Akarunk beszélni róla?
A Foundation for European Progressive Studies nevű szervezet közvélemény-kutatást tett közzé az Y-generáció (15-34 éves fiatalok) és a politika viszonyáról. A Magyarországra vonatkozó legfontosabb adat az, hogy azon fiatalok közül, akik egyáltalán hajlandóak részt venni egy szavazáson, 53 (ötvenhárom) százalék szavazna a Jobbikra (17 százalék a FIDESZ-re, 11 százalék az LMP-re). A magyar fiatalok szignifikánsan kevésbé tűnnek boldognak, mint a többi ország hasonló korú polgárai, és sehol máshol nem tapasztalható az, hogy egy radikális szélsőjobboldali pártra sokan szavaznának.
Érdemes az is megnézni, hogy messze-messze Vona Gábor lett a legnépszerűbb magyar politikus.
Mindeközben Nagy-Britanniában a Munkáspárt 31, a Liberálisok és a Konzervatívok 24-24 százaléknyi szavazatot kapnának, a zöldek 7 százalékot, a Jobbiknál nagyságrenddel mérsékeltebb UKIP pedig csak 4 százalékot (a brit felmérés a tavalyi választások előtt készült). Elképzelhetőnek tartom, hogy a magyar felmérést is valamikor 2015-ben készítették.
Tegyük fel egy pillanatra, hogy az az 53 százalék valójában csak 40. Az sem jelentene túl sok jót.
Magyarországon ijesztő nézetek terjednek, nyugati értelemben gyakorlatilag vállalhatatlan ország vagyunk, teljesen elfogadottak olyan vélemények, amiért bárhonnan kinéznék az embert Nyugat-Európában (erre még büszkének is illik lenni mostanában): Kisebbségben vannak azok, akikkel valamiféle közösséget tudok vállalni, és nincsenek kétségeim, kisebbségben vannak azok, akik bármiféle közösséget tudnak vállalni velem. Nem tudom azt mondani egy mai magyar értelmes, tisztességes fiatalnak, hogy majd csak vége lesz egyszer, és lesz majd egy normális életük egy normális Magyarországon. Van valami esély arra, hogy egy ember falat építsen maga köré, és egy élhető belső világban élje az élete nagy részét, valami van, de nem sok. Ennek valószínűleg nem lesz jó a vége.
Ismét egy lépéssel közelebb került Bulgária és Románia ahhoz, hogy teljes jogú schengeni tag legyen. 
