3p

Az amerikai elnök gyorsított engedélyezési eljárásról biztosított minden, az Egyesült Államokban beruházást tervező vállalatot – az amerikai elnök ezt arra reagálva közölte, hogy az NVIDIA chipgyártó 500 milliárd dollár új beruházás tervét jelentette be.

Donald Trump Truth Social közösségi oldalon tett bejegyzése szerint a kaliforniai központú chipgyártó a tervezett új amerikai gyártóközpontok felépítéséhez szükséges minden engedélyt gyorsított eljárásban, rövid idő alatt megkap. Hozzátette, hogy hasonló elbírálás alá esik minden olyan gyártócég, amely amerikai beruházást indít.

A kaliforniai székhelyű NVIDIA – hétfői bejelentése szerint – bérgyártó partnereivel közösen két szuperszámítógép-gyárat épít Texasban: Houstonban a Foxcon, Dallasban pedig a Wistron vállalatokkal együttműködésben. A gyártás 12-15 hónapon belül megkezdődhet az NVIDIA bejelentése szerint.

Minden gyártócégre vonatkozna
Minden gyártócégre vonatkozna
Fotó: Depositphotos

A tajvani TSMC félvezetőgyártó óriáscég szintén hétfőn jelentette be, hogy új arizonai üzemében megkezdődött a termelés, a többi között a mesterséges intelligenciával működő szoftverek képzéséhez és működtetéséhez szükséges chipek gyártása, amelyek teljesítménye sokszorosa a hagyományos chipekének. Az NVIDIA chipjei a mesterséges intelligencia virágzó üzletágának kulcsfontosságú technológiájává váltak. Többségüket Tajvanon, a TMSC közreműködésével gyártják, de mostantól az Egyesült Államokban is, mivel a Kínával szemben éleződő geopolitikai feszültség akadályozhatja a félvezetők ellátását.

Csi Huej-kuo, Tajvan gazdasági minisztere kedden közölte, hogy minden lehető módon párbeszédre törekszik az Egyesült Államok kormányával az együttműködést tekintve, részben az Egyesült Államok részéről bevezetett vámokról.

Az amerikai adminisztráció a chipekre, további számítástechnikai és elektronikai termékekre pénteken felfüggesztette a viszonossági vámok alkalmazását.

Donald Trump elnök ugyanakkor vasárnap világossá tette, hogy a chipek mint nemzetbiztonsági szempontból kiemelt termékek külön elbírálás alá esnek majd az amerikai vámpolitikában, és ezek gyártását belföldön képzelik el. Howard Lutnick kereskedelmi miniszter vasárnap 1-2 hónapon belül ígért döntést a chipeket is magába foglaló félvezetők árucsoportjának vámjait illetően.

A Donald Trump vezette amerikai adminisztráció kiemelt törekvése, hogy olyan kulcsfontosságú iparágakban, mint az autóipar, a félvezetők iparága és a gyógyszeripar bővítsék a belföldi gyártóbázist.

Az elmúlt hónapokban az amerikai Apple számítástechnikai vállalat 500 milliárd dollár értékű befektetést jelentett be az Egyesült Államokban, a tajvani TMSC pedig 100 milliárd dollár további beruházásra tett ígéretet.

(MTI) 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Megmutatta a magyar állampolgárságú túszát a Hamász
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 19:50
Legutoljára nagyjából egy éve tűnt fel hasonló videón.
Nemzetközi Nem akárki érkezik Magyarországra: mit keres itt Trump fia?
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 18:57
Az üzletember hamarosan Magyarországra jöhet.
Nemzetközi Újra leülhet tárgyalni a háborúról Oroszország és Amerika
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 18:39
Ukrajna nem lesz jelen.
Nemzetközi Erős földrengésről érkezett hír
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 16:38
Megmozdult a föld Törökországban.
Nemzetközi Beütött a krach: rákényszeríti Amerika az akaratát az ukránokra?
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 14:46
A Trump-adminisztráció külügyminisztere helyett csak egy ultimátumot küldött.
Nemzetközi Putyin elégedetlen és újabb fegyvereket rendelt
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 14:14
Az orosz elnök nem elégedett a fegyverkezettségi szinttel.
Nemzetközi Több mint 130 drónt vetett be az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 12:55
Tömeges dróncsapás ért több ukrán megyét.
Nemzetközi Hszi Csin-ping: a vámháborúk sértik a világ gazdasági rendjét
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 11:54
A kínai elnök aggódik a világgazdaságért.
Nemzetközi Elhalasztották a szerdára tervezett londoni béketárgyalásokat Ukrajnáról
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 11:25
Marco Rubio amerikai külügyminiszter jelezte, nem lesz ott.
Nemzetközi A Szent Péter-bazilikába viszik a felravatalozott Ferenc pápát
Privátbankár.hu | 2025. április 23. 10:20
Szombati temetésig lehet búcsút venni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG