2p

Meredeken csökkent a Németországban épült lakások száma tavaly az előző évhez képest a Destatis pénteken közölt adatai szerint.

Az elkészült lakások száma 251 900 volt, ez 42 500-zal (14,4 százalékkal) maradt el 2023-hoz képest, és messze kevesebb, mint az előző kormány évi 400 ezer lakás építésére vonatkozó célkitűzése.

Németország ingatlanszektora 2022-ben gyengült el, mivel a magasabb kamatlábak megdrágították a hitelfelvételt, az építőanyagok pedig drágultak, ezzel csökkent a kereslet, aminek a következtében számos építőipari cég csődbe jutott.

Németországban a tavalyi az első komolyabb visszaesés azóta, hogy 2021 és 2023 között 294 ezer lakás épült évente.

A tavaly elkészült 251 900 lakás ugyan több a mélypontnak számító, 2009. évi 159 ezernél, de elmarad a 2020. évi rekordnak számító 306 400-tól.

Az Olaf Scholz kancellár által vezetett előző német kormánynak három év alatt egyszer sem sikerült elérnie a 400 ezres célkitűzést.

Németországban lakáshiány alakult, ami a bérleti díjak és a lakásárak emelkedését váltotta ki.

A május 6-án beiktatott új német kormány azt ígérte, hogy növeli a lakásépítést, míg Verena Hubertz építőipari miniszter egyenesen „lakásépítési boomról” beszélt. A miniszter arra tett ígéretet, hogy felgyorsítják az építési engedélyek kiadását, támogatják a korszerű építési módszerek alkalmazását, és növelik a beépíthető földterületek nagyságát.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Nemzetközi Törvényellenesnek tartják Trump dízelszállítási megállapodását az oroszokkal
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 08:18
Négy republikánus és három demokrata párti amerikai szenátor törvényellenesnek tartja Donald Trump elnök dízelszállítási megállapodását Moszkvával.
Nemzetközi Trumpnak abba kell hagynia a közpénzes MAGAmutogatást
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:47
Egy amerikai szövetségi bíró ideiglenes végzéssel megtiltotta vasárnap a Donald Trump amerikai elnököt népszerűsítő, közpénzből finanszírozott televíziós reklámok további sugárzását.
Nemzetközi Egyre véresebb a szaúdiak és a jemeni húszik közötti háború
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 06:28
Legkevesebb egy halálos és 11 sebesült áldozata van annak a vasárnap késő esti támadásnak, amelyet a jemeni húszi lázadók követtek el ismét a Háled királyról elnevezett, rijádi nemzetközi repülőtér ellen – közölte a szaúdi légiközlekedési hatóság az X-en.
Nemzetközi Nagy bejelentést tett Trump az ukrajnai háborúról
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 17:46
Azonnali hatállyal energiaipari tűzszünetet jelentett be Ukrajna és Oroszország között vasárnap Donald Trump amerikai elnök.
Nemzetközi Magyarországon is bemutatják a hatalmas port kavart gázai dokumentumfilmet
Wéber Balázs | 2026. október 11. 15:46
Az izraeli rendezők által készített NAZA című dokumentumfilm, amely szerint az izraeli hadsereg szándékosan és tömegesen gyilkolt civileket gázai hadműveletei során, október végén lesz látható Budapesten a Bem moziban.
Nemzetközi Csomót találtak XIV. Leó pápa tüdejében
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:46
Korai stádiumú csomót fedeztek fel XIV. Leó tüdejében, a pápát a következő napokban meg fogják operálni – jelentette be maga az egyházfő vasárnap.
Nemzetközi Alkut ajánlott Zelenszkij Oroszországnak
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 14:16
Megüzente, milyen feltétellel hagyják abba az olajfinomítók támadását.
Nemzetközi Több mint 100 ember vesztette életét egy hajókatasztrófában
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 13:16
Legkevesebb 109 ember meghalt és több mint 116 eltűnt egy hajótörés során Dzsibuti partjainál – jelentette be az ENSZ Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM) vasárnap.
Nemzetközi Megkongatták a vészharangot Varsóban – merénylet készülhetett Tusk ellen
Privátbankár.hu | 2026. október 11. 12:21
A lengyel biztonsági szolgálatok sürgős tanácskozását hívták össze vasárnap a Donald Tusk lengyel kormányfő és Wladyslaw Kosiniak-Kamysz kormányfő-helyettes, védelmi miniszter elleni lehetséges merénylet miatt – közölte Jacek Dobrzynski, a titkosszolgálatok felügyeletéért felelős miniszter szóvivője az X-en.
Nemzetközi Az oroszoknak is lapul egy ász a kabátujjukban? Sérthetetlenek lehetnek az orosz tankok – egy darabig
Litván Dániel | 2026. október 11. 11:46
Nem legyőzhetetlen az az ukrán fronton is tesztelni kezdett harckocsivédelmi eszköz, de nagyon kellemetlen meglepetést okozhat az ukránoknak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG