzőgáz mintegy 10 százalékát-az Egyesült Államokból kívánja importálni.
Nemzetközi A BRICS országokat még csak fenyegeti Trump a büntetővámmal
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 14:38
Egy forrás szerint a büntetővám csak akkor kerül bevezetésre, ha „Amerika-ellenesnek” ítélt politikát folytatnak a BRICS tagok.
Nemzetközi Orosz csoda: a belföldi turizmus lett a gazdaság motorja
Elek Lenke | 2025. július 8. 14:18
A digitális eszközök megteremtették az egyéni utazás lehetőségét, felpörgették az orosz turizmust. 
Nemzetközi Zelenszkij ritka jó hírt kapott Amerikából
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 13:10
Érkeznek a fegyverszállítmányok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG