Béndek pártelnök úr kissé kiakadt Tamás Gáspár Miklósra, és megpróbálta neki elmagyarázni, hogy a dolgok nincsenek úgy, ahogy azt a "Tanár úr" gondolja, hanem .... máshogy vannak. És igen, a dolgok valóban...
A kérdés az, hogy miért vesszük komolyan TGM hülyeségeit, amely hülyeségekre nagy piros filctollal van ráírva, hogy hülyeségek, miért veszünk komolyan egy embert, aki számára a Sziríza és a Podemos is elhajló, ha talán nem is munkásáruló, és aki úgy beszél a szociáldemokráciáról, mint valami betépett Leo Trockij, és aki a Pozsonyi úton is képes vázolni az antikapitalista világforradalmat. Ez a kérdés, és nem az, hogy igaza van-e TGM-nek. TGM egy pozőr, aki azonnal megváltoztatja a véleményét, ha azt valamiért túl sokan kezdik hangoztatni, semmi értelme sincs annak, amiket összehord, mintha egy másik bolygón élne, vagy inkább egy párhuzamos univerzumban.
A nyugati világtól sem idegen a csilivili neomarxizmus, a Guardian, Le Monde, die Zeit hasábjain publikáló, a kapitalizmus borzalmait ecsetelő egyetemi professzor, aki egyébként csinos sportkocsival jár a kedvenc Michelin-csillagos éttermébe. TGM esete más, neki nincs autója, és legfeljebb meghívja néha valamelyik baller potentát egy-egy étterembe. TGM ugyan nem sok kárt tett a modern filozófiában, életműve alig létezik, de, és ez a "de" egy igen alapvető "de", valóban kiépített intellektuális izomzattal rendelkezik, szénné olvasta magát, ahogy kell, szénné beszélgette magát a szénné olvasott dolgokról, ahogy kell, és még azt is elhiszem róla, hogy élete egy szakaszában szénné gondolkozta magát a szénné olvasott dolgokról, ahogy kell. És ezzel a jelenséggel nagyon sokan először találkoznak így a huszonegyedik századi második évtizedében Magyarországon. TGM-nek nincs felépítménye, de vannak alapjai.
TGM legalább az életét tekintve nem felületes. Egy olyan világban publikálja az értelmetlen, de szellemes körmondatait, amely a felületességre épül, a tíz perc alatt megírt szövegekre, a tíz perc alatt is leélhető életekre. TGM őrültségeket beszél, talán rendszer sincs benne, talán önmagában néha felületesek az írásai, de TGM személyisége nem az. Jobb lenne, ha az önmagán a megfelelő mennyiségű munkát elvégző ember személyiségét egy olyan konkrét személyen lehetne bemutatni a magyar fiataloknak, aki nem beszél összevissza mindenféle ökörséget, de semmi sem lehet tökéletes. Az elmélyült élet egy lehetséges választás. Önmagában nem jelent garanciát semmire, de jó tudni, hogy lehetséges választás.
Egyre több szó esik arról, hogy 2025 az ukrán–orosz béke- vagy legalább tűzszüneti tárgyalások éve lehet, így nem meglepő, hogy a politikusoknak ötleteik támadnak a konkrét feltételekkel kapcsolatban. 
