4p

Az amerikai elnök vasárnap Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón gesztust tett a palesztinpárti tüntetők felé, jelezve, hogy megérti dühüket. Egyúttal azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként.

Az elnök Atlanta városában, az afroamerikai diákok által látogatott Morehouse Főiskola ünnepségén vett részt, ahol palesztinpárti diákok kisebb csoportja hátat fordítva tüntetett, de a beszédet nem szakították félbe. Az elnök a tüntetőknek azt ígérte, hogy meghallja szavukat.

Biden most először járt amerikai egyetemen a tüntetések kiújulása óta (korábbi felvétel)
Biden most először járt amerikai egyetemen a tüntetések kiújulása óta (korábbi felvétel)
Fotó: EPA/MICHAEL REYNOLDS

A Reuters szerint Biden azt is mondta:

osztozik a Gázai övezetben kialakult humanitárius helyzet miatti aggodalmakban, és továbbra is nyomást gyakorol a tűzszünet és az izraeli túszok szabadon bocsátása érdekében. Szerinte ez a világ legnehezebb és legbonyolultabb konfliktusainak egyike, és megérti, ha ez sokakat feldühít és frusztrálttá tesz.       

Joe Biden, aki a hétvégét választási kampányeseményeken töltötte Georgia államban, a palesztinpárti egyetemi tüntetések áprilisi kiújulása óta először látogatott el felsőoktatási intézménybe.

Vasárnap Philadelphiában palesztinpárti tüntetők újabb sátortábort építettek ki a Drexel Egyetem területén, ami az intézmény épületeinek lezárását eredményezte a hatóságok részéről. Egy nappal korábban a közeli Pennsylvaniai Egyetemen tüntetők próbáltak elfoglalni egy épületet, amiben a rendőrök megakadályozták őket. A Drexel Egyetem vezetése a kialakult helyzetet megfélemlítőnek minősítette, és azt közölte, hogy a tüntetők dokumentált módon gyűlöletbeszédet folytattak.

Vasárnap Washington belvárosában a palesztinpárti aktivisták kívülről próbálták megzavarni a George Washington Egyetem diplomaünnepségét. Az amerikai főváros szimbolikus helyén a George Washington Emlékmű, a hatalmas obeliszk lábánál rendezték az egyetem nagyszabású ünnepségét.

Az elkerített térség bejáratánál palesztinpárti tüntetők, köztük végzős diákok alternatív diplomaünnepséget tartottak, amelyen a palesztin diákok melletti szolidaritást követelték, és "árulónak" minősítették diáktársaikat, akik részt vettek az egyetemi rendezvényen. A tüntetők Izrael ellenes és Izrael által elkövetett népirtásról szóló táblákkal vonultak fel.

A George Washington Egyetem vezetése előzőleg szigorú beléptetési szabályokat vezetett be a diplomaosztóra, és közölte, hogy aki az elkerített területen kezd tiltakozást azt kivezettetik. Az intézményben kialakított engedély nélküli palesztinpárti tiltakozást, és sátortábort a rendőrség másfél hete erővel szüntette be, aminek nyomán kisebb összecsapás is kialakult az aktivisták és a hatóság között.

A tengerentúli egyetemeken hónapok óta palesztinpárti tüntetések söpörnek végig, amelyek már részben Európára is átterjedtek. A tüntetők üzenetének lényege, hogy a Nyugat ne támogassa fegyverekkel Izraelt, amelynek hadserege több mint 35 ezer embert, nagyrészt nőket és gyerekeket gyilkolt le a Gázai övezetben a Hamász mintegy 1200 áldozatot követelő terrortámadása után indult hadműveletei során, helyi közlések szerint.

A tiltakozók is követelik, hogy az egyetemek szakítsák meg pénzügyi kapcsolataikat a zsidó állammal és az izraeli megszállásban érintett cégekkel.  

A Hamász terrortámadása nyomán indult izraeli hadműveletek óriási civil áldozatokkal járnak, ami Izrael és szövetségesei megítélését is súlyosan károsítja. A küzdelem valójában a területért folyik. Erről és a konfliktus hátteréről kérdeztük a Klasszis Klubban N. Rózsa Erzsébet Közel-Kelet-szakértőt:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Félelmetesen sok pénzt költenek fegyverkezésre az atomhatalmak
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 13:52
Másodpercenként 3768 dollár.
Nemzetközi Csaknem megduplázódott a globális chipértékesítés áprilisban
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 11:29
Már a tizennegyedik egymást követő hónapban nőttek a globális félvezető-eladások havi szinten.
Nemzetközi Itt az első vb-botrány: Trump országa nem engedte beutazni az afrikai sztárbírót
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:21
Nem kapott beutazási vízumot az Egyesült Államokba a csütörtökön kezdődő labdarúgó-világbajnokság szomáliai játékvezetője, Omar Abdulkadir Artan. Emiatt kénytelen kihagyni a vb-t.  
Nemzetközi Putyin brutális dróncsapásokat küldött az ukrán városokra
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 09:57
A légvédelem 146 drónt hatástalanított.
Nemzetközi Dél-Koreában nyoma sincs válságnak, rég pörgött így a gazdaságuk
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:59
A kivitel 5,9 százalékkal ugrott meg.
Nemzetközi A Pentagon kőkemény döntést hozott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:15
A Pentagon feketelistájára idén eddig 15 kínai válallat került föl.
Nemzetközi Irán és Izrael megint megállapodott
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 07:55
A Fehér Ház szerint Trump felhívta Netanjahut.
Nemzetközi Zelenszkij egy királyt hívna meg Ukrajnába
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 06:56
A király akár még az idén eleget tehet a kijevi meghívásnak.
Nemzetközi Most az Egyesült Államoknak szúrt oda Oroszország
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 19:45
Az Egyesült Államok sajnos nem mutat érdeklődést az Anchorage-ban elért megállapodáshoz való visszatérés iránt – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter hétfőn Moszkvában.
Nemzetközi Nézze csak: itt az aranytojás, amiből milliókat szórnak ki a fociláz idején  
Czwick Dávid | 2026. június 8. 18:55
Ahogy közeledik a futballvilág legnagyobb ünnepe, a szurkolók, és tulajdonképpen hosszabb-rövidebb időre az egész világ figyelme a focipályák zöld gyepére terelődik. Ezen belül is egy parányi pontra, melyet mérete ellenére mindenki fesztült izgalommal figyel majd. A csütörtökön rajtoló labdarúgó-világbajnokság szurkolói lelkesedése és a színfalak mögött ugyanakkor óriási üzlet rejlik. A sportszergyártók harca a profitért.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG