Az orbánista filozófus leleplezi Lukács Györgyöt és bandáját

       Boros János orbánista filozófus folytatja harcát az elismerésért. Most a független, polgári Napi Gazdaságban mondta ki végre, bátran és következetesen, hogy Lenin és Sztálin nem voltak igazán rendes fickók. Rájött a dologra, nem volt könnyű, de rájött, és gondolta, ha már így történt,  gyorsan meg is osztja a tudást a Napi Gazdaság mindhárom olvasójával. 

       A cikk kemény felütéssel kezdődik: "Lenint ne hanyagolja el - tanácsolta a Zeit szerint Lukács György tanársegédjének Heller Ágnesnek a múlt század közepén. "   Ez van vastagon szedve, ez a lényeg. Egy árva hang nincs a későbbiekben Lukácsról, csak Leninről, meg Sztálinról, és a végén persze egy akkora vörös farok, a kommunistaliberálisliberáliskommunistákról, mint egy észak-koreai duzzasztógát. Nem nagyon komplex személyiségek a borosjánosok, amikor 1936-ban a Pravdában leplezték le az ellenséget, pontosan ugyanezeket a nagyívű jelzős szerkezeteket használták. 

      Úgy gondolom, hogy az Olvasót érdekelni fogja, hogy Boros János jövendő akadémikus milyen keményen leplezte le Lukács Györgyöt és bandáját egy 2005-es fontos tanulmányában, amely 100 számozott példányban jelent meg Times betűtípussal. 

    A cím:  Lukács a gaz kommunista! - helyett... inkább az, hogy "Az ész trónfosztása után – az ész demokráciája".

   I.  " Lukács György, a filozófus, a huszadik században nemzetközi rangot vívott ki, önmagán keresztül a magyar filozófiának is, mûveit nem csak számtalan nyelvre fordították, de esztétikai és társadalomelméleti könyvei hivatkozott alapmûveknek számítanak. A szeminárium olyan fiatal filozófusoknak szólt, akik nem, vagy alig ismerték Lukács György mûvét. A szemináriumon elõadott Heller Ágnes is, Lukács György kiemelkedõ tanítványa."

  (így kezdődik a cikk, megadja az alaphangot, adunk a rohadéknak, keményen bele az arcába, ahogy lerendezi Heller Ágnest, szinte megsajnáljuk)

 II.  "...... látnunk kell azt is, hogy Lukács saját, a szovjet kommunisták általi bebörtönzése ellenére is hû maradt elveihez, és halála elõtt azt nyilatkozta, hogy „a legrosszabb kommunizmus is jobb, mint a legjobb kapitalizmus”.1 Lukácsnak ezt a kijelentését ma egy olyan Magyarországon idézzük föl, ahol a demokrácia szabadsága nagyszerûségének tapasztalata mellett újra megjelent a kapitalista elidegenedés és társadalmi igazságtalanság nem kívánatos világa. "

    (fel kell idézni a dolgot, amikor itten megjelenik a kapitalista elidegenedés nem kívánatos világa, mondjuk a Téli Palotát nem kellene lőni, mert még félreértenék)

 III.   "Ki lehetne mutatni, de ezzel itt nem foglalkozom, hogy Lukács „kommunizmus” felfogása összhangba hozható egy modern demokrácia-felfogással, sõt megfelelõ módosításokkal arra lefordítható. "

   (megfelelő módosításokkal....)

IV.     "A kommunizmusról írva számtalan helyen olyan ideális állapotot vázol, ahol szabad, felelõs tehát morális individuumok közösen hoznak létre egy mindenki számára megfelelõ, igazságos elvek szerint mûködõ társadalmipolitikai formát. Ez a demokrácia is: felelõs, kanti értelemben nagykorú, a saját eszüket használó, tagolt gondolkodású emberek együttélése. "

   (annyira könnyű ennek a fontos ideológiai munkának a hangvételét összeegyeztetni Boros János leendő akadémikus Napi Gazdaság-beli cikkével, hogy meg se teszem)

V.      "Lukács György a súlyos emlékû huszadik század gondolkodója és politikusa volt, mûvei értelmezésében alkalmazhatjuk azt az általa is hangoztatott elvet, hogy egy szerzõt saját korában, saját korából kell megközelítenünk."

    (annyira megérdemli ez az ember az akadémikusi címet, a bátorságáért főleg)

VI.     "  Egy ilyen légkörben én magam ugyan megvásároltam Lukács György akkoriban megjelenõ könyveit, és érdeklõdést éreztem a nagy gondolkodó iránt, de egy a szabad gondolkodást és vélemény-nyilvánítást tiltó politikai rendszerben fölnõve, nem tudtam magam rávenni mûveinek olvasására."

     (nem volt egy opportunista barom, csak megvette a könyveket, de otthon direkt nem olvasta el őket, megtartotta a könyveket a rendszerváltás utánra, amikor már a szerzőt saját korában, saját korából tudta megközelíteni, annyira bátor volt ez is, szinte látom, ahogy megveszi és nem olvassa el)

VII.   "Talán kevés helyen látszik ennyire az a rokonság, amely Lukács gondolkodásmódját a pragmatizmussal összeköti, azzal a másik, történeti értelemben a marxizmussal párhuzamosan futó filozófiai irányzattal, amely szintén a gyakorlatot emeli ki, mondván, hogy a filozófiai elméletek próbája mindig a világban, ha úgy tetszik a gyakorlatban és nem pusztán a gondolatok tetszetõsségében vagy logikai tökéletességében rejlik. Lukács felfogása sokban, de természetesen nem mindenben hasonlít William James- éhez, aki szerint a pragmatizmus munkára fogja az eszméket. Az elméleti és a gyakorlati ész egyesítése egyaránt része volt a marxizmus és a pragmatizmus programjának, mint két, az idõt kizáró spekulációkkal szemben, a fizikai és történeti idõt komolyan vevõ filozófiának."

       (ehhez a gondolatcsokorhoz azt kell tudni, hogy Boros János pragmatistának vallja magát, aki párhuzamosan fut, néha csak sétál, virágot szed, gumicukorkát rág a marxistákkal, egyesítve az elméleti és a gyakorlati észt, sokban, de nem mindenben hasonlítva rájuk, a Napi Gazdaság cikk nem látszik most ebből a szögből annyira, de majd jobban fogunk figyelni)

 VIII.    " Kevés, de határozott módosítással a hatalmas mûveltségû Lukács mûve továbbra is kiváló alapanyaga lehetne a demokráciát mind szélesebb körben megvalósítani és elterjeszteni kívánó nyugati értelmiség számára."

        (ez a tanulmány utolsó mondata, kevés, de határozott módosítással, Lukács tulajdonképpen azt mondta tanársegédjének Heller Ágnesnek, hogy "Ágika, ez az Orbán Viktor egy milyen hercig fiatalember, kérem alássan")