2p

Útjára indult Kínából a 2011-ben létesített rendszeres Kína-Európa vasúti teherszállító szolgáltatás 90 ezredik szerelvénye - jelentette be a kínai állami vasúttársaság.

A 90 ezredik szerelvény szombat reggel indult el Senhszi (Shaanxi) tartomány székhelyéről, Hszian (Xi'an) városból 55 konténerrel megrakodva. A szerelvény Hszincsiang-Ujgur autonóm régió és Kazahsztán határán fekvő Khorgos határállomáson keresztül hagyja el Kínát, áthalad Kazahsztánon és Oroszországon, majd körülbelül 15 nap múlva eléri a lengyelországi Malaszewicze városát.

A 2011-ben indult Kína-Európa tehervonat-szolgáltatás a vállalat szerint eddig több mint 8,7 millió konténert szállított több mint 380 milliárd dollár értékű áruval Kína és Európa között. Az évente megforduló szerelvények száma a kezdeti néhány tucatról 2023-ra 17 ezerre emelkedett. A növekedés megugrása 2016-ban következett be, amikor 1702-ről évi 39,5 százalékos átlagos növekedéssel tavaly elérte a 17 ezret.

Az első 10 ezer szerelvényhez 90 hónapra volt szükség, míg a 80 ezrediktől a 90 ezrediket már 7 hónap alatt sikerült elérni. A havi járatok száma 2020 májusa óta meghaladja az ezret. Az egy év alatt leszállított áruérték 2016-ban 8 milliárd dollár volt, tavaly pedig már 56,7 milliárd dollár. A Kína-Európa tehervonat hálózata eddig 25 európai ország 223 városába jutott el és létesített áruszállító kapcsolatot több mint száz ázsiai várossal.

MTI

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG