Szíria: Putyin most Erdogan kegyeit keresi

Az ​​orosz birodalmi befolyás visszaszerzésének kudarca Ukrajnában felgyorsította Moszkva befolyásának csökkenését Eurázsia egész területén, beleértve a dél-kaukázusi és közép-ázsiai volt szovjet tagköztársaságokat is. Erre a listára most a szír diktátor csúfos bukásával feliratkozott a Közel-Kelet is.

Nem volt exit stratégia

Amikor Putyin 2015-ben beavatkozott a szíriai polgárháborúba, a célja egyértelmű volt: Oroszország globális hatalmi pozíciójának megerősítése. A Kreml azzal dicsekedett, hogy Oroszország képes hatalmát messze a határain túlra is kivetíteni, akárcsak az Egyesült Államok.

De Putyin évekig figyelmen kívül hagyta Szíria súlyosbodó belpolitikai és gazdasági válságát.

Továbbra is arra összpontosított, hogy Szíriát Oroszország globális befolyásának megerősítésére használja fel, és nem rendelkezett világos tervvel a hosszú távú kivonulási stratégiára vonatkozóan. Miközben Moszkva kiterjesztette befolyását Afrikában, Szíria problémái tovább gyűrűztek.

Most azonban Aszad rezsimjének elképesztően gyors bukása számos kézzelfogható geopolitikai, reputációs – és esetleg belbiztonsági – költséget ró Oroszországra.

Az egyik nyilvánvaló geopolitikai költség az, hogy Moszkva elveszíti azon kevés hivatalos katonai-politikai szövetségesek egyikét, amelyeket a volt Szovjetunió felbomlása után megtartott a volt Szovjetunió területén kívül.

Emellett az, hogy Oroszország nem segítette Aszadot a hatalmon maradásában, szintén reputációs költséget okoz számára, amennyiben ez nem tud nem hatni az Oroszországgal való szövetségkötés költségeit és előnyeit mérlegelő országok vezetőinek számításaira.

Nem utolsó szempont az sem, hogy a széttagolt, győztes Aszad-ellenes erők között olyan szunnita dzsihadista csoportok is vannak, amelyek a múltban kapcsolatban álltak az al-Kaidával és az ISIS-szel, és amelyek ezért támogatást nyújthatnak az Oroszország ellen politikai erőszakos kampányokat folytató dzsihadista társaiknak.

Orosz szerecsenmosdatás

Meg kell jegyezni, hogy még a moszkvai székhelyű kormánypárti orosz kommentátorok egy része is komor képet fest Oroszország szíriai politikájának kimeneteléről. Ruszlan Pukov, az orosz védelmi minisztérium Közéleti Tanácsának tagja, akinek diagnózisa szerint „Oroszország egyre inkább a rothadó és hatástalan status quo fenntartására összpontosított Szíriában, lényegében a hanyatló és delegitimált Aszad-rezsim védelmére”.

Pukov töredelmesen bevallja, hogy Moszkva nem rendelkezik elegendő katonai erővel, erőforrással, befolyással és tekintéllyel a volt Szovjetunió területén kívüli hatékony katonai beavatkozáshoz, és ott lényegében csak más erős hatalmak leereszkedő engedélyével ténykedhet – és csak addig, amíg azok megengedik.

Fjodor Lukjanov, az orosz Kül- és Védelmi Politikai Tanács elnöke szerint „az, hogy Obama évekkel ezelőtt Oroszországot regionális hatalomként definiálta, ma nem tűnik sértőnek, sőt, éppen ellenkezőleg, a tevékenység irányát jelzi. Az amerikai elnök kijelentése óta eltelt tíz év alatt világossá vált, hogy a globális hatalmak elhagyják a színpadot, mert nemcsak nehéz, de felesleges is ilyen terhet cipelni. Ők maguk sem idegenkednek attól, hogy felülvizsgálják kötelezettségeiket. De a közvetlen környezetükben befolyással rendelkező regionális hatalmak biztosítják a stabilitást és a fejlődés alapját. És ez ma kivétel nélkül minden ország legfőbb célja. És nincs lehetőség arra, hogy elfogadható eredmény elérése nélkül kilépjenek a játszmából”.

Andrej Kortunov, az Orosz Nemzetközi Ügyek Tanácsának tudományos igazgatója keserűen állapítja meg, hogy az Aszad-rezsim váratlan összeomlása a 2021-es afganisztáni eseményekkel hasonlatos. Mindkét esetben a nemzeti fegyveres erők tulajdonképpen bizalmatlansági szavazást tartottak az ország vezetéséről, ami után a kormány kártyavárként omlott össze.

Ha Afganisztánban a tálib mozgalomnak (amelyet az Orosz Föderáció terrorista szervezetként ismert el és betiltott) sikerült megszilárdítania a hatalmat Kabulban, elkerülni a humanitárius katasztrófát, megakadályozni a több millió menekült előre jelzett áramlását, és még az első lépéseket is megtenni a nemzetközi elismerés felé, akkor Szíriában ennek a sikernek a valószínűsége csekélynek tűnik.

Túl nagyok a különbségek mindazok között, akik igényt tarthatnak arra, hogy részt vegyenek Aszad örökségének megosztásában – szunniták és síiták, kurdok és türkmének, alaviták és drúzok, világi politikusok és iszlám fundamentalisták, mérsékeltek és radikálisok között.

Nagyon nehéz lesz fenntartani azt a több, mint vegyes koalíciót Aszad megbuktatása után. Ez azt jelenti, hogy Aszad bukásával a politikai játszma Szíriában és környékén még csak most kezdődik. Ebben a játszmában Moszkva már nem tartja kezében a fő aduászt – zárja gondolatait lemondóan Kortunov.

Moszkva török játszmája

Moszkva szokatlan módon kerülte Törökország bírálatát a lázadók tevékenysége miatt. Ez a visszafogottság arra utal, hogy Oroszország diplomáciai kezdeményezést készít elő – talán olyat, amely lehetővé teszi Oroszország számára, hogy Szíria egyes részein fenntartsa jelenlétét, miközben északnyugaton eleget tesz a török érdekeknek.

Bármennyire is megterhelő Oroszország számára az ukrajnai háború, a Kreml nem tekinti úgy, hogy ez felülírná közel-keleti ambícióit. Ez azért van így, mert Szíria nem csupán egy katonai előretolt helyőrség.

Oroszország nagyhatalmi igényének egyik sarokköve, egy olyan színtér, ahol demonstrálhatja diplomáciai hatalmát és a nyugati intervencionizmus ellenpéldáját. Moszkva módosíthatja taktikáját, de Szíria feladása azt jelentené, hogy feladna valami sokkal értékesebbet, mint a terület: Oroszország nehezen kivívott pozícióját, mint nélkülözhetetlen hatalmi közvetítő a Közel-Keleten.

Moszkvának meg kell nyernie Ankara jóindulatát, mert számára túl sok forog kockán. A haditengerészeti támaszpont Tartuszban Oroszország egyetlen melegvízű hadikikötője, amelyet a Szovjetuniótól örökölt.

Ez kulcspozíció

A közelmúltban Tartusz meghatározó szerepet játszott Oroszország haditengerészeti műveleteiben, amelyet a szíriai polgárháborúba való beavatkozásra, afrikai haderő kivetítésre és a szankciók kijátszására használt. Oroszország könnyedén ellátta a Wagner Group (ma Africa Corps) katonai magáncéget Tartuszon keresztül.

A bázison keresztül továbbra is támogatott zsoldosszervezet segíti az afrikai junták támogatását és a Kreml számára a források elszívását.

Oroszország az elmúlt időszakban a nyugati – és különösen a francia – befolyás visszaszorításán dolgozott. Burkina Fasóban, Szudánban, Maliban és legutóbb Nigerben orosz katonák támogatják a nyugatellenes puccsistákat.

A tartuszi haditengerészeti bázis nélkül az afrikai zsoldosok támogatása egyre nehezebbé és költségesebbé válna.