3p

A lengyel helyhatósági választások második fordulójában a kormánykoalíciót irányító Polgári Koalíció (KO) jelöltjei győztek Krakkóban, Wroclawban és Rzeszówban is a szavazóhelyiségeket elhagyók körében készült, vasárnap este ismertetett exit poll eredmények szerint.

A lengyel helyhatósági választások második fordulójában a szavazók azokban a körzetekben járultak az urnákhoz, amelyekben a két héttel ezelőtti első fordulóban a polgármesterjelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok több mint 50 százalékát. Összesen 748 településen, ezen belül kilenc vajdasági központban szavaztak.

Donald Tusk pártja a lengyel helyhatósági választásokon is sikeres volt
Donald Tusk pártja a lengyel helyhatósági választásokon is sikeres volt
Fotó: EPA / Piotr Nowak

Az Ipsos közvéleménykutató-cég a krakkói, a wroclawi és a rzeszówi polgármester-választásra vonatkozóan készített exit pollt.

Ennek eredményei szerint a dél-lengyelországi Krakkóban Aleksander Miszalski, a Polgári Koalíció (KO) jelöltje győzött kihívójával, a balliberális körökhöz közel álló független jelölttel, Lukasz Gibalával szemben. A két jelölt közötti különbség azonban 2,2 százalékot tesz ki, így alacsonyabb az Ipsos által megjelölt statisztikai hibánál, a végeredmény ezért más lehet.

A nyugat-lengyelországi Wroclawban Jacek Sutryk, a KO által támogatott, hivatalban lévő polgármester győzte le Izabela Bodnart, a szintén a kormánykoalícióhoz tartozó Harmadik Út tömörülés politikusát.

A délkelet-lengyelországi Rzeszówban a várost eddig is irányító Konrad Fiolek, a KO politikusa győzött Waldemar Szumny, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) politikusa felett.

A végeredmények kihirdetését az országos választási bizottság (PKW) legkésőbb keddre tervezi.

A 18 vajdasági székhely közül az április 7-i első fordulóban 9 helyen, köztük Varsóban győzött a KO jelöltje, illetve a KO által támogatott független politikus. Lengyelországban 16 vajdaság van, de 2 vajdaságnak két-két székhelye van, az egyik a választott közgyűlésé, a másik a központi végrehajtó hatalmat helyben képviselő hivatalé.

A lengyel helyhatósági választásokon a polgármesterekről, valamint a háromszintű – községi, járási és vajdasági – önkormányzati szervek képviselőiről döntöttek.

Az első fordulóban a PiS párt a szavazatok 34,3 százalékát kapta, míg a KO a voksok 30,6 százalékát szerezte meg.

Az április 7-i eredmények alapján mind a 16 vajdasági közgyűlésben, valamint a járási és községi közgyűlésekben is eldőlt a mandátumeloszlás. A KO más kormánykoalíciós partnerekkel együtt 11, a PiS pedig legalább 4 vajdaságot irányít majd. Egy vajdaságban nem kizárt egy PiS-többségű koalíció.

A PiS viszont a járási önkormányzatokban szerzett fölényt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Beállt a jégkorszak a francia és a német párt között
Káncz Csaba | 2024. május 24. 09:31
A német populista jobboldali AfD párt támogatottsága csökken, míg francia megfelelője, a Rassemblement National vezet a felmérésekben. A két párt stratégiája egyre inkább távolodik egymástól és a héten meg is szakították hivatalos kapcsolataikat. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Kitoloncolná Európából az illegális migránsokat von der Leyen
Privátbankár.hu | 2024. május 24. 08:56
Legalábbis erről beszélt Brüsszelben a csúcsjelöltek vitáján. 
Nemzetközi Eszkalálódhat a háború: a lengyel légvédelem is beszállhat Ukrajna védelmébe
Privátbankár.hu | 2024. május 24. 07:16
Ez történt az éjjel az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.
Nemzetközi Megvan, ki nyerheti az EP-választásokat Olaszországban
Privátbankár.hu | 2024. május 24. 06:29
A Giorgia Meloni vezette Olasz Testvérek (FdI) jobboldali kormánypárt továbbra is a legnagyobb politikai erőnek számít, és 26 százalék feletti támogatottságot mutat - derült ki az európai parlamenti választások előtti utolsó nyilvánosságra hozott felmérésekből csütörtök este.
Nemzetközi Sötét üzelmekre készülnek Magyarországon a kínai minisztérium emberei?
Litván Dániel | 2024. május 24. 05:41
A kínai hatóságok igyekeznek nagyon erős kontrollt gyakorolni a külföldön élő és tanuló kínaiak felett, az eszközökben pedig nem válogatnak. A legsötétebb üzelmeket pedig pontosan az az ártatlannak látszó kínai minisztérium bonyolítja, amelynek vezetőjével rendészeti egyezményeket kötött a magyar kormány.
Nemzetközi Brutális orosz támadás érte Harkivot - Zelenszkij kiakadt
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 19:36
Az orosz-ukrán háború 820. napja volt a csütörtöki. Esti hírösszefoglalónk. 
Nemzetközi Kirúgják a német AfD-t a szélsőjobboldali EP-frakcióból
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 18:03
Az Alternatíva Németországért már az Európai Parlament szélsőségesebb frakciójának is vállalhatatlanná vált.
Nemzetközi Valami olyan történt Magyarország szomszédjában, ami nálunk sosem fog
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 17:38
Népszavazást tartanak egy atomerőmű-bővítésről.
Nemzetközi Érdekes részlet derült ki Robert Fico merénylőjéről
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 16:58
A támadó egyúttal elnézést is kért.
Nemzetközi Putyin új húzása miatt nézhetnek nagyot nyugaton
Privátbankár.hu | 2024. május 23. 16:00
Az orosz elnök elővette a szemet szemért-elvet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG