6p

Egy német technológiai óriás szlovén leányvállalata több millió euró értékben szállított megfigyelésre is alkalmas eszközöket Oroszországba, hónapokkal azután, hogy az EU újabb szankciókkal tiltotta meg a hasonló exportokat. A Kontron pénzügyi kapcsolata azóta szankcionált orosz partnerével is kérdéseket vet fel. Úgy tűnik, vannak még kiskapuk.

Egy uniós szankciók által tiltott technológia került Oroszországba egy német központú vállalat szlovéniai leányvállalatán keresztül 2023 második felében a Politico értesülései szerint. Ez azért is különösen problémás, mert az Európai Unió szigorúan tiltja a kettős felhasználású technológiák exportját Oroszországba, még meglévő szerződések esetén is, hacsak nincs rá egyértelmű és kivételes engedély a tagállami hatóságoktól. A lap szerint a  Kontron nevű technológiai cég több mint 3,5 millió euró értékben szállított kommunikációs eszközöket orosz leányvállalatának, hónapokkal azután, hogy az Európai Unió életbe léptette a kettős felhasználású technológiák kivitelét is korlátozó 11. szankciós csomagot.

Oknyomozásuk arra jutott, hogy a Kontron szlovéniai leányvállalata, a Kontron d.o.o. 2023 júliusa és novembere között tizenegy alkalommal szállított SI3000 típusú távközlési eszközöket az Iskra Technologies nevű oroszországi cégnek. Ez a rendszer alkalmas kommunikációs forgalom megfigyelésére és lehallgatásra is, vagyis tipikusan kettős felhasználású technológiának minősül.

A cég közleménye szerint a szállításokat a szlovén kormány által korábban kiadott exportengedélyek tették lehetővé, a 11. szankciós csomag óta pedig nem indítottak új szállításokat, csupán a korábban engedélyezett megrendeléseket teljesítették.

Csakhogy az uniós szankciók a technológiai export tilalmát a már meglévő szerződésekre is kiterjesztik, még ha azokat a korábbi szankciós csomagok hatályba lépése előtt írták is alá. Bizonyos esetekben külön engedély alapján lehetséges mentesség, de ennek feltétele az érintett tagállam hozzájárulása, a Kontron azonban nem részletezte, pontosan milyen kiviteli engedélyek alapján szállítottak. 

Vannak gyanús körülmények, például hogy a cég két éve ugyan jelezte, hogy fokozatosan kivonul az orosz piacról, társasági jelentése szerint azonban még mindig 48,4 százalékos tulajdonosa az Iskra Technologies nevű oroszországi leányvállalatban, melyet a Kontron szlovén leánya birtokol. A fennmaradó tulajdoni hányadról csupán annyit közöltek, hogy egy orosz entitás birtokolja, amely nem köthető az orosz államhoz. A Kontron ugyan kisebbségi részesedéssel rendelkezik, de opciós jogával gyakorlatilag ellenőrzi a céget.

Az OTP miatt állt a bál 

Az EU 2023. június 23-án fogadta el az Oroszország elleni 11. szankciós csomagot, amely az addigi intézkedések kijátszásának megakadályozását célozta, lehetővé téve bizonyos áruk exportjának korlátozását harmadik országokba, ha azok segítik az orosz szankciók elkerülését. A csomag  újabb személyeket és vállalatokat vett fel a szankciós listára. Magyarország a döntés előtt tiltakozott, miután Ukrajna a háború nemzetközi szponzorai közé sorolta az OTP Bankot. A lista miatt Budapest kezdetben blokkolta az uniós csomagot, de végül megszavazta, jelezve, hogy az OTP ügyét napirenden tartja. Az ukrán korrupcióellenes hatóság 2023 októberében levette az OTP-t a listáról.

Az Iskra Technologies 2023 decembere óta szerepel az EU szankciós listáján. A Kontron azonban már ezt megelőzően, 2022-ben elengedett 6,39 millió eurónyi tartozást orosz leányvállalatának, és jelenleg is fennáll egy 3,5 millió eurós hitele az Iskra Technologies felé, amely 2026 és 2027 között válik esedékessé.

Ezek a manőverek kifejezetten aggályosak, mivel az uniós jogszabályok szigorúan tiltják, hogy szankcionált szervezetek pénzügyi támogatásban részesüljenek, vagy számukra bármilyen forrást biztosítsanak – még akkor is, ha a támogatás formailag korábban keletkezett kölcsönhöz kapcsolódik.

