3p

Egy év múlva ismét a levegőbe emelkedik a Pan Am légitársaság gépe. A több mint három évtizeddel ezelőtt  csődbement társaság egy igazán különleges, luxusutazással tér vissza a piacra - kérdés, hogy meddig.

Egy ötven személyes Boeing 757-es repülővel lép ismét piacra a Pan Am - tudatta az egyik legismertebb légügyi portál. A legendás légitársaság - amely 1991-ben ment csődbe - 2025 júliusában indítja el speciális járatát New Yorkból. A szuperszónikus korszak úttörőjének is tartott Pan Am - a másik legendás cég a szintén csődbement Trans World Airlines (TWA) volt - egyelőre egy járat indítását tervezi -, ám ez igazán különleges lesz.

A repülőgép New Yorkból indul Bermudára - ez a Pan Am Clipper-járatok hagyományos leszállóhelye is volt -, ahonnan Lisszabonba megy tovább. A portugál fővárosból Marseillebe, majd onnan Londonba repül, hogy aztán az írországi Foynes érintésével visszaérkezzen New Yorkba.

A kéthetes repülőgépes “csavargásban” mindössze ötvenen vehetnek részt - erre a célra egy Boeing 757-200-es alakítanak át. A részvételi díj  személyenként 65 ezer dollár (jelenlegi árfolyamon több mint 23 millió forint), ami az utazási és szállásköltségeket, valamint a legtöbb étkezés árát is magába foglalja. 

A kéthetes repülőgépes “csavargásban” mindössze ötvenen vehetnek részt
A kéthetes repülőgépes “csavargásban” mindössze ötvenen vehetnek részt
Fotó: Wikipédia

A járatindulás nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a Pan Am visszatérne a piacra, az utat ugyanis az egyesült államokbeli Criterion Travel szervezi, amely cég a Bartelings Associates vállalkozással együtt kötött névhasználati szerződést a  Pan American World Airways nevű céggel - ez birtokolja a Pan Am márkanevet és lógót is. Nem tiszta egyelőre az, hogy a jövő nyári járathoz honnan és kitől bérelnek repülőgépet. Iparági  pletykák szerint a luxusigényeknek megfelelően átalakított Boeing 757-200- as típust nagy valószínüséggel a New Pacific Airlinestól bérlik majd, de hivatalos közlemény eddig nem jelent meg erről és arról sem, hogy a repülőgép viseli-e majd a Pan Am jellegzetes logóját vagy sem.

Ez utóbbi érdekes módon ma is roppant népszerű. A Pan Am logójával díszitett divatcikkeket ugyanis ma is forgalmazzák. A webshopban old-school táskák, trikók és kapucnis pulóverek kaphatók, illetve megrendelhetők.

A Pan Am - teljes nevén  a Pan American World Airways utolsó, menetrend szerinti járata  majd’ 33 évvel ezelőtt, 1991. december 4-én  indította utolsó járatát. A New York-i központú cég - amelynek központi épülete a nagyváros egyik szimbólumának számított -   a világ légiközlekedésének vezető vállalkozása volt évtizedeken át.  A Pan Am  több mint félszáz géptípust üzemeltetett - többek között elsőként állított rendszerbe túlnyomásos kabinnal ellátott utasszállító repülőgépet, a Boeing 307 Stratolinert. A Clipper Americának nevezett géppel indult el a szuperszónikus tenegerentúli járatok korszaka, és a Pan Am  volt a legendás Jumbo, azaz a volt  Boeing 747-esek üzemeltetője.  A Pan Am   máig emlékezetes járata a 001-es járatszámot viselte. A 46 óráig tartó út, számos leszállással, San Francisco–Honolulu–Tokió–Hongkong–Bangkok–Delhi–Bejrút–Isztambul–Frankfurt–London–New York–San Francisco körutat tette meg. A Pan Am csődjét követő évtizedekben két alkalommal próbálták meg életre lehelni a céget - sikertelenül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi A debreceni Izrael elleni meccs miatt áll a bál Írországban – megszületett a döntés
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 11:46
Nagy vita volt arról, hogy Írország bojkottálja-e az Izrael elleni vasárnapi Nemzetek Ligája mérkőzést a gázai történések miatt – az ír csapat végül a játék mellett döntött. Az írek izlandi szövetségi kapitánya szerint a „népirtás ellen” játszanak.
Nemzetközi Mint egy hatalmas szörny, úgy csapkod a világban az El Niño
Kormos Olga | 2026. szeptember 27. 11:31
A „csúcsformája” előtti, még mindig forrongó El Niño rekorderőssé válhat az év végére. A Csendes-óceán hőmérsékletét figyelő tudósok szerint az extrém éghajlati jelenség nemcsak az élő emberi emlékezet, hanem a meteorológiai feljegyzések kezdete óta is a legerősebbé válhat.
Nemzetközi Elárulta a német külügyminiszter, miről beszélt Lavrovval New Yorkban – videóval
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 10:14
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter New Yorkban szombaton.
Nemzetközi Kilőtte a Vodafone-t az orosz hadsereg
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 09:35
Csapást mért az orosz hadsereg éjjel a Vodafone mobilszolgáltató vállalat kijevi adatközpontjára, valamint a kilijai dunai kikötőben az ukrán haditengerészet Kelet bázisának törzsére, a határőrség állomáshelyére, négy raktárra és infrastruktúra-létesítményekre – közölte vasárnap a moszkvai védelmi tárca.
Nemzetközi Fontos üzenetet küldött Irán, ez semmi jót nem jelent
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 08:01
Irán ragaszkodik a Hormuzi-szoros újranyitásához kapcsolódó feltételeihez – jelentette ki vasárnap a síita állam külügyminisztere.
Nemzetközi Bekukucskáltak egy kínai kikötőbe – Amerikát is aggaszthatja, amit láttak
Litván Dániel | 2026. szeptember 27. 05:45
Kilesték az egyik készülő új kínai tengeralattjáró titkait. Nagyot ugrik előre fejlettségben a kínai haditengerészet, az Egyesült Államok is aggódhat.
Nemzetközi Mitől olyan veszélyes Ukrajnára Mása és a medve?
Elek Lenke | 2026. szeptember 26. 17:15
A 2009-ben indult, gyerekeknek szóló, orosz televíziós számítógépes-animációs sorozatot, a Mása és a medvét Ukrajna veszélyesnek ítélte, nem engedik vetíteni és komoly szankciókat vezettek be az alkotók ellen.
Nemzetközi 8500 dollárért szöktették külföldre a hadköteles ukránokat, elkapták őket
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:58
Egy katona és civil társa „vállalkozása” volt.
Nemzetközi Gázrobbanás történt egy turistanegyedben
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 16:40
Gázrobbanás történt Athén turistanegyedében, a tragédia hat ember életét követelte.
Nemzetközi Az ellenzéknek udvarol a leendő kisebbségi román kormány miniszterelnök-jelöltje
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 12:35
A szociáldemokraták vagy a soviniszták szavazataira is szüksége lenne az RMDSZ-t is magába foglaló koalíciónak a kormányalakításhoz.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG