Amikor Oroszország és Észak-Korea katonai együttműködéséről van szó, általában az van a fókuszban, mit kapnak az oroszok. Rengeteg lőszert (az orosz lőszerfelhasználás 40 százaléka érkezik Észak-Koreából a becslések szerint), ballisztikus rakétákat, tüzérségi eszközöket, és persze katonákat.
Ami a másik irányba megy, arról kevésbé szokott szó esni, pedig érdemes lenne odafigyelni erre is. Nem túlzás ugyanis azt állítani, hogy Észak-Koreában éppen egy haditechnikai forradalom zajlik, és ez az egész térség stratégiai egyensúlyát felboríthatja.
Az észak-koreai haderő soha nem volt jelentéktelennek nevezhető. Fegyverben tartott katonák számában az ország versenyben van az Egyesült Államokkal vagy éppen Indiával is, nagyjából 1,3 millió aktív szolgálatban álló katonájával. Az országnak hagyományosan rengeteg tüzérségi eszköze és páncélosa is van, haditengerészete és légiereje is számottevő.
Sok évtizedes lemaradás
Csakhogy a hosszú évek elszigeteltsége, gazdasági nehézségei, valamint a szankciók fokozatosan teljes elmaradottságba vezették nemcsak az országot, hanem a haderőt is. A 2020-as évekre a dél-koreai – és pláne a félszigeten nagyjából 25 ezer katonát állomástató amerikai – haderő túlzás nélkül több évtizedes előnybe került az észak-koreaival szemben.
Fotó: KCNA
Természetesen ettől nem lett volna sétagalopp egy háború Észak-Korea ellen, de el lehet képzelni, micsoda pusztítást végeztek volna a precíziós dél-koreai és amerikai fegyverek a legfeljebb a ’70-es évek technológiáját képviselő eszközök között.
Ezt is belátva koncentrálta kevéske erőforrásának aránytalanul nagy részét Észak-Korea nukleáris fegyverek fejlesztésére.
Igaz, ezek is kezdetlegesek voltak a maguk nemében, de egy atombomba és Szöul relációjában senki nem szívesen kísérletezett volna azzal, hogy mennyire megbízhatatlanok is valójában az észak-koreai nukleáris fegyverek.
Forradalmi változások
A helyzet most azonban gyorsan változik. A létfontosságú észak-koreai katonai segítség fejében Oroszország nemcsak szintén kritikus pénzt, olajt és élelmiszert küld Phenjannak, hanem katonai technológiát is.
Az oroszok – önös érdekből is, hiszen ők is használják ezeket ukrán célpontok ellen – tökéletesítették például a KN-23-as észak-koreai ballisztikus rakétákat, hogy azok megbízhatóbbak és pontosabbak legyenek. Átadtak légvédelmi eszközöket is Észak-Koreának, Kim Dzsongun pedig egy teszten elégedetten figyelte, hogy a légierő egyik MiG-29-ese egy új levegő-levegő rakétát lő ki – az észak-koreai vadászgépek évekig gyakorlatilag felszállni sem tudtak karbantartás, alkatrészek és pénz hiányában. Az új észak-koreai hadihajó már cirkálórakéták kilövésére alkalmas, ilyen technológiája sem volt eddig Phenjannak. (Oké, a hajó rögtön felborult, de azóta már kiemelték és rendbehozták.) Szó van nukleáris meghajtású tengeralattjáró építéséről is.
Persze ezek még mindig nem a 21. század fegyverei, de így is szintlépést jelentenek az észak-koreai haderőnek. Mondjuk a dél-koreai vagy amerikai légierőnek sem mindegy, hogy gépeinek gyakorlatilag nulla ellenállással kell számolniuk esetleges hadműveletek közben, vagy pár évtizedes orosz technológia ellen kell harcolniuk.
Mi több, Oroszország az űrtechnológia és a rakétatechnológia terén is segíti Észak-Koreát, ennek nyomán jelentősen nőhet az észak-koreai ballisztikus rakéták hatótávolsága és megbízhatósága, de például sor kerülhet az ország első kémműholdjának felbocsátására is.
De vannak még ezeknél is lényegesebb fejlemények. Az egyik az, hogy az ukrán frontra küldött észak-koreai katonák megfizethetetlen, értékes tapasztalatokat szereztek (és szereznek) egy modern, nagyjából egyenlő erőkkel vívott háborúban. Ilyesmivel nemhogy Dél-Korea, de még az Egyesült Államok sem igazán rendelkezik. (Igaz, iszonyatos veszteségek árán, hiszen a becslések szerint az első körökben érkezett nagyjából 12 ezer észak-koreai katonából legalább 6 ezer elesett, megsebesült vagy fogságba esett. De ez Kim Dzsongunt, aki egész népével úgy bánik, ahogy, nem igazán fogja meghatni, még ha látványosan el is sírta magát a kamerák előtt egy hazaérkező koporsó láttán. Közben már katonai mérnökök, vasútépítési szakemberek, műszaki egységek, logisztikai egységek, villanyszerelők is érkeznek a visszafoglalt kurszki régióba Észak-Koreából, szintén fontos tapasztalatokkal gazdagodva.
Ezzel összefüggésben az észak-koreaiak megismerkedtek a modern drónhadviseléssel is, és nagyon úgy tűnik, hogy beindulhat az országban a nagy hatótávolságú, az iráni Sahedekhez hasonló drónok, illetve kisebb FPV-drónok gyártása is. Márpedig éppen Ukrajna mutatta meg, hogy ezek hatékony eszközei akár egy technológiai fölényben lévő ellenféllel szembeni hatékony ellenállásnak is.
Önmagában az észak-koreai haderő drónokkal és azok hatékony bevetésének tapasztalataival való felszerelése is jelentősen megváltoztatja a Koreai-félsziget stratégiai egyensúlyát, és akkor még ott van a többi, fentebb felsorolt eszköz és a más téren szerzett tapasztalatok.
Ölbe tett kézzel nézik
És mit tesz közben Dél-Korea, hogy válaszoljon az új helyzetre? Nagyjából semmit. Ez több tényezőre vezethető vissza. Az ország gazdasági nehézségei és politikai instabilitása azt jelenti, hogy egyik politikai szereplő sem meri felvállalni a „kemény igazságok” (azaz hogy az észak-koreai haderő záros határidőn belül sokkal nagyobb fenyegetést fog jelenti, mint az elmúlt néhány évtizedben bármikor) kimondását, és egy milliárd dollárokban mérhető új fegyverkezési program beindítását.
Fotó: Wikimedia
Ha Dél-Korea tenni akarna valamit, akkor például elkezdhetne fegyvert szállítani Ukrajnának abban a reményben, hogy Oroszország veresége az észak-koreai együttműködést is magával rántaná – csakhogy a külpolitikailag hagyományosan nagyon óvatos dél-koreai vezetés nem igazán hajlandó ebbe az irányba lépni. Oroszország a háború előtt Dél-Korea egyik legfontosabb kereskedelmi partnere volt, Szöul pedig nem szeretné teljesen felégetni ezeket a hidakat, különösen Donald Trump vámháborús fenyegetéseivel a hátában.
És hát persze ott van az a teljesen általános emberi tulajdonság is, hogy alapvetően nagy katasztrófák előszelét érezve is szeretünk bízni abban, hogy majd csak lesz valahogy, nem is olyan vészes a helyzet.
„Egyértelműen aggódnunk kéne. De az emberek természete az, hogy elkerüljék a katasztrófát vagy ne vegyenek tudomást a valóság szörnyűségeiről” – mondja Csun Inbum, aki korábban parancsnokként volt tagja a dél-koreai fegyveres erők különleges egységeinek.
„Egy 10-es szintű Szupergodzillával állunk szemben. De a hivatalnokok csak egy tigrist látnak”
– teszi hozzá az észak-koreai fenyegetésről.
Boruló egyensúly
És nemcsak arról van szó, hogy egy esetleges élet-halál háborúban milyen esélyei vannak Északnak és Délnek egymás ellen. Gyakorlatilag két atomhatalomról beszélünk (Dél-Korea egyelőre számíthat az amerikai védőernyőre), tehát ez nem valószínű, és beláthatatlan következményekkel járna. Azonban Észak-Korea eddig tartózkodott egy kisebb hűfokú konfliktus kiprovokálásától, hiszen hagyományos erőinek esélye sem lett volna a déliek ellen.
Ha viszont változik a helyzet, akkor vajon melyik országfél lenne képes tovább tűrni egy elhúzódó hagyományos konfliktus veszteségeit, nélkülözéseit, gazdasági következményeit? Kinek érné meg jobban a békeszerződéssel soha nem lezárt koreai háború „felmelegítése”? De Észak előtt az a lehetőség is megnyílik, hogy orosz pénzzel, fegyverekkel és tapasztalatokkal felszerelkezve a régióban máshol is feszültségeket szítson, esetleg az oroszországihoz hasonló beavatkozást vállaljon.
Amikor elemzők korábban arról beszéltek, hogy az orosz-ukrán háború következményei a világrend felborulásával máshol is fegyveres konfliktusokhoz vezethetnek, akkor ilyesmikre is céloztak. A dominók lassan elérnek a Koreai-félsziget térségébe, és ki tudja, mit döntenek majd el.
A templomot 1872-ben építették. 