A Politico beszámolója szerint a Kontron kazahsztáni leányvállalatához is legalább 49 szállítmány érkezett a SI3000 technológiából és annak alkatrészeiből. A cég szerint ezek kizárólag helyi projektekhez kapcsolódó szállítások voltak, a vállalat nem exportált tovább oroszországi célra. A Kontron hangsúlyozta: Kazahsztánban két évtizede jelen van, és minden szállítása az ottani piac kiszolgálására irányul.

 

Az SI3000 a Kontron honlapján
Az SI3000 a Kontron honlapján
Fotó: kontron-slovenia.com

 

Mi az az SI3000?

A Kontron honalpja szerint egy olyan központi hálózati berendezésről van szó, amelyet internetszolgáltatók használnak arra, hogy különböző vezetékes technológiákon – például optikai kábelen vagy rézvezetéken – keresztül eljuttassák az internetet, telefont vagy más digitális szolgáltatásokat a felhasználókhoz. Ez az eszköz köti össze a szolgáltató gerinchálózatát az előfizetők otthoni hálózatával, és egyszerre többféle technológiát is képes kezelni.

Az Iskra Technologies aktív szerepet vállal az orosz telekommunikációs importhelyettesítési stratégiában. A cég 2023 nyarán állami ipari díjat nyert „importfüggetlenség” témában, majd félmilló dollárt fektetett be routergyártásba az állami Rosztelekom számára. A Kontron szerint a gyártott eszközök 2022 után már teljes mértékben orosz termékek, a szlovén leánycég nem biztosított hozzájuk technológiát.

A Kontron orosz érdekeltsége 2023 augusztusában egyesült az RTSoft nevű céggel, amely 2016 óta rendelkezett a néhai KGB egyik utódszervezetének számító Szövetségi Biztonsági Szolgálattól (FSZB) szerzett engedéllyel érzékeny állami adatok kezelésére. Ez a jogosultság a cég szerint 2022 áprilisában megszűnt. Az RTSoft korábban a védelmi minisztérium egyik kutatóintézetével is szerződésben állt, de a Kontron tagadja, hogy jelenleg bármilyen kapcsolatban állna az orosz hadüggyel.

Az ügy nemzetközi politikai visszhangot is kiváltott: Roderich Kiesewetter CDU-s német parlamenti képviselő szerint az ilyen technológiák oroszországi jelenléte gyengíti Európa biztonságát. Konstantin von Notz, a Bundestag zöldpárti tagja szerint haladéktalanul vizsgálni kell minden ilyen esetet, és le kell zárni a szankciós rendszer jogi kiskapuit. Bill Browder amerikai-brit befektető szerint a szankciók csak akkor hatékonyak, ha betartatják őket.

Az Európai Bizottság közleménye szerint a szankciók végrehajtása a tagállami hatóságok feladata, egyedi ügyekről nem nyilatkoznak.

Címkék: Nemzetközi

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
Wéber Balázs | 2026. október 11. 15:46
Az izraeli rendezők által készített NAZA című dokumentumfilm, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan és tömegesen gyilkolt civileket gázai hadműveletei során, október végén lesz látható Budapesten a Bem moziban.
Nemzetközi Csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:46
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni – jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Nemzetközi Alkut ajánlott Zelenszkij Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:16
Megüzente, milyen feltétellel hagyják abba az olajfinomítók támadását.
Nemzetközi Több mint 100 ember vesztette életét egy hajókatasztrófában
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 13:16
Legkevesebb 109 ember meghalt és több mint 116 eltűnt egy hajótörés során Dzsibuti partjainál – jelentette be az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) vasárnap.
Nemzetközi Megkongatták a vészharangot Varsóban – merénylet készülhetett Tusk ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 12:21
A lengyel biztonsági szolgálatok sürgős tanácskozását hívták össze vasárnap a Donald Tusk lengyel kormányfő és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfő-helyettes, védelmi miniszter elleni lehetséges merénylet miatt – közölte Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője az X-en.
Nemzetközi Az oroszoknak is lapul egy ász a kabátujjukban? Sérthetetlenek lehetnek az orosz tankok – egy darabig
Litván Dániel | 2026. október 11. 11:46
Nem legyőzhetetlen az az ukrán fronton is tesztelni kezdett harckocsivédelmi eszköz, de nagyon kellemetlen meglepetést okozhat az ukránoknak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG