3p

Belgrádi útja során a fejlődés szinte hihetetlen tempójáról számolt be a külügyminiszter.

A magyar külügyminiszter úgy vélekedett, hogy az Európai Unió óriási bajban van, a versenyképessége igen mélyre süllyedt, ebben a helyzetben pedig a közösségnek új lendületre lenne szüksége, ami a Nyugat-Balkánról jöhet, ahol Szerbia tölti be a vezető szerepet.

A magyar és a szerb kormányzat is stratégiai jelentőséget tulajdonít a kétoldalú kapcsolatok folyamatos fejlesztésének, amelyre különösképpen nagy szükség van jelenleg, az új világrend kialakulása közepette – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Belgrádban. A tárcavezető szerb kollégájával, Marko Duriccsal közös sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy új világrend, új realitás van kialakulóban az amerikai elnök beiktatása nyomán — számol be róla az MTI.

A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter üdvözli szerb kollégáját, Marko Duricsot
A magyar külügyminiszter, Szijjártó Péter üdvözli szerb kollégáját, Marko Duricsot
Fotó: Facebook/Szijjártó Péter

„Ma az Európai Uniónak legalább annyira érdeke a nyugat-balkáni államok csatlakozása, mint fordítva” – jegyezte meg. Valamint szégyennek nevezte, hogy a brüsszeli intézmények és bizonyos európai országok még mindig blokkolják Szerbia csatlakozási folyamatát. Ennek kapcsán az érintettek „gyávaságát” is kiemelte, mivel szavai szerint a bővítést akadályozók a zárt ajtó mögött rendkívül bátrak, amikor azonban jelen vannak a szerb kormány képviselői is, akkor teljesen másként fogalmaznak. Élesen kikelt az ellen, hogy az elmúlt években nem történt előrelépés a szerb integrációs folyamatban, és szánalmasnak minősítette, hogy egyes EU-s vezetők gátolják a harmadik csatlakozási fejezetcsoport megnyitását az országgal.

Baráti tanács

Szijjártó Péter kifejtette, hogy Szerbia ráadásul épp a gazdasági növekedésről, a versenyképességről szól.

„Én azt a tanácsot adtam az európai kollégáknak, hogy jöjjenek el Belgrádba, aztán menjenek haza, és két hét múlva jöjjenek el megint. Akkor látni fogják, hogy mit jelent a gazdasági növekedés, s mit jelent a gyors fejlődés” – mondta.

„Mi Magyarországról ezután is minden támogatást megadunk ahhoz, hogy Szerbia európai integrációs folyamata a lehető leggyorsabb legyen” – összegzett.

„Természetesen figyeljük a szerbiai eseményeket, s látjuk azokat a destabilizációs kísérleteket, amelyek zajlanak. Nekünk, magyaroknak az az érdekünk, hogy Szerbiában stabilitás és nyugalom legyen” – húzta alá. Kitért arra is, hogy Európa legmodernebb, legnagyobb és legszínvonalasabb határátkelőhelye épül meg majd Röszkénél, hogy a lehető leggyorsabban lehessen közlekedni a két ország között, továbbá arról is döntés született, hogy meghosszabbítják a már üzemelő határátkelőhelyek nyitvatartási idejét.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Zelenszkij tárgyalt: napokon belül fontos találkozót tartanak
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 19:21
A brit miniszterelnök fontos támogató.
Nemzetközi Öngyilkos lett a miniszter, akit Putyin hétfőn kirúgott
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 17:13
Autójában találták meg.
Nemzetközi Lavrov: „Értékeljük a magyar vezetés kiegyensúlyozott politikáját”
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:29
Kormánypárti lapnak adott interjút az orosz külügyminiszter.
Nemzetközi Valami megmozdult Németországban, jó hírek érkeztek
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 11:06
Nem erre számítottak.
Nemzetközi Éles figyelmeztetés érkezett a világgazdaság helyzetéről
Káncz Csaba | 2025. július 7. 10:16
Amint a kormányok a hidegháború utáni időszak legmagasabb szintjére növelik a hadseregre fordított kiadásokat, a „költségvetési konszolidáció” a szociális szolgáltatások visszavágásával jár. A jelentés figyelmeztet, hogy ez óhatatlanul a politikai feszültségek növekedését vonja maga után. Káncz Csaba jegyzete.
Nemzetközi Drónokkal támadták meg Harkivot az oroszok
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 10:01
A támadásban összesen 27 ember sérült meg.
Nemzetközi Áradás Texasban: 78 áldozat, tucatnyi eltűnt
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 09:05
A sár és a törmelék nehezíti a keresést.
Nemzetközi „Nevetséges”– Musk pártalapítására reagált Donald Trump
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 07:27
Trump és Musk viszonya hónapok óta feszült.
Nemzetközi Befutott Donald Trump újabb fenyegetése
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:49
A részletekkel egyelőre nem bajlódott.
Nemzetközi Trump letette a fegyvert az asztalra és az ígéret szerint használni is fogja
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 06:14
Washington maximális nyomásgyakorlást alkalmaz annak érdekében, hogy a következő hetekben megállapodást érjen el kereskedelmi partnereivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG