3p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A paktum célja a biztonsági együttműködés fokozása, valamint a Brexit által bevezetett kereskedelmi akadályok egy részének felszámolása.

Nagy-Britannia és az Európai Unió hétfőn mérföldkőnek számító megállapodást kötött, amelynek célja a biztonsági együttműködés fokozása, valamint a Brexit által bevezetett kereskedelmi akadályok egy részének felszámolása – számol be a The New York Times. A megállapodás célja, hogy segítse a két fél szorosabb együttműködését, mivel az Egyesült Államok jelezte, hogy csökkenti elkötelezettségét az európai biztonság iránt.

Egyúttal tükrözi Keir Starmer brit miniszterelnök ambícióját is, miszerint újra ki kell építeni a kapcsolatokat a 27 tagú Európai Unióval, közel kilenc évvel azután, hogy a britek szűk többséggel megszavazták az EU-ból való kilépést.

Nick Thomas-Symonds, a tárgyalásokon részt vevő brit miniszter „történelmi napnak” nevezte a hétfőt, és a közösségi médiában azt posztolt ki, a kormány „új megállapodást kötött az EU-val”. Ami szerinte egyebek mellett elősegíti a munkahelyek számának növelését, miközben „visszahelyezi Nagy-Britanniát a világ színpadára, egy olyan kormánnyal, amely a dolgozó embereket szolgálja” – tette hozzá.

Más kérdés, hogy az Európai Unióval – Nagy-Britannia legnagyobb kereskedelmi partnerével – kötött megállapodás politikailag vitatott belföldön. Nem csoda, hogy az hónapokig tartó kereskedelmi tárgyalásokat vont maga után. Ezek egyik legkényesebb kérdése az európai halászhajók brit felségvizeken való halászati ​​jogának kiterjesztése volt, amiért cserébe az EU felajánlotta, hogy csökkentu a brit élelmiszertermékeknek az EU piacára való belépését akadályozó kereskedelmi korlátozásokat. 

A két fél most megállapodott abban, hogy 2038. június 30-ig engedélyezik az európai hajók számára a hozzáférést az Egyesült Királyság halászható vizeihez – közölte egy névtelenséget kérő európai diplomata, aki előzetesen nyilatkozott a döntésről.

Ez nem az a határozatlan idejű hosszabbítás volt, amit egyesek Európában szerettek volna elérni, de sokkal hosszabb időkeret, mint amit a britek eredetileg javasoltak. Ezért is minősítette az egyik jobboldali, Brexit-párti bulvárlap „megadásnak” a deal-t.

A The New York Times emlékeztet arra, hogy mivel Nagy-Britannia Európa két fő katonai hatalmának egyike, az Európai Unió régóta biztonsági paktumot akart kötni a szigetországgal. Ezt az elképzelést azonban Boris Johnson volt miniszterelnök vezette kormánya elutasította, amikor Nagy-Britannia uniós kilépéséről tárgyalt. Ám az ukrajnai háború és Trump elnök hozzáállása az európai biztonsághoz megváltoztatta a légkört, és növelte a hajlandóságot a megállapodásra. Ugyanakkor Nagy-Britannia arra törekszik, hogy egyes vállalatai részt vehessenek egy 150 milliárd eurós hitelprogramban a közös védelmi beszerzések finanszírozására – írja az amerikai lap.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Történelmi pofont kaptak Trumpék, de mire mennek ezzel a demokraták?
Litván Dániel | 2026. november 4. 11:02
Minden előzetes várakozást felülmúló győzelmet aratott a Demokrata Párt az amerikai félidős választásokon. De mi következik ebből?
Nemzetközi Muszlim szenátor is lesz az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 09:04
A demokrata Abdul El-Sayed legyőzte a Donald Trump amerikai elnök által támogatott Mike Rogers republikánus szenátorjelöltet a michigani szenátusi választáson.
Nemzetközi Elemző: az iráni háborúba buktak bele a republikánusok
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:54
Demkó Attila szerint a perzsa állam ellen indított háború okozta a republikánusok vereségét az amerikai félidős választásokon.
Nemzetközi Amerikai választások – történelmi tettet hajtott végre egy afroamerikai politikus
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 08:44
Wisconsin első afroamerikai kormányzójává választották David Crowley-t. 
Nemzetközi Amerikai választások – kíméletlen véleményt mondtak a demokraták
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:58
Donald Trump elnök növekvő népszerűtlenségével magyarázta a republikánusok szenátusi vereségét Chuck Schumer, a szenátusi demokraták vezetője az amerikai félidős választások után.  
Nemzetközi Egyszerre vétóval fenyeget és egyezkedne is Trump
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 07:03
Donald Trump amerikai elnök kész elfogadni a félidős választások eredményét, és együttműködni a demokratákkal – jelentette a Reuters hírügynökség az elnök a The New York Times című lapnak adott interjúja alapján.
Nemzetközi Mennybe mentek a demokraták? Így alakult át az amerikai törvényhozás egy éjszaka alatt
Kollár Dóra | 2026. november 4. 07:03
A félidős választás győztesei a demokraták.
Nemzetközi Beindult a választás utáni Trump-trollkodás
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:31
Donald Trump szerint elsöprő győzelmet arattak volna a republikánusok, ha ő is indul. 
Nemzetközi Nem csak egy pofon jutott Texasban a republikánusoknak
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 06:13
A kormányzó is demokrata lesz.
Nemzetközi A lengyel elnök mögött ott a hadsereg, a rendőrség viszont a Tusk-kormányt védi
Vámosi Ágoston | 2026. november 4. 05:43
Dél-Spanyolország felett fordult vissza Karol Nawrocki lengyel köztársasági elnök repülőgépe, miután az államfő tudomást szerzett arról, hogy átvették az Alkotmánybíróság irányítását a kormány által kinevezett bírók. Szent-Iványi István a Privátbankárnak arról beszélt: hiába választotta meg őket a Szejm, jogilag nem számítanak alkotmánybírónak. Az országban akár előrehozott választás is jöhet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG