2p

Külföldi méltóságok sora érkezik a január 20-án tartandó elnöki ceremóniára.

Az elnöki beiktatás szembemegy a hagyományokkal, így nem tűnik igaznak az, amit a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár állított. Ahogy arról reggeli cikkünkben részletesebben is írtunk, Facebook-posztjában Kovács Zoltán így fogalmazott:

tisztázzuk a tényeket: az amerikai elnök január 20-ai beiktatására – bármely más külföldi vezetőhöz hasonlóan – a magyar kormány egyetlen képviselője sem kapott „hivatalos” meghívást.

Az államtitkár szerint Trump elnök csapata – a hagyományokhoz híven – nem hívott meg külföldi állam- vagy kormányfőket. Kovács szerint az amerikai elnök beiktatása „hagyományosan a hatalom békés átadását ünneplő esemény, nem pedig külföldi méltóságok összejövetele”.

Mégis külföldi méltóságok összejövetele?

A Politico cikke szerint azonban Kovács Zoltán téved, ugyanis az elnök saját maga is több külföldi vezetőt meghívott a beiktatására, köztük az argentin elnök Javier Milei, az olasz miniszterelnök Giorgia Meloni, és a kínai elnök Hszi Csin-ping is a meghívottak közt szerepel. Továbbá több jobboldali európai politikus is, köztük a brit populista Nigel Farage, a francia Éric Zemmour, a belga Tom Van Grieken, valamint a volt lengyel miniszterelnök, a Brüsszellel hosszas jogállamisági vitába keveredő Mateusz Morawiecki is ott lesz.

Edward Frantz, az Indianapolisi Egyetem történelem és politikatudományi tanszékének vezetője úgy értékelte az ünnepséget, hogy a külföldi vendégek nagy száma egészen szokatlan, hiszen a beiktatás alapvetően teljességgel belügy, a külügyminisztérium adatai alapján korábban nem is nagyon volt erre példa. A cikk szerint ugyanakkor a meghívottak közös ideológiai háttere egyértelmű utalás arra, hogy a Fehér Házban milyen politikai légkör várható majd Trump elnöksége alatt.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Nő a hajléktalan gyerekek száma Oroszországban
Elek Lenke | 2026. május 3. 11:44
Van aki direkt betöri a kirakatot, hogy bevigyék melegedni a rendőrörsre.
Nemzetközi Trump asztalán az iráni béketerv, most értékeli az amerikai elnök
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 09:10
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, átnézi az új, 14 pontos iráni béketervet, de hozzátette, „nem tudom elképzelni, hogy elfogadható lenne.”
Nemzetközi Aggódva figyelhet Európa Trump szavaira
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 08:20
A korábban bejelentett ötezernél jóval több katonát fog kivonni az Egyesült Államok Németországból – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök szombaton.
Nemzetközi Csőbe húzhatták Donald Trumpot az iráni háborúval
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 16:52
Az amerikai elnök erős izraeli nyomásra szállt be az iráni háborúba, amely azonban nem a várakozásaik szerint alakult. Most pedig már nem tudja, hogyan szálljon ki belőle.
Nemzetközi Ötezer katonát von ki Trump Németországból
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 14:58
Az Egyesült Államok ötezer katonát von ki Németországból – jelentette be a Sean Parnell, az amerikai hadügyminisztérium szóvivője pénteken.
Nemzetközi Újabb szörnyű támadás történt Ukrajnában: buszon utazó civilek az áldozatok
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 13:28
Orosz drón csapódott be egy autóbuszba a dél-ukrajnai Herszon városban szombaton korán reggel, két ember életét vesztette, hét másik megsebesült – közölték a hatóságok.  
Nemzetközi Gyerekek és nők az izraeli támadás áldozatai Libanonban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:45
Tizenketten meghaltak és huszonöten megsebesültek izraeli támadásokban Libanonban – jelentette az NNA állami hírügynökség a bejrúti egészségügyi minisztériumra hivatkozva.  
Nemzetközi Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot”
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:15
Donald Trump megszűntnek nyilvánította az Iránnal folytatott „fegyveres harcot” pénteken a Kongresszusnak küldött levelében.  
Nemzetközi Magyar érintettje is van a lerohant segélyflotta ügyének – frissítve!
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 13:41
A majdnem 200 érintett aktivista között van egy magyar férfi is.
Nemzetközi Megtankolni is nehezen tudja a hajóit az amerikai haditengerészet Iránnál
Litván Dániel | 2026. április 30. 17:54
Teljesen újra kellett gondolni a logisztikát az amerikai haditengerészetnél.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG