És mi lesz Magyarországgal?

   Bernd Storck mondta, hogy mostantól ne csak Bozsikot és Puskást emlegessék, új hőseink vannak. Valaha azt ünnepeltük, hogy megvertük  az angolokat a Wembleyben 6:3-ra, világbajnoki döntőbe jutottunk, aztán még kétszer is a legjobb nyolc közé a labdarúgó-világbajnokságon, most pedig azt, hogy az utolsó pillanatban lőtt egy öngólt Izland, és az EB eddigi legsúlyosabb vereségét szenvedtük el a belgáktól. 

  Magyarország elfogadja a lehetőségeit. Elfogad egy egészen komikus módon korrupt rezsimet, egy egészen komikus módon inkompetens rezsim helyett. Elfogadja azt, hogy végre keményen üzenhetünk Brüsszelnek, feltéve, ha ők nem üzennek vissza egyszer egyetlen barátságos sort az uniós támogatások felfüggesztéséről. Elfogadja a magyar oktatási és egészségügyi rendszert, amelyik ugyan egyre gyengébben működik, de azért mégis csak működik valahogy. Általában kezdik elfogadni ezt a "valahogy" dolgot.

  Az Egyesült Királyságban ma ábrákat mutogatnak Hull, Burnley, Blackpool szociális rétegződéséről, mindenki jövedelemeloszlási chartok-kal és oktatási szinteket mérő mutatókkal érvel, megpróbálja felfogni, hogy miért szavaztak az emberek az Unióból való kiválásra. Magyarországon az ország finom struktúráiról egyáltalán nem beszélnek, nem is nagyon érdekel senkit, a köz beszédei értelmezhetetlen dolgokról folynak.

  Magyarországon nincs semmiféle elképzelés, terv, vízió a jövőről. Én már régen elfogadtam, hogy Magyarország alapvetően jobboldali országgá vált, és ez belátható időn belül nem fog megváltozni. A jobboldalnak is lehetnek elképzelései, tervei, víziói, itt és most látszik, hogy ez mennyire igaz. A jobboldalnak is lehetnek nagyon érdekes válaszai azokra a kérdésekre, amelyeket a huszonegyedik század felvetett vagy felvetni készül, és ezek a válaszok esetleg szignifikánsan különbözhetnek a baloldali válaszoktól. Az, hogy ne küldjenek ide ezer szíriait, nem válasz semmiféle kérdésre, az politikai propaganda, amivel hülyíteni lehet az embereket. A valóság az, hogy a válság előtti szintre is csak az Unió anyagi támogatásával került az ország, és minden jel arra mutat, hogy az összes olyan mutatónk, amely az ország jövőbeli pozícióját erősítené fokozatosan romlik. A jobboldali értelmiségi elit diadalmasan bököd az ujjával a britek felé, egy olyan ország felé, ahol kiváló árufeltöltők lehetnének a Tescoban. A baloldali értelmiség meg arra készül, hogy valamihez hozzáláncolja magát a Városligetben, ami az általános képességeit tekintve nem is feltétlenül egy rossz idea.

    Ennek is lehet örülni, Bernd Storck-kal szólva, nemcsak Neumann  Jánosok és Wigner Jenők vannak, hanem végre Lánczi Andrások és Schmidt Máriák is. Ők ugyan nem tudnának a belgák tizenhatosáig eljutni, de mondjuk írnának róluk valami dehonesztálót. A tehetséges magyar fiataloknak most nehezebb  lesz álmodozni a brit egyetemista létről, de nem hiszem, hogy sok más választásuk maradt( és remélhetőleg hamarosan kiderül, hogy az álmaikat semmi sem veszélyezteti). A bizonytalan jövő is sokkal vonzóbb, mint a nemlétező.