3p

Negyedmilliós vagy bő félmilliós tüntetés lehetett Franciaországban a szélsőjobb ellen - beindult a választások előtti mozgósítás.

A rendőrség szerint 250 ezren, a szervezők szerint 640 ezren tüntettek szombaton Franciaországban, mintegy kétszáz városban a Nemzeti Tömörülés ellen meghirdetett megmozdulásokon.

Emmanuel Macron államfő a pártjának a múlt vasárnapi európai választásokon elszenvedett veresége után kétfordulós előrehozott választásokat írt ki június 30-ra és július 7-re, amelyeknek a felmérések szerint a legnagyobb esélyese a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (RN).

Az MTI összefoglalója szerint öt legjelentősebb szakszervezet és számos civil szervezet "a lehető legszélesebb körű megmozdulásokra" szólított fel "a szélsőjobboldal ellen", attól tartva, hogy az előrehozott választásokat követően a 28 éves Jordan Bardella, a Nemzeti Tömörülés elnöke és miniszterelnök-jelöltje alakíthat kormányt. Ahogy arról beszámoltunk, maga Macron is összefogásra buzdított a szélsőjobb ellen:

A legnagyobb megmozdulás Párizsban volt, ahol a rendőrség szerint 75 ezren vonultak az utcára. A felhíváshoz csatlakoztak a baloldali pártok is, amelyek Új Népfront néven közös jelölteket állítanak az előrehozott választásokon.

A szakszervezetek, az újonnan létrehozott baloldali koalíció és civil szervezetek felhívására tüntettek a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) ellen Párizsban 2024. június 15-én. Franciaországban június 30-án és július 7-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
A szakszervezetek, az újonnan létrehozott baloldali koalíció és civil szervezetek felhívására tüntettek a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) ellen Párizsban 2024. június 15-én. Franciaországban június 30-án és július 7-én előrehozott parlamenti választásokat tartanak.
Fotó: MTI/EPA/Andre Pain

Francois Hollande volt szocialista államfő szombaton meglepetést okozott azzal, hogy bejelentette, egykori választókörzetében a közép-franciaországi Tulle városában elindul a képviselői helyért. "A helyzet még soha nem volt ilyen súlyos" - indokolta döntését az exelnök.

Beindult a kampánygépezet - innen indulnak neki a választásoknak a pártok

Gabriel Attal miniszterelnök szombat este számos intézkedést ígért a megélhetési problémák javítására, egyebek mellett az energiaszámlák 15 százalékos csökkentését jövő téltől.

Az Opinionway kutatóintézet szombaton közzétett felmérése szerint ha vasárnap tartanák a választások első fordulóját, az RN 33 százalékos támogatottságra számíthatna, a baloldali szövetség 25, míg az elnöki tábor 20 százalékot érne el.

A jelöltállítás vasárnap este 6 órakor ér véget. A nemzetgyűlés tagjait kizárólag egyéni körzetekben választják, listás szavazás nincs. Az első fordulót június 30-án tartják, s azok a jelöltek jutnak tovább az egy hét múlva esedékes második fordulóba, akik legalább 12,5 százalékot elértek, így akár három jelölt is megküzdhet egy-egy helyért július 7-én.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Ezekkel a kommunistákkal egyezett meg Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 19:05
Az Egyesült Államok és Vietnam az utolsó pillanatban létrejött megállapodással új kereskedelmi egyezményt kötött, amely számos vietnami exportcikkre csak 20 százalékos vámot vet ki – közölte Donald Trump amerikai elnök és a vietnami állami média szerdán.
Nemzetközi Orbáni úton Lengyelország: bekeményítenek a bevándorlókkal szemben
Wéber Balázs | 2025. július 2. 18:31
Tovább szigorít a bevándorláspolitikáján a centrista lengyel kormány: jövő héttől ideiglenes határellenőrzéseket vezet be az illegális migráció megelőzésére hivatkozva. Az Orbán-kritikus Donald Tusk a jobboldal vitorlájából fogná ki a szelet, és igazodik a változó közhangulathoz. Ha másban nem is, de ebben a kérdésben egy platformon van a magyar kormánnyal. 
Nemzetközi Perzselő hőhullám tarol Európában – halálesetek is vannak
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 18:12
Van, ahol már halálos áldozatokat is követelt az extrém hőség. 
Nemzetközi Nagyon szigorú csökkentési tervet írt elő az EU
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 17:21
Az Európai Bizottság az üvegházhatást okozó gázok nettó kibocsátásának 90 százalékos csökkentését javasolja 2040-ig, hogy az 1990-es szinthez képest elérni kívánt cél megvalósításával az Európai Unió 2050-re klímasemlegessé válhasson – jelentette be a versenypolitikáért felelős biztos Brüsszelben szerdán.
Nemzetközi Senki ne keresse Putyint és Hszi Csin-pinget a riói BRICS-csúcson
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 16:44
Putyin után a kínai elnök is bejelentette, hogy nem utazik Rióba a BRICS-csúcstalálkozóra.
Nemzetközi Ennek nem fog örülni Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 15:52
Az Egyesült Államokban a növekedésre számító elemzői várakozásokra rácáfolva, 2023 márciusa óta először csökkent a foglalkoztatottak száma júniusban az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet szerdán közzétett adatai szerint.
Nemzetközi Dalai Láma: igenis tibeti hagyományok szerint választják meg utódját
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:47
A 90 éves vallási vezető születésnapja előtt posztolt közösségi oldalán. 
Nemzetközi Elismerték az oroszok, hogy ők lőtték le az azeri utasszállítót?
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 13:09
Egy levél és hangfelvételek bizonyíthatják, hogy orosz rakéta okozta a tragédiát.
Nemzetközi Putyin telefonált, Orbán Viktor boldog
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:36
Üdvözölte a legújabb fejleményeket a magyar miniszterelnök. 
Nemzetközi Irán kitiltja a nemzetközi ellenőröket az atomlétesítményeiből
Privátbankár.hu | 2025. július 2. 12:07
Ha nincs biztonság, nincs ellenőrzés sem.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG